"Szeretnélek újra átölelni, Szeretnék újra a szemedbe nézni, Szeretnélek újra megnevettetni. Szeretnélek megcsókolni, Szeretném, ha a szemedbe szerelem égne, Szeretném ha a tűz értem élne, Szeretném ha vissza jönnél végre!"

"Fáradékony tengeren, hajózik a lélek, most messze van a sziget, hova mindig visszatérek, pedig a hideg kövek, s a csillagos éjszakák, emlékeimet folyton visszahozzák.. Több vagy nekem mint egy ember, te vagy az élet minek hála a sebektől, megtisztul a lélek, s a folyton kínzó fájdalom lassan véget ér, hisz addig van a boldogság, míg vagyunk..te és én.." 

 "Életem legszebb pillanata melyik vajon? talán mikor csókja először égett ajkamon vagy talán mikor karja először ölelt át vagy mikor először hallottam szerelmes szavát Legszebbik együtt töltött óránk melyik vajon? talán mikor átölelheti karom vagy talán mikor édes szavakkal boldogítja szívem s boldognak érzem életem" 

 "boldog álmok szép remények örömet okozhatnak mindenkinek de álmokban szegény lélek koldusbotra juthat végleg hiába vagy gazdag ember ha a szíved álmodozni nem mer ha elkergeted a boldogságot szívedbe engeded a bánatot hát hallgasd meg a szavam te szegény lélek tedd boldoggá életed kerüld el messziről a bánatot és keresd mindenhol a boldogságot"

"Ég a szívemben a tűz, egyre jobban egy gondolat űz... Távol, messze mindentől, leginkább a szerelemtől. Nem élnék túl még egy csalódást, nem látnának mást csak a sírást. Szeretnék érezni, szeretni, de nem szenvedni. Szeress kérlek nagyon, s ne legyen fájdalom!" 

 "Ha tőlem a sors messze elvezet Emlékezz meg arról ki téged szeret! Ki tudja látsz-e valaha engem? Vedd hát a fájó szót: Isten veled! A bánat int, de szív nem feled! Szívem mélyébe rajzoltam képedet! Keresek valakit nap-nap után egyre, Keresem titkokban hogy senki se sejtse, Kit jó pásztor láttam, nem is olyan régen, Kinek néhányszor a szemébe néztem. Tudom hogy céltalan előre az álom, S én mégis vissza-vissza várom!" 

 "Van egy kép amit minden nap nézek, van egy illat amit minden nap érzek, van egy érzés ami felejthetetlen, van egy boldog emlék ami kegyetlen. A képen téged nézlek elalvás előtt a te illatod érzem. az érzés a szerelem s te vagy az emlék a szívemben!"

"feküdj le egyszer csak úgy egymagad, nézz fel az égre, s engedd el magad, hagyd hogy a csillagok messze repítsenek, hagyd a szíved, hogy amerre akar arra vigyen, öleled át most azt akit szeretnél, tedd azt amit amúgy sohasem tehetnél, mert egyszer lehet csak szabad a szíved igazán, egyszer egy romantikus, csillagos éjszakán..." 

 "Félsz a holnaptól, pedig messze még a reggel, sok-sok óra, míg a nap nálunk, újra felkel. s, ha akarod, addig őrzöm még az álmodat, te csak csendben pihenj, s a remény majd elringat..." 

 "Az első pillanattól kezdve... Magunk ellen való vétek lenne elengedni egymás kezét. Életünk szeretetét már semmi sem tépheti szét, igaz, egymástól sokszor elsodor a könyörtelen cél, de ha rád gondolok, szívembe a melegség mindég visszatér. Nem számít már hol vagyok, merre, hol ébredek, emlékeim közt, ha felbukkansz, azonnal rád ismerek, Úgy, hogy az első pillanat összevillantotta a szemünket, ahogy az első ölelésben összeforrasztotta a vágy a testünket... Annyira együtt élünk. Szerelmünk még ma is úgy von egymásba, ahogy az első édes találkozásban, énünk a csúcsot megtalálta. Sokszor zavar, hogy nem tudom úgy elmondani neked, mennyire szeretlek, mennyire együtt érzek veled, Amikor a távolban eltöltött éjszakákban szívet tépő csönd, vagy magányos harsogás van.. De bármilyen messze is vagy tőlem, ott vagyok veled- szívemet érezze a szíved, mert a tiéd, mert szeret. Szeret, mert szeretlek az első pillanattól kezdve, amióta helyet készítettél szívemnek a szívedben, amióta a szemem a szemedben csillagot látott, azóta hordozom, védem veled.., ezt az édes boldogságot..."

