Szép Ernő : Meglátod
A csillagok fölé repül már az ember, s lemegy olyan mélyre, amily mély a tenger.
És lenn a tengerben már fotografálhat, ismerős lesz minden rejtett növény, állat.
Mindennap az ember új csodára ébred, nem lesz semmi titka majd a mindenségnek.
Távolba láthatunk, távolba hallhatunk, hosszú lesz az élet, tán meg se halhatunk.
A lehetetlent is szabad lesz remélni; meglátod, hogy milyen érdekes lesz élni.
Heltai Jenő: Kérdőív
Mikor elnémul megkínzott szived, Eléd teszik a nagy kérdőívet.
Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt, A láthatatlan jegyző jegyzi majd.
Mit fogsz felelni - mert felelni kell! - Az életedet hol hibáztad el?
Hol kanyarodtál balra jobb helyett? Felelj! Tudod az átkozott helyet?
Ha menned adná isteni csoda, Mondd: visszamennél még egyszer oda?
Veszett fejszének hajszolva nyelét, Az út robotját újra kezdenéd?
Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond, Megfutni mernél még egy Maratont?
Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis, Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?
Miért? Miért? Új célokért? Avagy Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?
Hogy elfelejtve minden régi kínt, Rimánkodhass és harcolhass megint?
Ezért a díjul zsugorin kimért Keserves, édes, pici életért?
Mi mindíg búcsuzunk
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk. Az éjtõl reggel, a nappaltól este, A színektõl, ha szürke por belepte, A csöndtõl, mikor hang zavarta fel, A hangtól, mikor csendbe halkul el, Minden szótól, amit kimond a szánk, Minden mosolytól, mely sugárzott ránk, Minden sebtõl, mely fájt és égetett, Minden képtõl, mely belénk mélyedett, Az álmainktól, mik nem teljesültek, A lángjainktól, mik lassan kihûltek, A tûnõ tájtól, mit vonatról láttunk, A kemény rögtõl, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettõ, ugyanaz, Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz, Elfut a perc, az örök Idõ várja, Lelkünk, mint fehér kendõ, leng utána, Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj. Hidegen hagy az elhagyott táj, - Hogy eltemettük: róla nem tudunk. És mégis mondom néktek: Valamitõl mi mindíg búcsuzunk.
Ha játszanak a gyermekek...
Ha játszanak a gyermekek, órákig készülődnek, rakosgatnak, tanácskoznak, majd hirtelenül végeszakad az egésznek. Nincs ennek közepe, csak eleje és vége. Mondd, nem ilyen-e éppen az ember élete is, mely elkezdődik, aztán gyorsan befejeződik? S a közepe, mint a semmi.
SZABOLCSI ERZSÉBET: FORRÁS LEGYÉL!
Forrás legyél. Tiszta, átlátszó, kristályszépségű cseppekből fakadó hideg és jóízű éltető víz. Csörgedezz alá magas hegyek sziklái közül, kelj át méteres köveken, konok útvesztőkön, friss levegőjű hegyi réteken. Patak legyél. Lágyan aláomló, hűvös érintésű; hideg selymes vizedtől kapjanak erőre a szomjas vadak. Kanyarogj kövek között, fodrozódó bárányfelhők kék ege alatt, zöld pázsit és őszi avar keretezzen, míg tovagördülsz kavicsokat mosva, s lomha folyóvá terebélyesedsz. Folyó legyél. Hatalmas hullámfodrokkal tovahömpölygő áradat, mely mindent megragad, magával sodor, míg meg nem érkezik az őt is elnyelő végtelen tenger sírjába. Tenger legyél. Nyugodtan hullámzó beláthatatlan síkság. Kiszámíthatatlanul változó, tajtékokat dobáló, vihartól felkorbácsolt szilaj erő, hullámsír, vagy elcsendesült sima víztükör. Óceán legyél. Széles és határtalan. Kincseket rejtő, ringató mély bölcső. Vég nélküli korlátlan lehetőség. Pusztító, tomboló őserő, roncsokat temető kiismerhetetlen végtelenség. Legyél víz, életet adó őselem, legyél tűz, vízzel is legyőzhetetlen, legyél levegő, mindent beborító láthatatlan, legyél szikla, szilárd, megingathatatlan, legyél forrás, patak vagy tenger, legyél te magad, legyél EMBER!
Szép Ernő: Csiga
Ez itten a csigaház, Melyben a csiga tanyáz. Ő nem Pali, se Zsiga, Csak egy névtelen csiga. Nincs a házán emelet, Víz, se hideg, se meleg. Nincs házmester, kapupénz Végett nem nyúl itt a kéz. Nincs villany, se lift, se gáz, Ilyen egyszerű a ház. S mert ily csöpp a ház: repülő Reá bombát sose lő. Boldog kis ház ez nagyon, Benne békesség vagyon. Nincs, aki irigyeli, Hogy tán kincsekkel teli. Tanítani merem én: Egyszerű légy és szerény, Ellenséged sose lesz, Életed szép mese lesz.
