"Fényből
Fényből szőttem vak álmaimat, Ragyogtak, mint a csillagok. Holdtűztől égő néma ének Az álmaidban ott vagyok.
Ragyogó csillag hulló csillag! A lehetőség benne áll. Álmaim régen szétfoszlottak. Csillogó szemed csukva már.
Holnaptól kértem jó tanácsot: Mindennek vége, mit tegyek, "Keresd a helyed! Bízva bízzál!" - Szólt az Isten és nevetett.
Árván maradtam, fény sem ér már. Kihunytak mind a csillagok. Lehet, hogy késő Vagy tán siettem? Sajnos most sem veled vagyok."
( Kliegl Diána )
"Petra alszik
Megrázta magát a hajnal, bíbor köntösét szélesre tárta. Petra édesen aludt az ágyban, ma egy boldogabb ébredés várta.
A múlt, mint egy sötét viharfelhő, bántotta gyönyörű lelkét és ráterült, de kisütött a nap, sugarát szórta, a gonosz felhő a pokolban elmerült.
Ragyogott a szeme, ahogy ébredt, kezét fogtam és boldogság terült szét, szétszakadt a mocskos átok, és értelmet kapott a szív és a lét.
Esett az eső, mikor megszülettél, lombjukat áztatták a fák, de az nem eső volt, a mennyország sírt, mert elvesztette legszebb csillagát..."
( Márk Miklós )
"Két szív között
A szív forrong, lázad - de vár is... Látod, hogy eljött ez a nyár is... Hallod-e, hallod-e, kedves?
Fogd le a szíved, zárd le a szádat. A nyár a fénybe hullott alázat. Csitt, csitt... Légy engedelmes...
Forró a szél, hozzád nem enged. - Köztünk a mély jázminlehelet... Érzed-e, érzed-e, drága?
Az úton százszor elakadnak, akik egymás felé rohannak, nézve a hold sugarába...
Két szív suhan... S történjen bármi; oly szép: nem remélni, de várni... A száj ég, a szem szöge nedves...
Egy nap, egy perc egyszer majd hírt hoz... Közeledünk... a csókhoz?... a sírhoz?... Ki tudja, ki tudja, kedves..."
( Somlyó Zoltán )
"Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek, ha nem érinthetlek szellőként, Sem friss forrásvízként, s nem vethetek rád óvó Árnyékot, mint dús lombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott Ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a Hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintés eljut hozzád, a testem Már régóta az enyészeté. Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, És az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó. A szó, amely túl van a tér és idő határán és a Csendből forrásozik."
( Biegelbauer Pál )
"Elkísérlek
Hallgasd! Hallgasd a csendet, Ott van, benned. Mélyen, ősi egészben. Hallgasd és érezd, Ahogy áramlik ereidben a véred. Az élet, Színei szépek, S a fények, Mint sugárzó utak, fekete lyukak. Spirális rendszerek - Űrben bolyongó magányos szellemek. Lépek feléd, Vezetsz? Engedd meg, hogy elkísérjelek."
( Ecsedi Éva )
"Nem gondolsz rám
Nem gondolsz rám, ha nem vagy velem. Bár elhiszed még, hogy hiányzom, De szemed mást mond nekem.
Valami elmúlt, valami megszakadt. Egy pillanat volt, mely elszaladt.
Nem akarom hinni, hogy így van, A remény még fülembe súg, De a szív már érzi, tudja, Ami szép volt, már csak múlt.
Szeretném hinni még szerelmedet, Szeretném a csodát érezni még, De nekem ennyi jutott, S ami volt, nem is kevés!
Mint mikor visszanéz a Nap, Mielőtt sötétség ölel körül. Mint amikor egy pillanatra A vihar elcsendesül.
Mint amikor egyszerre hallgatunk egy társaságban, S azt mondjuk angyal jelent meg a szobában. Olyan volt az a pár varázsos pillanat. Mire felismertem, már elszaladt.
Most, mint kibontatlan ajándék Marad meg az emlék. Magam sem tudom, Milyen boldog lehettem volna nemrég.
Az ígéret, mi a dobozban maradt, Megváltoztatta volna sorsomat."
( Komáromi János )
"VELED LENNI
A büszkeség elfáradt bennem s nem érdekel az érvelés, hadd üljek le, és szóljak csendben, ahogy beszél a szívverés.
Nagy szavak nem jönnek majd számra, csak nézni vágylak hallgatag, sok sebemet nem veszem számba, nevetek - hallom hangodat.
Csak egyszer még, s úgy lássam lelked, ahogy az Úr megalkotott, s szóljak hozzád, mint elfelejtett jó baráthoz, ki rég halott.
Feledni, mit azóta éltem, amit tudok, s mindent, mi ért, lelkesülni egy semmiségen, és sírni, nem tudom miért.
Szeretni jött földre az ember, és ki ne adná boldogan pár ilyen megszerezhetetlen percért mindazt, mi hátra van,
mikor minden keserűségre, minden kín, mit szerelme ád, lelkében tombol, tűzben égve, s egy nő lelkébe ömlik át?
Ádám apánk! Nagyot hibázott benned Emberi Lényeged, mikor választott hiúságod tudást a boldogság helyett!
Mert a boldogság mi más volna: nem tudni, mi a félelem, s élni, Évádat átkarolva, tudatlanul s szerelmesen.
De hisz semmivel nincs ez másképp; minden elvész e földtekén: ifjúság, haza, honi tájék, ártatlanság és hű erény.
Amíg miénk, nem tartjuk sokra, csak akkor ejtünk könnyeket, csak akkor siratjuk zokogva, ha mindörökre elveszett."
( José Eusebio Caro - Dobos Éva ford. )
"Jó, jó... jó nagyon
Ez a szerelem él és létezik Önállóan, magától lélegzik Erősödik és egyre növekszik, Élet vízébe mártózva fürdik.
A valóság ez, én nem tagadom, Teljes szívemmel várom, akarom. Sokat nem, csak önmagam adhatom Teljes lényed magamba fogadom.
De olyan régi álmok élednek, Mit a feledés fátylai fednek, Ezek már szinte hihetetlenek, Hogy akár életre is kelhetnek.
Olykor pedig azért is féltelek, Megleltelek, el ne veszítselek, Görcsbe rándul bennem itt a lélek, De hozzám simulsz... szeretsz, szeretlek.
Én azt eddig sosem hittem volna, A szeretetnek lenne túlzása, De most, hogy átjárhat sok szava, Elég elsöprő az áradata.