"Engesztelő ajándék Cukrot, virágot, gyöngyöt szerettem volna hozni néked: nincs gyöngyöm, cukrom, virágom. Görnyedve hozom ahelyett s teszem a kezedbe, nézzed, keserű életemet, egyetlen terhes gazdagságom. Ez ami megmaradt még, e meztelen is gazdag élet, s ezt sem adom, csak visszaadom már: mert jól tudom, ki vagy? s hogy benned és általad élek, kenyerem és levegőm! s rég nem volnék, ha te nem volnál. Óh különös hatalom! szeretet erős gyengesége - s óh gyenge erősség! oly védtelen benned... Életem pórázát tartod, de téged bilincsel a vége s mégis én vagyok zsarnok és hóhér, s te aki enged és szenved. Letérdelek s úgy szánom-bánom óráid letörött virágát, mint aki barbár talppal ment át egy drága réten: óh ki gyógyítja meg az elrontott örömök rózsaágát? ki mondja a tiprott percnek: 'Kelj föl, kis százszorszépem!' Órák és percek helyett fogadd el egész életemet, virágok helyett egész mezőt, noha fölégett és nem virágos: de virághamvval, s lásd, könnyel is trágyás, s ha új palántáid beülteted, minden szirmot földajkál s neked áldoz." ( Babits Mihály ) 

 "Napjaim Nélküled Napjaim Nélküled céltalan vándorok minden perc erőtlen lábakon vánszorog Szívem dobbanását porvihar elfedi dobom dobbanását ködfolyó ellepi Napjaim Nélküled kietlen fennsíkok magányos éjeken álmomban felsírok Minden gondolatom körötted hullámzik lelkemben égető hiányod villámlik Napjaim Nélküled fél-emberként telnek ahová elrepülsz magamban követlek Mégsem visz keservbe messzeséged kínja Isten szép szerelmünk sejtjeimbe írta" ( Sólyomfi Nagy Zoltán )

"Ha nem szorítsz... Ha nem szorítsz úgy kebeledbe, mint egyetlen tulajdonod, engem, míg álmodol nevetve, szétkapkodnak a tolvajok s majd sírva dőlsz a kerevetre: mily árva s mily bolond vagyok! Ha minden percben nem kecsegtetsz, hogy boldog vagy, mert nekem élsz, görnyedő árnyadnak fecseghetsz, hogy gyötör a magány s a félsz. Nem lesz cérna a szerelmedhez, ha úgy kifoszlik, mint a férc. Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek a fák, a hegyek, a habok. Én úgy szeretlek, mint a gyermek s épp olyan kegyetlen vagyok: hol fényben fürdesz, azt a termet elsötétítem - meghalok." ( József Attila ) 

 "Álom Átszalad a folyón a híd. Látom mozdulni tagjaid. Zörög a villamos, megáll. Ott vársz a híd túloldalán. Szaladok most a hídon át. Átfutottam a fél Dunát. Egyszerű, nyári kis ruha. Nem érinthetlek meg soha." ( Jónás Tamás ) 

 "Szeretnék tudni a szépségről írni Neked. Értelem nélküli szép szavakat szórni feléd, nem csokorba szedve, hanem szétszórva, úgy, ahogy vannak a mezőn a virágok, itt egy liliom, ott egy pipacs, egy sárga kikirics. Azt szeretném, ha a szavaim nem a megcsinált rendet, hanem az önmaga rendezetlen rendjében harmóniát sugallnának feléd. Szeretném, hogy megismerd a gondolataimat, nem azért, mert szabályok irányítják, hanem, mert hozzám tartoznak, belőlem következnek, mint ahogy a virágokról csokorba kötve is rögtön látni, hogy a mezőn születtek. Ha majd egyszer érzed a verseimben a harmóniát, akkor tud, hogy rátaláltam."

"A csók Nem értik meg, csak a suttogók, Hogy mi az édes, az igazi csók. Nincs abba jog, nincs akarat, se szándék, Nem csere az, de kölcsönös ajándék, Szüli a perc váratlan, hirtelen, Midőn egy szikra gyújt két födelen. Édes a csók, ha alszik kedvesed S mit önként adna, lopva elveszed; Édesb a csók, ha durcás ajakat Megrabolsz csókért, melyet az nem ad. Legédesb csók, ha minden szomjú fél a csókot adva, csókot lopni vél, Ha vágyát érzi csak, de nem jogát, Csak menni vágy s nem érzi azt, hogy ád. Ám ilyen csókot is százat terem, Nem házasság, de édes szerelem; De ami ennek is még mézet ád: Ha a világ, az irigy, a mostoha, Mint őrszem leskelődik rá s reád, S jön perc, hogy érzed: Mostan vagy soha! S a karba kar és ajkra ajk repül, S minden erő és érzés az ajkba gyűl, Mindenik első, végső mindenik, Mindenik csókol és csókoltatik; A vágy, mint búvár, amint vízbe ére, Leszáll a pillanatnak fenekére - Óh, egy arasznyi percben mennyi kincs! Nem is csók az, hidd el, amely tiltva nincs!" ( Dóczi Lajos )