Tanulj - ősi norvég vers
Tanuld meg a víztől követni utadat, Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad. Tanulj az árnyéktól őrködni éberen, Tanulj a sziklától megállni helyeden. Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér, Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen: Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred: Hogy kell szépen élni és szépen halni meg. Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg, Tanulj a rózsától tisztán maradni meg. Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed, Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg. Tanulj az árnyéktól alázatos lenni, Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni. Tanuld négy évszaktól ismerni az időt, Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd. Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy zenélj, Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj. Belátást a sastól s ha vállad súly nyomja, Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya. Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses, Tanulj kismadártól: szabadon repülgess. Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő, Mindentől tanuljál, mert minden veszendő. Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen, Tanítson mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN!
Álmomban
Álmodtam valami szépet,
Az ég kék volt, s fű is zöldellt.
Nem volt bú, bánat, szomorúság,
Csak az örök boldogság.
Álmodtam valami szépet,
A Nap beragyogta az egész Földet.
Nem volt arc, háború, terror,
Csak béke és a nyugalom.
Álmodtam valami szépet,
A madarak vidáman énekeltek.
Nem volt nyomor, szegénység,
Csak teljes egyenlőség.
Álmodtam valami szépet,
Virágok díszítették a rétet.
Nem volt fájdalom, betegség,
Csak a tiszta egészség.
Álmodtam valami szépet,
Az emberek boldogan éltek.
Nem volt enyém-tied,
Mert mindenkinek egyformán termett.
Álmodtam valami szépet,
Csupa-csupa reménységet.
De most vágyakozva nézek az égre
Ó bárcsak az álom teljesülne!
Szabó Lőrinc - Valami örök
Valami örök tovasuhogás valami csöndbe, puha végtelenbe, valami tegnap, mely mintha ma lenne, valami vízalatti ragyogás, valami messze, panasznéma gyász, valami jaj, melynek már nincs keserve, valami vágy, s a vágy tilalma benne, valami könnyű, szellőhalk varázs, valami, ami nem is valami, valami még kevesebb, az, ami valami tűntén kezd csak sejleni, valami árnyhűs rejtelem, valami, ami újul szüntelen, valami gyors, lőtt seb a szívemen..
Jevgenyij Jevtusenko:
Mindenkiben van érdekes vonás
Mindenkiben van érdekes vonás, az ember sorsa bolygó-sors, de más, mindegyik egy külön lét, önmaga, s nincs bolygó, melyhez hasonlítana.
S ha valaki felnemtűnően élt, s a felnemtűnéssel eltűnni vélt, az éppen azáltal lett érdekes, hogy mindenütt felnemtűnést keres.
Mindenkinek titkos világa van. S van benne perc, mit élvez boldogan, s van szörnyű óra is, melytől remeg, de mindezt senki sem tudhatja meg.
És aki meghal, egyedül hal-e? Az első hó is meghal ővele, az első csókja, első harca - mind magával viszi, ha az óra int.
Maradnak hidak, gépek, sok csodás írói mű s festői alkotás. Sokuknak sorsa: időt állani, mégis elmegy, belőlük valami.
Zord törvény osztja vak parancsait, nem emberek, világok halnak itt. Az ember gyarló arca visszaint, de róla mit tudunk lényeg szerint?
Nem titok testvér s jóbarát nekünk? Egyetlenünkből is mit ismerünk? Apánkról is, kivel egyvér vagyunk, mindent tudva, semmit sem tudhatunk.
Elmennek visszahozhatatlanul, titkos világuk meg sosem újul. S bennem mindig kiáltó szó riad e visszahozhatatlanság miatt.
B.Radó Lili: Fogócska
Egy pillanatra, Uram, Isten, egy pillanatra engedj pihennem! Minek e hajszás, szívszorító, véres játékban benne lennem? Elfáradtam e nagy fogócskán, Uram, úgy únok felnőtt lenni, engedj egy kicsit visszamenni húsz év előttre, kisgyereknek, sírni, amin a többi sírhat, s nevetni, amin ők nevetnek. Uram lásd, sohse voltam boldog, nézz le egyszer ezer sebemre, amit szivem helyében hordok. Simogass engem síma kézzel s mert hangom halk s az űrbe vész el, Te szólj helyettem a fogóknak: ó Kínom, Könnyem, Kétkedésem, hajszás Harc és ezernyi Verseny, gyötrött Dalom, sok véres Versem, Féltés, Gond, ájult Szerelem, ne játsszatok többé velem, nem ér a nevem. Kiállok a sorból.
Móra Ferenc: A szív
A szív a legfurcsább csavargó, Vigyázzatok reá nagyon! A megszokás halála néki, De mindig kész van útra kelni, Ha nyílik raja alkalom
A szív a legfurcsább csavargó, A tolvaj-utat kedveli, Hiába tiltja tilalomfa, Nem hajt veszélyre, tilalomra, Még vakmerőbben megy neki.