Igaz, bármit alig tudok róla, Esze kedvességét csak úgy zúdítja, Én, ki szeretetért imádkozok, Magamba most mennyit fogadhatok?
Mást nem, én csak azt az egyet tudom, Szívem teljes mértékben kitárom, Újra és újra szabadon áradjon, Az éltető szeretet átjárjon."
( kérésre név nélkül )
"Elképzelem
Elképzeltem egy percet, s most körülfonja testem. elképzeltem egy estét, egy éjt, egy reggelt, s nincs oly másik perc, hogy mindezt elfelejtsem.
Elképzeltem veled az álmom, veled a reggelt, veled az éjt, az estét, a percet, s pont oly tökéletes, mint magamnak képzeltem.
S már nem képzelem reggelünk, álmunk, éjjelünk, esténk. Nem képzelem, hogy hozzámérsz, lassan, titokban, szavakban, csókban, nem képzelem, mert nem kell elképzelnem:
Tiéd az estem, hajnalom, éjem meztelen testem nappalom. Tiéd a kedvem, a rímem. Tiéd vagyok, mert tiéd a szívem.
De mégis, Ha hiányzol Titokban Ezt mind elképzelem."
"Haikuk
Gyönyörű dallam, ha lelked a lelkemmel egy húron pendül.
Könnyeim hullnak: gyöngybezárt emlékeim hová gurulnak?
Sosem láttalak. Arcod mégis ott ragyog szemem tükrében.
Nem hallottalak. Hangod mégis ott zenél lelkem mélyében.
Hömpölygő folyó papírhajón sodorja emlékeimet...
Asszonyok sorsa: életet adni, fájni, hervadva halni.
Halk hárfafutam: behunyt szemeim mögött lepereg múltam.
Boldogan mennék hozzád, ha te várnál rám boldogtalanul.
Kölcsönkértem a kabátod, hogy közelebb legyek bőrödhöz.
Hiányzik nekem, hogy én is hiányozzak egyvalakinek.
Csordogáló csend. Csak cseppecskék csillannak csillagtalanul.
Csended betakar. Gyönyörűség halk dala pendül az éjben."
( Szabolcsi Erzsébet )
"Mert szemben ülsz velem...
Mert szemben ülsz velem s csak a te arcod látom és nincs mellette az enyém, ahogyan megszoktam a fotográfiákon és előszobák tükörén;
mert szemben ülsz s csupán rajtad s nem épp úgy rajtam látom az idő nyomait s önzésem azt hiszi, én a régi maradtam; a szívem elfacsarodik.
Ha nézne úgy szemem, ahogy huszonöt éve s te akkor az vagy, ami ma: sose találkozunk! Egymást észre se véve, nem lelünk egymásra soha!
Élünk bár egy időt, ha akkor a hajam már olyan, amilyen ma: fehér, lakunk bár egy szobát, nem én mellém akarnál feküdni, ha leszáll az éj.
Véletlen ennyi kell esélyek milliárdja! hogy minden idők végzetes egyetlen egyeként bírjalak, azt kívánva, egyetlen egyedként szeress?
Mert szemben ülsz hol is? Míg én itt egymagamban nézek vissza és kérdezek mint a célzóra, ha a golyó visszapattan, sebet én kapok, éleset.
Mert szemben ülsz, Ne üljünk másképpen mi sosem már, csak egymás mellett, szorosan, mint a régi nyitott ülésen az utaspár, ha jéggel jött a szélroham.
Üljünk mindvégig úgy, mint emlékszel még, barátném? akkor, repülve, szánon, ott, Sásdon, a hóviharban! tűrjem csak ustorát én, mellemre vonva homlokod.
Szálljunk mindvégig így, hisz a szomj úgy lobog még, ha itt, vagy csillag-messze vagy, hisz csillag-űrt s időt ma is átkóborolnék, hogy megtaláljalak."
( Illyés Gyula )
"AZTÁN
Emlékszel? Aztán milyen jó volt hozzád fordulni - és Te édes! - hogy doromboltál hogyha csókot súgtam égő füleid tövéhez.
S alvás előtt egymás ölében még fészkelődni, s megfordulva fel-felkérdezni, félig ébren: "Szeretsz?" "Szeretsz még?!" - újra, újra.
Emlékszel? Engem elfeledhetsz. De a percekre emlékezzél, mikor odabújtál szívemhez és magadról megfeledkeztél."
( Váci Mihály )
"Rólad...
Ma rólad szeretnék írni, Hol vagytok szavak? Félek, ezen az éjszakán, Az álmok is alszanak.
Csak én vagyok ébren, Bennem a magány dalol, Talán messze-messze, Te már alszol valahol. És álmodsz is, tán rólam, De reggelre elfelejted, Érzed, egyre közelebb Hoznak hozzám, A rohanó percek. Aztán újra ellop a zord idő, Helyetted fakó álmok jönnek, Tiéd ajkamon minden mosoly, Tiéd szememen a könnycsepp. Nélküled, csak csend vagyok, Nélküled, csak remegés, Arra, hogy mennyire szeretlek, Ezer szó is kevés..."
( Veres Judit )
"Tavasz
Hosszasan néznéd kibomlott haját ahogy a párnán szétterül, bőrének illata millió virágból árad és izgat szüntelenül. Szemében csillan a reggeli napfény, mely egyre csak hív és hívogat, pezsdíti véred, szítja a lángot és nevetve suttog titkokat. Ajkait este kacéran nyitná s lophatnál mézes csókokat, öledbe ülne s rád nevetne, kuncogva hallgatna bókokat. S mit nappal felszított, benned ég estig, szüntelen kínzó vágyadat; hűvös éjjeleken hozzád simulva forróvá tenné ágyadat. Nevetve játszana nap mint nap véled mint egy szeszélyes kamasz, ilyen lenne, bizony mondom néktek, ha nő lehetne a gyönyörű tavasz."
"Egymásra lelt...
Egymásra lelt, s rögtön kevés lett egymásnak ujj meg ujj és kar meg kar, majd ajk meg ajk: több kellett válaszul.
Földmély-lakó kis állatokként, ha fény gyúl hirtelen, hogy búna minden porcikánk éjedbe, szerelem!
De kint és fönt maradunk egyre s valami egyre hív. Testünkben csillag-messzeségben izzik a szív és a szív."
( Illyés Gyula )
"Rózsadal
Ez a rózsa a hóban félig fagyottan, félig halottan mit akar még?
Sötétpirosan, alvadt vérrögként, fehér hólepedőn kire vár még?