"Napszakokba és szerelembe Napszakokba és szerelembe rejti magát a valóság. Este fejét ki letette, táguló világba a gondját (azt, hogy a hámba befogják, bárha húzni nincs meg a kedve s tölt hiába nyolc robot-órát) messzire dobta-vetette. Mint aki úszni szeretne s látja, tiltva ringnak a bóják, úgy találok napba nevetve út közepén tilalomfát. Úgy, ahogy sietve tehozzád rejtem arcom öledbe; rejti magát a valóság napszakokba és szerelembe." "Hiányok Ha reggel arra ébredek, hogy nem vagy velem, felhő borítja be kék egem. Ha megszöksz az éjszakából, a lelkem elsötétül, s vad viharok támadnak." ( Nagy István Attila )

"Azt már megtanultam Tőled, hogy a szerelem létezése a kortól független, de azt hiszem a szerelem milyensége, az nagyon is függ a kortól. Akik fiatalok, azok gyorsan szeretnek, felületesen, inkább kifelé, mint befelé, rohannak, nehogy lekéssenek valamiről. Vannak, akik koruknál fogva fiatalok, de belül mégis öregek, ők mélyen, megfontoltan, nem a mának, az örökkévalóságnak szeretnek. Vannak öregek, akik még belül nagyon fiatalok, gyorsan, felületesen szeretnek, attól félnek, lemaradnak valamiről. És vannak öregek, akik már tudják, szeretni, babusgatni kell a szerelmet, nem kell kapkodni, nem lehet semmiről lekésni, mert a szerelem örökkévaló." 

 "NE MONDD... Ne mondd, hogy szeretsz, csak mosolyogj rám. Ne mondd, hogy kívánsz, csak ölelj át. Ne mondd, hogy örökre, csak pihenj meg. Ne mondd, hogy maradsz, csak légy őszinte. Ne mondd, hogy mindent, hisz csak perceket kérek, s, én sem mondom szeretlek, csak mosolyom simogat. Én sem mondom kívánlak, csak karjaimba zárlak. Én sem mondom örökre, csak veled pihenek. Én sem mondom maradok, csak őszinte vagyok. Én sem mondom minden, hisz csak perceket adhatok."

"HOGY MEGTANULJAM Éjfél van, körülöttem pihen az ember, az ég fáradt és tiszta és a szívem riadtan dobban. Felébresztett a bűn s imádság tódul ajkamra. Oh, Te, aki vagy s aki tudod, mily szomorú mélyről szakadnak fel bűneim, hogy mily ártatlan bűnös vagyok, bocsáss meg nekem. Vedd le durva, zsarnok voltomat, nyisd meg lelkem bús csapjait, folyjék ki vakmerő lázam utolsó vágyakozása és gyógyító igéddel csukódjék be a lelkem. Hogy megtanuljam végre, szeretni hogyan kell." ( Hacsó Erzsébet ) 

 "Életem a kezedbe tettem Életem a TE kezedbe tettem Lelkem, Szívem, Szerelmem tied. Nem maradt semmim, Se életem, Se lelkem, Se szívem, Szerelmem te vagy nekem, Te lettél a mindenem."

"Mint virágnak a napsugár úgy kellesz nekem, tudom: ez egy el nem múló szerelem. Éget a vágy, amikor hozzád érek, minden porcikámmal csak téged érezlek. Nem érdekel semmi, csak hogy veled lehessek, s forró szívemmel téged szeresselek! S ha néha össze is veszünk, én akkor is nagyon szeretlek, örökké veled maradok, s nem lesznek már könnyek. Éjszakákon veled töltöm minden percem, mert csak az enyém vagy egyetlen szerelmem!" 

 "Ha a kedves volna Ha kedves volna az a lila tavaszi orgona, én meg a madár, a bokor fáradt szárnyú kis lakosa: sírnék, mikor jön a komor ősz, és tél töri ágait! De mint az ég, ujjonganék, mikor májusban újra nyit. Ha a kedves volna az a piros rózsa a várfalon, én meg a harmatcsepp, melyet oly puhán ringat a szirom: nincs arra szó, hogy mily gyönyört szívnék ott egész éjszaka; selymén pihennék, míg csak el nem űzne Phoebus sugara!" ( Burns - Szabó Lőrinc ford. ) 

 "Álom Maradj, és szeress, úgy, mint régen Zárj a két karodba, ölelj, csókolj Vigyél el oda, ahol még nem jártunk És mesélj, mesélj, fürkészem szavad. Ringass álomba, mint régen és Simogatva ébressz fel, ha alszom Vigyázz rám, figyelj, én követlek Csak szeress, szeress, nagyon szeress!" ( Hermann Hesse )