A szív a legfurcsább csavargó, Minden lépése uj talány: Onnan szalad, hol rája várnak S hivatlanul oson be másnap Pár ragyogó szem ablakán.
A szív a legfurcsább csavargó, Ne bánjatok durván vele! Mert ahonnan elüzték egyszer, Hívhatják vissza bár ezerszer, Nem látják többet sohase.
A szív a legfurcsább csavargó - Dölyfös kacajjal elszalad, Hogy megalázva, elgyötörve Visszalopódzzék a küszöbre, Hol csupa dacból megszakad.
Születésnapodra!
„A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön, aki a boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem nyugtalankodik, aki bízik önmagában.Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell leásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, a bensődben derül. Szórd el, ami csillog, és az igazi jóra vesd tekinteted! Örülj a magadénak! Hogy mit jelent ez? Téged, és éned legszebb részét! ”
Félek
Félek álmodni,
S félek ébredni!
Félek remélni,
S félek merni!
Félek létezni,
S félek élni!
Félek szeretni,
S félek kimutatni!
Pedig tudom! Így nem lehet!
Valamit tennem kellene!
De mégis félek!
Mert nem tudhatom,
Mit hoz a holnapom.
Borús szomorúságot?
Napos vidámságot?
Megnyugtató biztonságot?
Ködös bizonytalanságot?
Biztató ölelést?
Sértő megvetést?
Nem tudhatom!
Így csak a mának élek,
S csak félve remélek.
Ady Endre – Élni, míg élünk
Igen: élni, míg élünk, Igen: ez a szabály. De mit csináljunk az életünkkel, Ha fáj? Igen: nagyot akarjunk, Igen: forrjon agyad, Holott tudjuk, hogy milyen kicsinység A Nagy. Igen: élj türelemmel, Igen: hallgass, ha fáj. Várd meg, hogy jöjjön a nagy professzor: Halál. Igen: élni, míg élünk, Igen: ez a szabály, De mit csináljunk az életünkkel, Ha fáj?
Reviczky Gyula: Jó lelkek
Vannak jó lelkek még a földön; De elrejtőznek a világ elül. A csacska hír hallgat felőlük, Élnek s meghalnak, ismeretlenül.
Éltük, szerény, csöndes, magános, Dobszóval, vak lármával nem dicsért. Erényüknek cégére nincsen; Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.
Vásári zajt, hűhót kerülnek. Nem lökdösődnek lármás utakon. Lelkük zománcát féltve őrzik. Amerre járnak, csend van s nyúgalom.
A sors csapási, szenvedések Között értékük legszebben ragyog. A rózsa is, ha eltiporják: Akkor terjeszt legédesb illatot.
Vannak jó lelkek még a földön! Vigasztalásul vallom és hiszem. Megtűrve, mint árvák, úgy élnek, És nem irígyli sorsuk' senki sem.
Antoine de Saint-Exupery: Fohász
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez! Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!
Heltai Jenő: Szabadság
Tudd meg: szabad csak az, akit Szó nem butít, fény nem vakít, Se rang, se kincs nem veszteget meg, Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, A látszatot lenézi, meg nem óvja, Nincs letagadni, titkolni valója.
Tudd meg: szabad csak az, kinek Ajkát hazugság nem fertőzi meg, Aki üres jelszókat nem visít, Nem áltat, nem ígér, nem hamisít. Nem alkuszik meg, hű becsületéhez, Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e, Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse, Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre S embernek nézi azt is aki pőre. Tudd meg: szabad csak az, aki Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos, Tüzet fölöslegesen nem harangoz, Van mindene, ha nincs is semmije, Mert nem szorul rá soha senkire. Nem áll szemébe húzott vaskalappal, Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal, És győzi szívvel, győzi vállal. Helyét megállja mindég, mindenütt, Többször cirógat, mint ahányszor üt, De megmutatja olykor, hogy van ökle.... Szabad akar maradni mindörökre.
Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd ! Tudd meg: szabad csak az, Aki oly áhítattal mondja ki, Mint istenének szent nevét a jó pap. Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít És lelki béklyó többé nem szorít. Hiába őrzi porkoláb s lakat, Az sose rab, ki lélekben szabad. Az akkor is, ha koldus, nincstelen, Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják, Hol áldozat nincs, nincs szabadság. Ott van csupán, ahol szavát megértve Meghalni tudnak, és élni mernek érte. De nem azért dúlt érte harc, Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt, Magad javára letarold, Mert szabadabb akarsz lenni másnál. A szabadság nem perzsavásár. Nem a te árud. Milliók kincse az, Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva Ráönti illatát a szomjazó világra, Hogy abból jótestvéri jusson Minden szegénynek ugyanannyi jusson. Míg több jut egynek, másnak kevesebb, Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy, Te sem vagy még szabad, te is csak... Gyáva rab vagy. |