Ezt a rózsát a hóban holnapra talán már sehol se lelem, fagy szele görgeti, tél hava temeti, eltűnik, akár egy késő szerelem."
( Ozsvald Árpád )
"ÚTON VAGYOK S NEM VAGY VELEM...
Úton vagyok s nem vagy velem, Jó angyalom, szép kedvesem, De jól tudom, lépésimet Híven kíséri szellemed. Csak azt tudhatnám, édesem, Minő alakban jársz velem? Tán e szellő vagy, mely illattal Röpül hozzám s játszik hajammal? Az alkony pírja vagy talán Amott az ég boltozatán? Vagy tán az esti csillag, mely Reám ezüst sugárt lövell? Vagy a madárka vagy, ki ottan Úgy megdalolgat a bokorban? Vagy a kicsiny virág vagy itt, Ki úgy veti rám szemeit, Mikéntha mondaná: óh törj le, És vígy magaddal, tégy szívedre!... Mondd meg nekem, súgd meg nekem, Melyik vagy, édes kedvesem?"
( Petőfi Sándor )
"Kérdések
Hol vagytok, nappalok, hol vagytok, éjszakák? hol vagytok, álmok, hol vagytok, virágok? hol vagyok én, hol vannak mások? hol van a világ, hol van a kéz? hol van szép szemed, hol van a méz?
hol vagy?... Te..."
( Őri István )
"Zene melyet veled hallgattam
A zene, amelyet veled hallgattam, több volt, mint zene, A kenyér, mit veled törtem, több volt, mint puszta kenyér. Most, hogy magamra hagytál, minden oly színtelen lett Minden, mely egykor oly szép volt, halott s fehér.
Kezed, mely egykor az asztalon és az ezüstön pihent, Ujjaid, melyek átfogták a poharat, nem hagytak nyomot-e tárgyakon.. Érintésed mégis örökre rajtuk marad.
Mert a szívem ott mozog közöttük mindig, S áldottá tette őket kezed s szemed, S szívemben az emlék örökre marad már - Ismertek ők téged egykoron, s maradnak mindig Veled."
"Tavalyi szerelem
Emléke visszacsillog s olykor arcomra tűz, arcomra, mely fakó s elmúlt évekbe néz. Fényes volt, mint a csillag, forró volt, mint a tűz, fehér volt, mint a hó s édes volt, mint a méz.
Még néha visszacsillog, de már nem bánt, nem űz, enyhén simogató, mint hűs, testvéri kéz: Lehullott, mint a csillag, elhamvadt, mint a tűz, elolvadt, mint a hó s megromlott, mint a méz."
( Dsida Jenő )
"KI VAGY?
Ki vagy? Nem tudom. Nem látom arcodat. Szemed? Nem a te szemed: a világ meleg csillogása. Karod? Nem a te karod: hatalmas erők ölelése. Mosolyunk, nem a mi mosolyunk: valami messzi fájdalomé. Csókunk, nem a mi csókunk: valami örök lobogásé. Fúj a szél, mozdul az ág. Közénk lebben a boldog szomorúság. Ki vagy? Nem tudom. Nem látom arcodat. De ha majd menned kell, megáldom utadat."
( Lakner Tünde )
"De jöjjön bár a bánat, nem éri föl a drága örömöt, mit kurta perc ád, ha látom őt, kulcsold kezünket szent igével össze, a szerelemölő halál hiába ágál, - elég ha most enyémnek vallhatom!"
( Shakespeare: Rómeó és Júlia )
"Veled vagyok
Érzed, ha gondod, bánatod van, szólok hozzád, veled vagyok, mint én is meghallom bajomban hozzám szivárgó sóhajod!
Nélküled élni nem tudok már, lásd, ha távol vagy, ha közel - édes bájad körül lobog bár - keserű mámorod ölel.
Kik összeforrottunk a bajban, tilosban ( s bűnben-mondanák a a szentek!) megleljük-e majdan a közös kegyelem szavát?
Megleljük-e, Veled keresném étlen is ítéletnapig! Míg ránk gyújtja e képtelen fény hűségünk gyémántholdjait."
( Garai Gábor )
"Hiába imádlak, hiába szeretlek, Más nézi tüzét a ragyogó szemednek. Elűzted az álmom, mert másé az ajkad. Tiéd volt a szívem, de te nem akartad. Fáradt az én lelkem, boldogtalan vagyok. Talán elfeledlek, talán belehalok."
"Fáj olyat szeretni, akit nem érhetsz el, aki szinte azt se tudja, hogy létezel! Tudni, hogy más is szereti, olyan aki el is érheti!"
"Hótündér
Szép Kedvesem,
Ha elnézel a távolba, a hóban mindent meglátsz, ami fontos és szükséges, mert abban minden egyesül és minden visszatükröződik. Tisztán, mint a hó, mert belőle származik és Hozzád talál. Ha egy csepp leesik az égből, útközben hópehellyé válik és kedves arcodon hűs sugárrá olvad, az én voltam puhán, tisztán és fehéren, mint a szentek és az angyalok, akik csak jót tudnak tenni, akik tudnak szépen énekelni, hogy aki hallja, boldog legyen. Az én énekem a sorok, amelyek Neked üzennek az érzések, melyeknek nem szükséges távolság, hogy Hozzád eljussanak, a csók, melyet én adok Neked, ha szép kezed homlokodhoz érinted. A hó én vagyok és Te vagy a hó mi vagyunk az esőcsepp mi vagyunk a sarjadó fűszál mi vagyunk az édes gyümölcs mi vagyunk az avar mi vagyunk a világ mi vagyunk egymásnak magunknak nekünk értünk általunk örökké...
szép hó, kedves hó melegbarna szemű tó piros arcok, pajkos mosoly Szép Kedvesem, ne légy komoly
szép hó, kedves hó az élet játék s játszani jó játsszunk hát, amíg lehet ne számoljuk a perceket
szép hó, kedves hó... szép hó, kedves hó... szép hó, kedves hó..."
( Őri István )
"Védelmedben (részlet)
Bukdácsolásaimban hozzámszegődtél híven: viszed fél terhemet; ernyő és fészek a kezed: szelíden elsüllyeszt és befed - szép szárnyaidra vettél, hibátlan, tiszta ívben lendítsz a zeg-zugos világ felett."