"Nem adom vissza Visszaadok én mindent, Ha visszaadni lehet. De nem adom vissza A szemed. Belőlem fognak nézni Téged és egy kék tavat S mit e földön nézni Még szabad. Visszaadok én mindent, Ha visszaadni lehet, De nem adom vissza A szemed." ( Ady Endre )

"Szeretlek Kedvesem Szeretlek kedvesem, és hiába űzöm el, a tétova képzelet Tehozzád elvezet Sok kínzó éjjelen Közötted, s közöttem vergődik a lelkem, és úgy kíván, mint soha, senkit sem Hogyha itt lehetnél, és, ha itt lennél énvelem, Veled megnyugodnék e lázas éjeken Lelkem csendesen Veled megpihenne, bőrünk összeérne, a vágytól összeégve. Szorongó szívünket, mohó testünket, -melyik Tiéd, s enyém többé nem éreznénk, e tűzben egyek lennénk. És ha néha föleszmélnénk e zsibbadt kábulatból, semmit sem beszélnénk Csak nézném a szemedet, az nem csap be engemet, és csókolnám ajkadat: Örökre itt maradj! Örökre itt maradj, mert Veled lenne még reményem, Veled lenne még életem, lenne még perszelő tüzem Szeretlek én szüzem..." 

 "Boldog álmod Arcod fürkészem, Úgy tűnik, Mintha nevetnél, Pedig álmodsz. Mintha rám mosolyognál S mondanád, Nyúlj felém, Érints meg, Simogasd arcom, S nyugtasd meg álmom. Kezed összekulcsolod, Mintha engem Szorítanál magadhoz, Mintha féltenél, S várnád, hogy Visszabújjak melléd. Boldogan alszol, Mert tudod, Hogy itt vigyázol rám, S hogy a hajnal Együtt ér minket. Boldog vagy, Hogy közös az ágy, Az éj, a szoba, A ház, a szív, S a szerelem."

"Metszéspont Esik az eső. Könny keveredik a hideg ősszel. Siratom magamat. Jó lenne odabújni hozzád, hosszan ringatózni veled. Kérlelni, hogy el ne eressz, ha mégis elmennék. Bánatba bódít az ősz, nyugtalan szívverésem meg ne rémisszen. Itt vagyok még, várom, hogy újra megölelj, s abban a metszéspontban meg is születhetek újra - veled." ( Nagy István Attila )

"Dal az elmaradt vallomásról Úgy vágyna hozzád ezer puha szó, ezer csudaszó, színes, szomorú szerelemmel lázadozó. Úgy beborítna, mint földet az ég, mint fénnyel az ég a remegő rózsát, mely lengve, lobogva ég. S meghal mind, mire kinyíló ajkamhoz ér, mosolygó ajkamhoz ér, csomóba alvad, mint fagyban a földön a vér. S megkopva lassan megyek egy hűs gödörig, megyek a sírgödörig s a vallomás is fakul és üszkösödik, csak mélyül a csend s őszibb lesz mind a vidék, november lesz a vidék s az egyetlen szép szerelemre késik a bizonyíték. ...Míg aztán én leszek fölötted a reggeli fény, fürtödön alkonyi fény. szó, ami néma és mégis költemény, minden magam leszek, emlék és friss levegő, szentség és tág levegő s az édesbús öröm, a testeden átremegő, házad fölött a csillag, mely álmaidba rezeg, csillog és szívedbe rezeg, szerelem, szerelem, karácsonyfádon gyertya leszek. Viharban dörgés, mely lángoló csodákra hív, háborgó csodákra hív s egy világnak zengi, mire kicsi volt s gyönge a szív. Karom a földre cikázik haragos villám gyanánt, csattanó villám gyanánt s lesújt körülötted mindenkit, aki bánt..." ( Dsida Jenő )

"ÍGY AKAROK EMLÉKEZNI Ma még drága vagy nekem, s hiányzol De mi lesz velünk, ha e kötelék A pletykák irigy tűzében elég, S szégyenedben szívem megalázod - Ha csalódnék? A múltba zárom Szerelmünk minden tiltott örömét, De veled küldöm lelkem hű felét, Hogy szíveddel újra rám találjon. Időnk, oly rövid ma, míg velem vagy Nevess! Hadd fesse színvirágait Fehér arcodra játékos tavasz. Jöjj hozzám majd, szerelemmel mindig, Hadd sárguljon a locsogó világ, Míg élek hívlak, s emlékezem rád!" 