( Csorba Győző )
"Üzenő
Amikor a fák égig érnek, és meséket mondanak a tündérek, akkor gyere...
amikor a hold fényesen világít, s a bársony-éj utolsókat ásít, akkor gyere...
amikor a harmatcsepp énekel, s rá messzi-szellő felel, akkor gyere...
amikor Isten lejön közénk, s minden, mit hozott, a miénk, akkor gyere...
amikor győztél a sötét éveken, s, ím, valaki Neked üzen, akkor gyere...
várlak, Kedvesem..."
( Őri István )
"Virágcsokor
A szerelem Hóvirág, mikor hideg télt követve kidugja fejét, a napot követelve,
A szerelem Tulipán, mikor a tavasz ébredezik bízik abban, hogy észreveszik,
A szerelem Rózsa, mikor nyári éjszakákon sejtelmesen kinyílik a szirma,
A szerelem Orchidea, szerelmesek között a vágy, az érintés, az élő szerelem záloga,
A szerelem Fagyöngy, mikor csók a jutalmad érte, szívedbe igaz érzelem költözik, - mondd! - hát nem megérte?"
"Olyan vagy nekem
Olyan vagy nekem kedves, Mint éjszakában a csillagok. Mint éjszakai égen a Hold. Világítasz nekem, fényed ragyog..
Olyan vagy nekem kedves, Mint nappalnak a fénysugár. Mint nappali égen a Napkorong. Meleget adsz, szerelmed sugárzod.
Olyan vagy nekem kedves, Mint hűs víz a patakban. Mint hűs víz, mi testem hevét nyugtatja. Lágy simogatással, titkaim kutatja.
Olyan vagy nekem kedves, Mint virág a réten fű között. Mint virág mi nékem virít. Szépségedben gyönyörködök.
Olyan vagy nekem kedves, Mint méz, mely édességével csábít. Mint csorgatott méz ajkamon, Ha csókod kapom vágy kábít.
Olyan vagy nekem kedves, Mint a legszebb lepke ki hozzám repül. De jaj! Elszállt a lepke már nem látom. Akkor én ezt az egészet csak álmodom."
( Ecsedi Éva )
"Hol szerethetlek, szabadon
Innen gondolok rád. Tudatom legmélyebb kútjának alján játszadozom a lehetőség variációival. Szeretlek, kötöttségek nélkül, szabadon. De felfelé kapaszkodva a kútgyűrűk érdes falán, megcsappannak a változatok, s a külszíni világ szigorú rendje erkölccsé nyesegeti zabolátlan vágyaimat. Elküldi hozzám követét, hogy oktasson: hazugságokra ne építsd érzelmeid házát, mert bizony megroppan az, ha tükörbe nézel. Ahol álságos a te lakod fundamentuma, ingatag ott a reá rakott pompa. Ne szakítsad másra a szomorúság függönyét, mert megöli boldogságodat a lopott öröm Szégyent éget lelkemre a napfény. Bűntudatot ad őrzőmül az ég. Idekint fegyelmezett, hű szolga vagyok, ám néhanap lustán elheveredek tudatom legmélyebb kútjának alján, hol szerethetlek kötöttségek nélkül, szabadon. S innen gondolok rád."
( Hámori István Péter )
"... A szerelem vagy a szabadságomból fakadó, vagy semmilyen. A szabadság csak egy birtokviszony megteremtésére ad lehetőséget, a valóság birtokviszonyára, ami így hangzik: "Én a Tied vagyok". Ez a létezés. ... Odaadottnak lenni annyi, mint szeretni. A szabad létező csak akkor van, ha szeret. Ha meg akarom szerezni a másikat, ha azt akarom, hogy ő az enyém legyen, tragikus tévedés áldozatává váltam. A másik csak úgy lehet az enyém, ha ő, a benne ragyogó szabadságában úgy dönt, hogy nekem adja magát, ha ki tudja mondani: "Én a Tied vagyok". És ez csak és kizárólag az ő döntése lehet. Szabad és önkéntes. Ebben a döntésben kiteljesedik, valóságos és boldog lesz, tekintet nélkül arra, hogy én hogy viszonyulok hozzá. A másik szeretetéért semmit sem lehet tenni. Ezért kiszolgáltatott mindenki, aki szeret. A másikkal való kapcsolatért viszont lehet tenni. Tenni a létezés legmerészebb tettét - odaadni magam a másiknak, kimondani az egyetlen valóságos birtokviszonyt teremtő szavakat, a szeretet, a létezés varázsigéjét: "Én a Tied vagyok". A szerelem ajándékát akkor kapjuk, ha a létezésnek már semmi más eszköze nincs ahhoz, hogy a szeretetlenségünkből kimozdítson. Amikor a magány börtönébe zártan (ahová a félelemtől menekülve, a biztonságot keresve egyedül és kizárólag mi magunk kulcsoltuk be magunkat) már a reménye is elszállt annak, hogy a másik embert észrevegyük, a másik emberre figyeljünk. Egy mindent átható érzést kapunk, elemi erejűt, ellenállhatatlant, amely lerombolja a biztonság, a védettség falát és kinn találjuk magunkat a valóságban mezítelenül, védtelenül, kiszolgáltatottan és boldogan. Beíratott minket az Isten a szeretet iskolájába."
"Csillagok találkozása
... Csak az az ember emelkedhet csillagmagasságokig, aki szeret; csak az találkozhat csillag társával, akit szeretnek. Ha két ember egymásra talál, végtelenné tágul a tér, elmosódnak a tengerek, hegyek, sivatagok körvonalai; öröklétnek tűnik az idő, melynek egyetlen valóságos része: a pillanat. Ugyanazt látják a világból, amit a csillagok a földre tekintve. Lágyabbá válnak a színek, kellemesebbé a hangok, a vasziliko (Görögországban honos nagyon szép és illatos virág; a lélek szimbóluma) illata betölti a mindenséget; fogékonnyá, szárnyalóvá lesz a lélek, megduplázódik a tetterő. Ne edd meg a szíved, hogy a csillagok közé emelkedhess! ...de ha szeretünk, és viszontszeretnek én ezt így nevezem: csillagok találkozása. Aki szeret, önként átlép egy másik, a tértől, időtől, világoktól független dimenzióba, hogy ott találkozzék a szeretett lénnyel, aki az ő kedvéért önként átlépett a tértől, időtől, világoktól mentes dimenzióba. Életet jelent a csillagok találkozása. Lemondás, fájdalom, keserűség nélküli életet - boldog életet: az ember számára elképzelhető legboldogabbat."