 "Észrevétlen Ittam szemedből, mély tavából, mégis. Ujjal, szóval nem érintettelek. Álomban aztán ölbe vettelek mint gyereket. ...Nem tudom, milyen voltál. Miféle levesek, bukták fölé hajoltál, milyen köténybe sírtad bele búdat. Leckédet milyen sarokban tanultad, milyen asztalnál, és a labda hogy repült, és milyen magasra. Nem tudom meg, de elfogadlak. Láthatatlan kőbe faraglak, Tóvá leszel, s elélsz a tájon. Végy körül, tekintet, fürdess melegedben, moss öröm vizében, szárogass a szélben. Gúzsba is kötöttél, elvetted erőmet, vérem alvasztottad, bőröm zsibbasztottad, csontom fájdítottad. Közeledben voltam, elidőztél vélem, s hogyha kitaláltam: csak mert feléd vágytam, csak, mert lehetetlen, s rend van a szívemben, szemem lehunyása, ajkam hallgatása, versem dobogása madár kiáltása: messzi tónál érsz el, önmagadba nézel, nyugtalan az álmod: név. De nem kiáltod." ( Egyed Emese ) 

 "Ha Téged ölellek, ölelek Benned mindent... ölelem Benned a jövőnket, és minden holnapunkat, ölelem azt is, ami nincs már ami csak volt, és emlék már, ölelem azt is, ami nincs még, amit majd holnap ölelni szeretnék, Benned a világnak minden kincsét, a mát,... ölelem Benned, ami nincs már, és ami Benned reám vár, a mát a karomban, véremben, tudatomban, ölelem azt is ami lesz még, amit ölelni szeretnék, magát az ölelést, miben eléghetek." ( Poldesz Albert ) 

 "Egy kis csillag álma Fent az égen csillag voltam, Sápadt fényem naptól loptam. Arra vártam, hogy Te hívjál, Engem forró lángra gyújtsál. Én is égjek és lobogjak, Napja legyek csillagodnak. Tüzem, fényem Reád szórjam, Bőkezűen tékozoljam, Világítsak, simogassak, Éltessek és elringassak, Álmaidra vigyázhassak, Ha elmentél kihunyhassak."

"Szavakkal, némán elmondhatatlan betűkkel, tűzzel leírhatatlan lélek, ha szárnyal, nyughatatlan vágy-édes, kibírhatatlan, felfoghatatlan, fájó érzelem mi lenne más mint a SZERELEM..."

"ITTHON VAGY-E KEDVES Itthon vagy-e kedves, itthon-e? Szíved a szívemhez hajlik-e? Kezed a kezembe simul-e? Ha simul, ha hajlik, tekints le. Magas hegy tetején sziklaszál sziklaszál tetején cifra vár. Cifra vár, sziklaszál, meddig áll? Tovább él náluk e madrigál. Mint a zúgó erdő, a szívem, nem csendesül el, csak szíveden. Fent cikázó sólyom a szemem, szemed sugarában megpihen." ( Devecseri Gábor ) 

 "Három nap múlva I Így - három nap még, s látom őt, S egy éj - de hisz az éj rövid, S két óra ráadás - és itt a perc, S megint a régi, hű szíven heversz, Mely szívedről törött le és Melyen még, ím, friss a törés: Illesszük össze s egybeforr a rés! II Egy év, amíg e pár nap eltipeg! De legalább az éjek rövidek! S mint lenge hold az éj egén, A keskeny, karcsú drága fény: Kelsz s fénylik éjlő életem S csak téged látlak és nekem Te vagy csak földem és egem! III Ó, a súlyos, bomló hajak Illattal s hővel hulljanak, Mint régen, szőke és setét Zengéssel szikrát szórva szét; E hajhoz arcom hányszor ért A drága hőért s illatért S mily fénye volt, meg árnya - mert Barnán bűvölt s szőkén levert, Mint ó művész, ha tust s aranyt kevert... IV S ha tán zord szó int: "Pár nap, és Egy világ is romokba dől, Hát még a halk reménykedés? Örülj, ha míg vársz, gyász nem öl!" - S ha gyáva szó ijeszt: "Kevés Talán e három nap s egy éj, Hogy árny törjön rá s szenvedés, De évek jönnek, meredély Véletlenekkel és kevély Balsorssal, hogy rút véget érj!" - Nem félek: ó, te, drága "mersz!", Vidíts, ki vaksi bút leversz, Három nap s újra látom Őt, S egy éj, de hisz az éj rövid, S két óra ráadás - és itt a perc!" ( Robert Browning - Tóth Árpád fordítása )

"Kérlek vigyázz, ne törd össze lelkem, elég volt, hogy darabjait, ezer évig szedtem, s a hasadékok, melynek mentén összeforrtak, véres betűkkel írták nevemet a porba.. Ne higgy a szememnek, ha rád mosolyog, mit arcom tükröz,talán nem én vagyok, bíztatlak, hogy menny, ha neked az úgy jobb, s majd beletörődök, hogy ez a sorsom.. Ragaszkodom..hozzád s szívedhez, de megbocsátom, ha most el kell menned, csak szívemben marad a seb, csak titokban sírok majd, s nem hagyom hogy lásd, a Nap mögött a vihart..." 