"Éjszaka
Nézem a csöndet Óvatosan Körülötted Nem mozdulok Nem merek Ébren Álmodom Veled Ugyanazt Mi ketten S mosoly csillan Csukott szemedben Tudom Látom arcodon Hogy most éppen Nyakad csókolom De hirtelen Egy felhő átsuhan Ajkad megremeg S ijedten Mozdul felém Kezed Semmi baj! Elértél! Itt vagyok -Aludj csak Suttogok És tovább nézem A sötétet Feketét Halvány fehéret Kócos hajad A félrecsúszott Takarót Gyűrött párnád Rajtam pihenő karod
...Szeretlek-súgja Neked a Hold ...Mert én hallgatok ...S csendesen őrzöm ...Álmod és a pillanatot"
"Gyönyörű vasárnap...
Legszebb valóban az lenne, Reggel karja átölelne, Hozzám simulna a teste, A lelke így ébredezne.
Lenne még több ezer este, Mikor mellettem feküdne, S minden baját elfeledve, Mosolyogva rám nevetne.
Többet már nem kételkedne, Igen. Ő van így szeretve. Mert ha a sors így rendelte..., Lesz sok szép reggel és este."
( kérésre név nélkül )
"FELESÉGEK FELESÉGE...
Feleségek felesége, Lelkemadta kicsikéje! Jer ide már az ölembe, Mulassak veled kedvemre.
Szerettelek lyánykorodban, Szeretlek most százszor jobban, Nem százszor, de ezerszerte, Ha meg nem haragszol érte.
Nem is tudja a nőtelen, Mi az igazi szerelem; Hogy tudná az istenadta? Mégcsak akkor tanulgatja.
Nőtelen ember szerelme Csak virág a kalap mellett; S most a szerelem énnékem Lélekzetem, szívverésem.
De boldogok is vagyunk ám, Ugye, lelkem kis Juliskám? Meg se' várjuk a halálunk, Elevenen égbe szállunk!"
( Petőfi Sándor )
"ELSŐ SZERELEM
Virány a múlt, szorgalmatos méh A hű emlékezet; Meghozza méz gyanánt szívembe Első szerelmemet.
Csak hozza is! mert az nekem haj, Mindig mi jól esék; Hiszen e prózai világban Nincs más költőiség.
Mint iskolás fiú, gazdámnak Lyányát szerettem én, S boldog valék, mert a lyánykától Viszontszerettetém.
Mint szeretett ő! az ebédnél Tálalni ő szokott, S mindenkor én elémbe tette A legjobb falatot.
És uzsonnára kaptam tőle Sonkát s más egyebet, Mit szép szerével a kamrából Kihozni lehetett.
Ha jött az este, s holdvilág volt: A kertbe illanánk, És ott a kertben, ottan várt csak Az üdvek üdve ránk!
Csend volt; méláza a természet Nagy ünnepélyesen, Csak a békák kuruttyolának A szomszéd réteken.
Mi e regényes helyzetben Érzelgénk boldogan; Mondók, hogy: ejnye, hogy süt a hold, Be szép egy este van!
...Ah, szép idők! ti elmúlátok És mindörökre tán, Már nem terem számomra többé Sem sonka, sem leány."
( Petőfi Sándor )
"Miféle földalatti harc
Napokra elfeledtelek, döbbentem rá egy este, üres zsebemben álmosan cigarettát keresve. Talán mohó idegzetem falánk bozótja nyelt el? Lehet, hogy megfojtottalak a puszta két kezemmel.
Különben olyan egyremegy, a gyilkos nem latolgat, akárhogy is történhetett, te mindenképp halott vagy, heversz, akár a föld alatt, elárvult szürke hajjal, kihamvadt sejtjeim között az alvadó iszapban.
Így hittem akkor, ostobán tűnődve, míg ma éjjel gyanútlan melléd nem sodort egy hirtelen jött kényszer, az oldaladra fektetett, eggyévetett az álom, mint összebújt szegényeket a szűkös szalmazsákon.
Mint légtornász, az űr fölött ha megzavarja párja, együtt merültem el veled alá az alvilágba, vesztemre is követtelek, remegve önfeledten mit elrabolt az öntudat most újra visszavettem!
Mint végső éjjelén a rab magához rántja társát, siratva benne önmaga hasonló sorsú mását, zokogva átöleltelek és szomjazón, ahogy csak szeretni merészelhetünk egy élőt és halottat!
Véletlen volt, vagy csapda tán, hogy egymást újra láttuk? Azóta nem találhatom helyem se itt, se másutt! Megkérdem százszor is magam, halottan is tovább élsz? Kihunytál vagy csak bujdokolsz, mint fojtott pincetűzvész?
Miféle földalatti harc, s vajon miféle vér ez, mitől szememnek szöglete ma hajnal óta véres? A zűrzavar csak egyre nő. A szenvedély kegyetlen. Hittem, hogy eltemettelek, s talán te ölsz meg engem?
Én félek, nem tudom mi lesz, ha álmom újra fölvet? Kívánlak, mégis kapkodón hányom föléd a földet. A számban érzem mocskait egy leskelő pokolnak: mit rejt előlem, istenem, mit őriz még a holnap?"
( Pilinszky János )
"Üdvözlés
Ma újfent üdvözöl szívem A szomorúság enyhiben.
Ma száll szerelmem bronzhajadra, Mint holdsugár pajkos patakra.
Ma bús torokbul hull a szó, Mint holt fölött a puskaszó.
Ma nem fogynék ki én a csókbul: Galamb szemelne friss kacsókbul.
Ma ím elődbe térdelek, Szerelmesen köszöntelek.
De férfiságom harcra int, Csitítom, fölpattan megint.
S oly bús szívem, hogy még megöllek. Nem ma, ne félj, ma üdvözöllek."
( József Attila )
"Fagyok jönnek
Fagyok jönnek sorban, fehér dühű gárda, mint a perec roppan az esendők válla.
Nélküled hol laknék? - megborzong a lélek - Hajnaltüzes hajlék a te közelséged.
Szemem elől vedd el a tél-hideg tányért, etess szerelemmel, hogy ne legyek árnyék.
Szerelmünk tűztornyát engedd betetőznöm - kapcsold ki a szoknyát az aranycsípődön."
"Miért?