 "Megyek a viharban, zordan egyedül Testem a víztől egy kicsit lehül. Sétálok az esőben, feléd tartok Mellettem földbe csapodnak az égi kardok. Ballagok tovább egyre gyorsabban haladok Gondolat hajt engemet, mindjárt veled vagyok. Közeledek hozzád, már a szél sem fúj Ott leszek veled a hídon túl. Hirtelen megpillantalak a horizonton Rád irányul minden gondolatom. Egy pillanat s előtted állok Szerelmem átöleli az egész világot. Hozzád bújok egyetlen Kincsem Füledbe suttogom: csak te kellesz nekem! Édes ajkaink összeforrnak Testem örül a bársonyos csóknak. Szíved hálás minden egyes bóknak Ez a pillanat soha el nem múlhat. Kéz a kézben elindulunk szerelem útján Egyszerre pendülünk a boldogság húrján. Megállít egy pillanatra az én kis csillagom Azt mondja: veled lenni szebb mint egy álom. Átkarolja nyakam egy csókkal eggyé válunk Ez A SZERELEM, A MI VILÁGUNK!"

 "Kétségek gyötörnek, s úgy érzem, félek, Ne kísérts többé, mert belülről égek. Éget szemed pillantása, mely nem lehet az enyém, Éget az a pár csepp könny, hisz elveszett a remény. Túl sok minden áll köztünk, túl nagy a távolság, Nekünk nem lehet közös utunk, hisz nincs olyan mely egybe, vág. A fájdalmam nem múlik el tán már soha, De legalább tudd, hogy nem lehet ez kettőnk sorsa. Bármilyen rossz is, s bármilyen nehéz, Tudnod kell; Szeretni foglak mindig, bármerre is mész."

"Papír van előttem, Toll a kezemben, Levelem megírom, Mert te jutsz az eszembe! Hazudni kéne, De hazudni fáj, Csak annyit mondok, hogy: Nagyon sokat gondolok Rád!" 

 "Az angyalok úgy becézik: égi gyönyörűség, Az ördögök így: pokoli kin, Az emberek azt mondják: szerelem, Én azt hogy: szeretlek édesem!"

"Bízni és hinni mindig kell Az élet nagyon sok meglepetést, szenvedést és boldogságot tartogat, Mégis azt súgja szíved, hogy Te mást nem érzel, csak kínzó fájdalmat!? Ne add fel ilyen könnyen, mert soha nem tudhatod, Hogy mikor szólal meg a boldogság harangja És attól kezdve életedben egy új naplót nyitogathatsz! Várj a boldogságra! Lehet, hogy nem az egyik percről a másikba nyit ajtót, De higgy és bízz, mert így fog végre örömre lelni a szív!"

"Nem vágyom én pénzre, gazdagságra, csak rád, hisz te vagy szívem dobbanása. Nem kérem, hogy mindent megvegyél nekem, de elvárom, hogy vigyázd a lelkem. Nem tudom, hogy én lehetek e örökké életed része, de amíg az vagyok, szeress engem kérlek. Nem akarom, hogy összevesszünk, hisz tudom, hogy szeretsz, de nem értem néha, hogy közelebb miért nem engedsz. Nem, nem kérek én tőled semmit és soha, csak azt az egyet,h ogy ne légy velem mostoha. Nem vágyom, és nem akarom aminek nincs akkora értéke, mint amekkora szíved szerelme." 

 "Szerelmesnek lenni, a világon a legjobb dolog, ilyenkor a világ megáll, a föld sem forog, Te csak ülsz a szobádban, s álmodozol, Vajon mit csinálhat, Talán éppen rád gondol? Igen, talán épp az asztalnál könyököl... De nem...mert nálad már a telefon csörömpöl.. Nah vajon ki lehet az? S te már szaladsz is érte... De sajnos csak az osztálytársad a házit kérte!! Te már kiabálsz, s az asztalt vered, De ekkor valaki megfogja a kezed, Igen!! Ő az...már rég itt toporog! Hát nem megmondtam, szerelmesnek lenni jó dolog? Unalmasak az éjjelek, a nappalok... ha nem vagyok veled úgy érzem meghalok! Hiányoznak a csókjaid, az érintésed, amit örökké a szívembe vések! Szeretni foglak, míg világ a világ, Kicsi szívem téged örökké kíván! SZERETLEK!" 