Miért kell nekem könnyes szemmel megállni minden viharvert, árva tölgy előtt, mért kell nekem az őszi csendre vágyni, ha minden csalfa álmom összedőlt, mért kell nekem a dombokat bejárni s bujkálni mint az üldözött gonosz, mért kell nekem a hegytetőre állni mikor az orkán fákat ostoroz. Mért kell nekem elvágyni messze, messze, bűvös csókkal ha jő az alkonyat, mért kell, hogy halljam, álmaimban egyre, búcsú-szavaktól fátylas hangodat, és mért kell minden szép emléket fájó betűkkel a szívembe írni, mért kell olyan nagyon szeretni téged, csak vágyni el, s csak sírni, egyre sírni?
Mért kell mindig magamban vándorolni, s imákat mondani valakiért... s mért kell csak mindig rólad álmodozni, ha nem szeretsz, miért?, miért?, miért?"
( Wass Albert )
"Csábítás
Ezüstfehér kígyóként kúszom fel a földről lábaidon körbe-körbe, egyre feljebb. Minden négyzetcentiméteredet meg akarom ismerni.
Mellkasodhoz érve beljebb vágyom: a lelked kell. Beléd hatolok, megtalálom. Rátekergőzöm, körülfonom és ott maradok ezüstfehér szalagként örökre veled."
( Földeáki-Horváth Anna )
"Barna kislány szemének a lángja Idetűzött szívem pitvarába, Kis halacska szőke Tisza vizén, Örömében akrát ugrok biz én.
Olyan az ő lelke, mint a rózsa, De mint a fehér, tiszta rózsa, Fehér rózsa az én babám lelke, Fehér galamb az ő nagy szerelme.
Barna kislány, mikor megláttalak, Bennem mindjárt nagy szerelem fakadt, Megláttalak New York kávéházban, Mint harmat kökörcsin-virágban.
Kacsintottam, barna kislány, neked, De te ültél zordon férjed mellett. Barna kislány, te a fényes hajnal, Férjed pedig a fekete éjjel.
Színművészet a te hivatásod, Barna kislány, magyar vagy te, látom, Magyar az a fényes lelked neked, Az isten is magyarnak teremtett.
Zordon férjed tojást evett, hármat, Így titokban megcsípte a vállad. Hej, titokban, te is mosolyogtál, De hej, bizony, énreám gondoltál.
Beültetek aztán kocsikába, S elmentetek egy nagy szállodába. Igaz magyar szálloda volt az is, Igaz magyar a lelked neked is.
Kiskapunál, hej, megálltam ottan, Reszketett a szívem, rád gondoltam, Rád gondoltam, remegő szívedre, Fehér galamb, magyar szép lelkedre.
Rád gondoltam gondolsz-e most énrám, Kis kezedet összeteszed mélán, Megértetted-e az én lelkemet, Mint a szellő a fényes felleget.
Fehér rózsa az én babám lelke, Fehér galamb az ő nagy szerelme, Barna kislány, ha te szeretsz végre, Felrepülök a csillagos égbe."
( Karinthy Frigyes )
"Egy szó...
Amit tettél, s amit nem, ne bánd. Ez életünk: két gyönge fonál mit keresztbe font a sors, az ég, s ki tudja még miképp lesz teljes végzetünk.
Amit adtál, örökké enyém. Bársony karokkal magadhoz húztál, ajkad becézte ajkaim s ujjaid hajam, nem voltam magam csak Te voltál s görbe tükröd én.
Amit adtam, csak Tiéd. Tőled mámorosan és telhetetlenül ittam szomjazón minden rezdülést, s mégis kevés, mert a tűz még bennem ég.
Melledre borulva hallgattam szívedet. Még most is hallom dobbanásait s fülembe cseng mit véred zenélt, dalolta énekét: - imádj, szeress, s ne kérj... -
S nem kértem semmit én, csak ajkam ízlelte forró bőrödet, ujjaim reszketve járták testedet, mit nem feled soha többé hús-vér börtönöm.
S most kérek, ha engeded: add a szívedet, add lelkedet zálogba nálam, míg életünk útja összefut újra... s addig is mondd ki: szeretsz!"
"Szerelmes párbeszéd
Leány Mind gonosz a pásztor: pásztor csalogatta Helénát. Pásztor Ment a pásztor után az okos Heléna magától. Leány Mit dicsekedsz, te gonosz?...Mondják, hogy a csók csupa semmi. Pásztor Mennyi drága gyönyör fér ebbe a semmibe mégis! Leány Megmosom a számat, kiköpöm belőle a csókod! Pásztor Megmosod a szácskád? Ideadd, hadd csókolom újra! Leány Szép dolog, ily fiatal lányra kivetni a hálót. Pásztor Mit dicsekedsz? Mint álom múlik el a fiatalság. Leány Még nem ért meg a fürt, még nem nyílt ki egészen a rózsa. Pásztor Jőjj az olajfa alá, sugok egy szót drága füledbe! Leány Nem megyek én, ismerlek, a múltkor is így csalogattál! Pásztor Jőjj no, a szilfa közé, hallgasd meg kis furulyámat! Leány Gyűlölöm a furulyát, csak menj, furulyázz te magadban! Pásztor Nem félsz, büszke, hogy Aphroditének bosszuja megver? Leány Bánom is én Aphroditét; csak Artemis áldjon, elég az! Pásztor Ó, ne mondj ilyeket, mert szörnyen rád veti hurkát. Leány Vesse csak: akkor is Artemis engem védeni fog majd. Pásztor Nem kerülöd ki Eróst; egy lány se kerülte ki még őt! Leány Elkerülöm bizony én; csak vidd te magadban igáját! Pásztor Félek, hogy nem is én, silányabb lesz szeretőd majd. Leány Ejhaj, mennyi legény szeretett már, egy se büvölt el! Pásztor Annyi után magam egy, jöttem könyörögni szerelmed! Leány Mit tegyek, édesem? A szerelem csupa bú s keserűség. Pásztor Nem bús, nem keserű, a miénk csupa táncos öröm lesz majd. Leány Azt mondják, retteg párjától