 "Érezned kell! Nem mondhatok semmit, ami igazán fontos. Nem mondhatok el semmit, amit szeretnék. Nem mondhatom el ki vagyok, És azt sem hogy Te ki vagy nekem. Mert üresek mind és némák a szavak Csak a szemek beszélhetnek és a hallgatás; Rabnak születik minden gondolat, Minden érzés, minden vallomás. Hiába próbálok, nem mondhatok semmit. Semmit, ami mély, ami közel van a tűzhöz. Érezned kell, mert hallani nem hallhatod soha, Érezned kell a kimondhatatlant!" ( Buzsik Tamás )

"Még látom olykor Még látom olykor, néma éjjel, csodás sugaras arcodat. Rég tűnt dalok igézetével szíven érint a pillanat. Csak mendegélsz tűnődve, lassan, halványkék ösvényeden, fejed felett két mozdulatlan, nagy csillag pihen szelíden." 

 "Ha majd egy vándor... Halandó, esendő, vénülő ember, mi lesz ezzel a szerelemmel? Rajtad betegség, gyűlölet, gyalázat: érintéseddel Őt meg ne alázzad! Tekintetedben Káin szeme villan - imádd csillagként, szentül, holtodiglan. Nem baj, hogy nem szeret, azt érdemeld ki, hogy emlékeibe tudjon emelni, s lelke legmélyebb zugában megülve, hatalmasulj időben nemesülve, hogyha majdan bóbiskol egymagában s száraz levél koppan az ablakában, vagy zörget egy kutyaugatta vándor, szíve reszkessen a szánakozástól, s önönmagát is áltatón, hazudva, a csontváz téli fák közé zokogja megbánás ostorától összeverten: - Te voltál egyetlen igaz szerelmem!" ( Jékely Zoltán )

"MONDD, MIT ADJAK NEKED Mondd mit adjak neked, mi lenne méltó? mondd mi lenne elég? boldog vagyok szegényes kincsemmel, legalább mind tiéd. Az első légy, ki mélyen vándorolva a múltba jöjj velem, gyerekkoromba míg csak visszalátok, a táj tied legyen. Járj bennem úgy, mint ismerős vidéken, hol nem riaszt sötét, ahol öröm a patak halk folyása, a tündéri nevetés. Neked adom az erdők lehelését, érezzed arcodon a várakozó csöndet, amely ébreszt s mely veled oly rokon. az el nem jött csodákért mind a könnyet, a sok gyerekpanaszt, eltitkolt kínt előtted mind kimondom, te megbocsátod azt. Ismerj meg így: a tisztaság csak vágyam, s a rend csak ideál, csak fegyelem, hogy nem inog a lábam, bár roskadoz a váll. S most kincsemmé vált minden, ami bűn volt, mert neked vallhatom, ítéletedre - vess el, avagy tarts meg - magamat megadom." ( Hajnal Anna ) 

 "Egy nap Tenélküled Egy nap Tenélküled, mint üres utca mely piszokfelhőben nem vezet semerre. Sötét, rút épület arcodba bámul, lélek se mozdul, csak a szél süvít a magány hágóján át. Egy nap Tenélküled, mint széles sivatag, hol fű s virág nincs, se bokor, se fa, csak kopott homok, mely öröklétbe nyúlik és feldúlt egébe egy méla napnak. Egy nap Tenélküled végtelen éji táj csillagtalan világa vár bús pirkadást átgyúrni egy nap csodás pompáivá! Egy nap Tenélküled egy süllyedő nap az idő gödrébe hang nélkül, mint óriási moly, amely az éjt repdesvén reménytelen keres fényt." ( Wass Albert ) 

 "Testemet adom... Festenék néked csodás világot, Égi ecsettel mennyei képet Hintenék feléd sok száz virágot, Cserébe tőled csak ennyit kérek: Csak fele annyira szeress engem, Mint az én szívem parázslik érted. És én nevedet himnuszba zengem, S testemet adom: legyen az vérted."

"Nincs más ilyen Álmaimban Pont ilyennek képzeltelek, De nem mertem volna mondani, Hogy valós leszel nekem. Most itt vagy S alig merem elhinni, Hogy tényleg te élsz velem. Boldogságom, Mintha nem létezne más ilyen, A világon legboldogabb vagyok. Szerelmünk, Nincs még egy ily nagy, Mi e Földön így ragyog." 

 "Amikor már csak az emlékét őrzöd; De szép szava még simítja a bőröd. A vágy még oly' fájdalmasan gyötör; Szívedben még ott él a gyönyör. Mert Tőle kaptál mindent; s a semmit, Nem tudott többet adni; csak ennyit. Mégis boldog voltál, mert szereted; Tudod: míg élsz el nem feleded. Emlékszel még, mikor nyújtotta a kezét, De már az arcát sem fordítja feléd. Elmúlt, ami nem is volt a tiéd; Csak hazudtad magadnak a hitét. Hogy boldog csak Vele lehetsz; De már csak egy valamit tehetsz: Elengeded a kezét, a maga útját járva, Sohasem érhetsz már a nyomába. Hűvös éjjelen még a bőrödön érzed, De ez csak a lágy szél játéka véled. Segít felidézni a gyönyörű múltat, De nem mutatja meg a neked szánt utat." 