mindenik asszony. Pásztor Azt inkább, hogy "nincs amitől rettegne az asszony". Leány Rettegek én a gyerektől s kínjától a szülésnek. Pásztor Artemis istennőd majd megkönnyíti szülésed. Leány Rettegek attól, hogy szépségemet el ne veszítsem. Pásztor Gyermekeidben a szépséged szebb napra derül még. Leány És ha tied leszek, illendőn te milyen hozományt adsz? Pásztor Mind az egész csordám, s erdőimet és legelőmet. Leány Esküdj meg, hogy nem hagysz el, ha betöltöm a vágyad! Pásztor Nem, soha, bárha magad kergetnél messze magadtól. Leány Készítesz nyoszolyát, építesz szép kicsi házat? Pásztor Készítek nyoszolyát, pásztorkunyhómban uralkodsz. Leány Mit mond majd az apám, mit mondok majd az apámnak? Pásztor Megdicsér az apád, ha nevem meghallja, s örül majd. Leány Mondd meg hát a neved!( Milyen édes néha a név is!) Pásztor Daphnis enyém, Lykidas az apám, felesége Nomaié. Leány Jónevű régi család, de bizony magamé sem silányabb. Pásztor Jól tudom azt: hisz apád maga a jómódu Menelkas. Leány Merre van az erdőd, nosza mondjad, melyik a földed? Pásztor Nézd, ahol ott az a pár gyönyörű ciprusfa virágzik. Leány Rágd a füvet, kecském! megnézem azt a kis erdőt. Pásztor Csöndbe legelj, tehenem! míg megmutatom kicsiny erdőm. Leány Mit művelsz, te gonosz? Mért nyúlsz mellemre kezeddel? Pásztor Gömbölyödik már két kerek almád: hadd tapogassam! Leány Zsibbadás vesz erőt rajta: viszed el kezed onnan?! Pásztor Mit félsz, drága leány? Amit én akarok, nem olyan rossz. Leány Nézd, árokba tepersz, szép tiszta ruhám csupa sár lesz. Pásztor Nem lesz sár aranyom: terítek alá puha gyapjút. Leány Jaj, mit akarsz? Övemet, jaj, mért oldod le csípőmről! Pásztor Ezt vetem ma első áldozatul Aphroditének. Leány Várj, nyomorult! Meglep valaki! Nem hallod-e? Szólnak? Pásztor Egymásközt suttognak a ciprusok ágai rólunk. Leány Meztelenül maradok: lásd, ronggyá tépted a szoknyám! Pásztor Új szoknyát, drágábbat adok majd érte cserébe. Leány Lám, fűt-fát megígérsz, ki tudja, mit adsz majd a végén? Pásztor Bár a lelkemet, életemet tudnám odaadni! Leány Artemis, könyörülj, hogy nem maradok csapatodban! Pásztor Aphroditének üszőt viszek, egy kis borjút Erosnak. Leány Szűzlány jött ide, jaj, már nem szűzlány megy el innen! Pásztor Nem szűzlány, hanem asszony:az én kis arany feleségem.
Így a titkos nász megesett, és két szeretők ott egymásnak nótás szavakat vigadozva feleltek. S így aztán a leány juhait ment őrzeni, földre sütve szemét, szégyenlősen, de örülve szívében, s ment a legény csordája után, betelve a násszal."
( Theokritosz - Babits Mihály fordítása )
"Csak téged szeretlek
Mert csak a te ajkad ont forrásvizet Szomjas számra. Csak a te csókod Gyógyíthat be üresen fájó hegeket. A te érintésed gyújt lángra kiszáradt Pusztákat, szárazságtól izzó tereket.
Mert csak a te lelked ölelhet körbe Engem esténként. Csak a te szíved Dobban értem hangosan dübörögve A te hangod szólíthat minden hajnal, Reggel, délben, este örökkön-örökre."
( Vaskó Ilona )
"Csak melletted
Csak melletted alszom nyugodtan Melletted édes a reggel, Melletted érzem a boldogságot. Csak melletted ilyen kedvvel.
Csak melletted látom a szépet Melletted érzem a jót Melletted vagyok őrült, Csak melletted tudom a szót
Csak melletted nyugszom meg újra Melletted nincsen talán, Melletted érzem, hogy élek, Csak Melletted igazán!"
"Aludj Kedvesem!
Ne mozdulj, kedvesem, ha fáj! Feküdj nyugodtan, itt vagyok! Karom erős, megóvlak, tudod! Ha jönnének érted csúf angyalok.
Mi az nekem? - hiszen ismersz! Északon döntöttem a fát, és térdre hullott előttem minden, Az erdő és a nagyvilág!
Őrzöm az ajtót, aludj kedvesem! Az infúzió halkan dobol. - Emlékszel? - Ismerjük ezt a táncot! - - Egyszer jártuk már valahol! -
- Ne bánkódj! - A hajad újra kinő! - - Így is szép vagy! - hidd el nekem! - - Nem sírok! - én nem! Csak a por... - Aludj nyugodtan..., kedvesem!"
"Mert minden földi lélek
Mert minden földi lélek valakibe átszáll, mint illat, ének, láng vagy zene;
mert minden élet annak, amit szeret, rózsákat mindig ad, vagy töviseket;
mert április a lombnak víg zajokat s az alvó éj a gondnak nyugalmat ad;
mert vizet a virágnak az ébredő hajnal, cinkét a fáknak levegő,
s mert a keserű hullám ha partra hág; a földnek, rásimulván, csókokat ád;
és; csüggve karjaidban az ajkadon, a legjobbat amim van, neked adom!
Gondolatom fogadd hát - csak sírni tud, ha nincs veled s tehozzád zokogva fut!
Vágyaim vándorolnak Mindig feléd! Fogadd minden napomnak árnyát, tüzét!
Üdvöm gyanútlanul és Mámorosan Hízelgő dalra gyúl és Hozzád suhan!
Lelkem vitorla nélkül Száll tétova, S csak te vagy végül a csillaga!
Vedd múzsámat, kit álma házadba visz s ki sírni kezd, ha látja, hogy sírsz te is!
S vedd égi szent varázskincs! - vedd a szívem, amelyben semmi más nincs, csak szerelem!"