 "Kerestelek Róttam a kivilágítatlan sikátorokat, koptattam a macskakövek réges-rég fényesre csiszolt felületét, hallgattam a múlt emlékeinek szivárgó, homályos üzeneteit. Tudtam, hogy valahol ott kell lenned. Téged láttalak egy eltévedt fűszál könnyed ívében, a közlekedési lámpák szabályos hangulatváltozásaiban, néma szöszökben a zsebem mélyén, s a megsebezhetetlen kirakatokon balettozó fénycicák mosolyában is. Vártalak. Biztos voltam benne, hogy megjelensz, egymásba botlunk és én tudni fogom megcáfolhatatlanul: Te vagy az. Kerestelek. Néha kételkedni kezdtem. Egyre gyakrabban kevertelek össze valakivel, pedig az igazi, a MÁS csakis Te lehettél volna. Sokszor tévedtem. Már-már azt hittem egy IDEGEN-re, Te vagy, furcsállottam a dolgot: ilyen lennél? Aztán jött a felismerés, sokkolóan: te nem lehetsz akármilyen! Te csak egy vagy, és ez a tökéletes. Nekem. Úgy, ahogy senki másnak. De egyáltalán létezel-e? Közben Te ugyanígy kutattál utánam, bár már akkor tudtam volna... Így hát megvárakoztattuk egymást, végtelen ideig. Néha rólad álmodtam, nehéz ébredéseim után felfedezni véltem sziluetted a levegőben, de délibábnak bizonyult mind, akár egy-egy fuldokló utolsó segélykiáltásai. Szükségem volt Rád. És egyszer csak! Abban a kivételes pillanatban, amikor éppen nem gondoltam rád, megláttalak Téged. Minden kétséget kizáróan Te vagy. Közeledsz felém, megáll bennünk az ütő, levegő után kapkodva ámulok. Hát mégis! Te természetesen viselkedsz, a külvilág persze vak, mint mindig. De mindketten tudjuk, hogy végre itt van a Te és valóságos, nem ábránd! Pont olyan vagy, amilyennek megálmodtalak. Nem vagy szép, nem a szó szoros értelmében szép. A lelked az, fájdalmasan. Beszélgetünk, de nem tudok felengedni, kitárulkozni előtted. A megrázkódtatás a gátlás bilincsébe rejt. Aztán elbúcsúzunk, és ki tudja, mikor találkozunk újra. Addig is kereslek, rovom a kivilágítatlan sikátorokat, belebámulok az emberek lesütött tekintetébe, hátha az egyik páncél mögött Te rejtőzöl, és rég nem látott jó barátokként üdvözölhetjük egymást."

"Nem tudtam, hogy ennyire fáj, így gyötör a szerelmi csalódás. Sebet ejtett szívemen minden oly gyors volt és hirtelen. Nem tudtam, hogy ilyen a szakítás, egy igaz gyöngyökből álló nyaklánc, mely könnyen elszakad, s a szemekből könny fakad. Megszelídítetted vadul csapongó lelkem, s úgy éreztem szívedben otthonra leltem. Ígérted, hogy vigyázol rám, de hamar meguntál és eldobtál. Hűséges szívemet adtam volna neked, s még annyit se mondtál Isten veled."

"A Szerelem Ki tudja mi ez az érzés, szerelem? Megsúgom neked: senki nem ismeri. Mindenki keresi, van aki megleli, van aki elveszíti, van aki soha meg nem leli. Csak egyet tudhatsz, ha szeretsz, érezz őszintén, légy önmagad, légy bátor, csak szeress! Tudod már mi a szerelem? Még mindig nem Nem tudhatod, Minden ember másként érzi, de mindig csodálatos, elbűvöl, elvarázsol, csak egyet tanácsolok: SZERESS!"

"Szerelem Nehéz leírni mit is jelent Mikor ki mondom hogy szerelem Talán azt hogy leélném veled életem? Fognám két kezed s vár ránk a végtelen? Tudom mit jelent az hogy szeretet De a szerelem ennél több? Mert úgy tűnik nekem. Már két napja alig eszem Ha meglátlak remeg testem Nem tudom hol áll fejem S érzem te kellesz nekem Éppen ezért nyújtom feléd kezem S füledbe súgom gyere velem Tudom egy napon elmúlik majd ez az érzés De akkor már lehet nem foglalkoztat-e kérdés? De addig mi lesz? Nem kapok választ? Ezt nem tudnám elviselni Kérlek csak engem válassz."