( Victor Hugo )
"Virágnyelv
Amarilisz - Büszkeség, költészet Ambrózia - Viszonzott szerelem Azálea - Vigyázz magadra, mértéktartás, törékeny szenvedély, Kínában a nőiesség szimbóluma Bazsarózsa - Szégyen; Derűs élet, boldog házasság Begónia - Légy óvatos! Borostyán - Házastársi szerelem, hűség, barátság, ragaszkodás Bükköny - Viszlát, elindulás, áldott öröm, köszönöm a szép időszakot Ciklámen - Lemondás, búcsúzás Csuporka - Szerelem első látásra Eperfa - Te vagy az egyetlen, akit szeretek! Fagyöngy - Csókolj meg; Ragaszkodás; Felülkerekedni a nehézségeken; A druidák mágikus növénye Gardénia - Titkos szerelem; Aranyos vagy Gyöngyvirág - Édesség, Szűz Mária könnyei; Visszatérés a boldogságba; Teljessé tetted életemet Harangvirág - Alázatosság, szelídség Hibiszkusz - Kifinomult szépség Hortenzia - Köszönöm, hogy megértesz; Ridegség, szívtelenség Ibolya - Szerénység Ibolya (kék) - Óvatosság, hűség Írisz - A barátságod sokat jelent számomra; hűség; remény; bölcsesség; bátorság; elismerés Jácint (általában) - Játékok, sportok, sietség Jácint (fehér) - Bájosság; Imádkozom érted Jácint (kék) - Állhatatosság, tartósság Jácint (lila) - Bocsánat, bocsáss meg, bánat Jácint (sárga) - Féltékenység Jácint (vörös vagy rózsaszín) - Játék Kaktusz - Kitartás, állhatatosság Kála - Szépség Kamélia - Csodálat, tökéletesség, szerencse férfiak számára Kamélia (fehér) - Csodálatos vagy Kamélia (rózsaszín) - Vágyódom utánad Kamélia (vörös) - Láng vagy a szívemben Kankalin - Nem tudok nélküled élni Kardvirág - Adj egy kis pihenőidő; Őszinte vagyok Körömvirág, gólyahír - Kegyetlenség, szomorúság, féltékenység Krizantém (általában) - Pihenés, nyugalom; Csodálatos barát vagy Krizantém (fehér) - Igazság Krizantém (sárga) - Mellőzött szerelem Krizantém (vörös) - Szeretlek Krókusz - Vidámság Liliom (fehér) - Szüzesség, tisztaság, méltóság; Isteni veled lenni Liliom (narancs) - Gyűlölet Liliom (sárga) - A levegőben járok, Hamis és gyengéd Magnólia - Nemesség Mirtusz - Szerelem, a házasság héber jelképe Muskátli - Butaság, ostobaság Nárcisz - Önimádat, formalitás; Maradj olyan, amilyen vagy Nárcisz (sárga) - Üdvözlet; viszonzatlan szerelem; Te vagy az egyetlen; Mindig süt a nap, ha velem vagy Nefelejcs - Igaz szerelem; emlékek Orchidea - Szerelem, szépség, finomság Őszirózsa - A szerelem szimbóluma, finomság Petúnia - Zárkózottság; méreg; Megnyugtat a jelenléted Pipacs (fehér) - Megszilárdulás Pipacs (sárga) - Vagyon, siker Pipacs (vörös) - Elégedettség Rózsa (esküvőkor) - Boldog szerelem Rózsa (fehér és vörös együtt) - Egység Rózsa (fehér) - Ártatlanság, tisztaság; Megérdemellek; Titok, csend Rózsa (fehér, szárított) - Kívánt halál, erény elvesztése Rózsa (karácsonykor) - Nyugtass meg, aggodalom Rózsa (rózsaszín) - Tökéletes boldogság; Kérlek, higgy nekem Rózsa (sárga) - A szerelem csökkenése, féltékenység, Próbálj meg vigyázni Rózsa (sötét karmazsin) - Gyász Rózsa (vörös) - Szerelem, szeretlek Rózsa tüske nélkül - Szerelem első látásra Rózsabimbó - Szépség és fiatalság, szerelemben ártatlan szív Rózsabimbó (fehér) - Lányság Rózsabimbó (vörös) - Tisztaság és kedvesség Sarkantyúvirág - Leigázás, győzelem csatában Szarkaláb (rózsaszín) - Megbízhatatlanság Százszorszép - Egyszerű boldogság, tisztaság, ártatlanság Szegfű (általában) - Vonzerő, asszonyi szerelem Szegfű (bíbor) - Szeszély Szegfű (csíkos) - Sajnálom, hogy nem lehetek veled, bárcsak veled lehetnék Szegfű (fehér) - Kedves, ártatlan, tiszta szerelem, jó szerencse asszonynak Szegfű (minta nélkül) - Igen Szegfű (rózsaszín) - Soha nem foglal elfelejteni Szegfű (sárga) - Csalódtam benned; visszautasítás Szegfű (vörös) - Érted fáj a szívem, csodálat Szépecske - Mindig vidám Tatárvirág - Érdektelenség Tátika - Csalás; Bájos hölgy Tulipán (általában) - Tökéletes szerető, hírnév, Hollandia jelképe Tulipán (sárga) - Mosolyod olyan, mint a napfény Tulipán (tarka) - Csodálatos szemek Tulipán (vörös) - Higgy nekem; Szerelmi vallomás Viola - Ragaszkodási kötelékek, gyorsaság; Mindig szép"
"Fohász
Véget ért az éjszaka, a varázslat múlik már, s nem tudom a holnap hajnal ki karjában talál. Szárba szökkent szerelem, mond meddig ég? Hol találhat nyugalmat, ki nem csak a mának él?
Az évek, melyek összekötnek, mint szalmaszál elégtek, hogy írjam, hogy mondjam jobban: SZERETLEK TÉGED! Nappalaim, mint a sivár éjszakák, az éjszakáim, mind suttogó halál.
Fülembe lopják a végzet dallamát, de közben hiszem még csókjaid igazát. Véget ért az éjszaka, a hajnal közelít. (maradj mellettem, maradj mellettem...) Imám lassan álomba szenderít."
"Vágyakozás
Felriadtam az éjszaka az álmom tovatűnt Rád gondoltam kívánva te voltál mindenütt Kinyitottam a szemem elfogott a rémület Én itt vagyok te a világ másik féltekén Hiába nyújtom karom a semmit ölelem én Nincs semmi Körülöttem csak az irgalmatlan süket csend És szememben a megolvadt éji fény A kínzó vágy hogy újra velem légy Elűzd a fájó jelent érezd jó neked velem. De most nagyon kéne, hogy valaki átöleljen Testemben az égő vágy felzokog Már közeledik a hajnal és Vágyaimat betakarják A foszló csillagok."
( Demeter Ibolya )
"Esti álom
Mikor éj közepén csak nyugtalan, Ágyamban forgok egyre, Nem jön az álom, nem hoz az éj, Csak várok egy nem jövő percre.
Várom, hogy valaki ajtómnál álljon, Kopogjon, belépjen, Öleljen, várjon.
Téged várlak esténként, Pedig tudom, hogy ma nem jöhetsz Téged várlak minden percben, Hogy mégis ölelsz, csókolsz, szeretsz
Így most is tudom, Csak holnap jön, Mikor látlak, Foglak, örömöm
Várlak mégis minden éjjel, Mert tudom lesz majd olyan este, Mikor nem hiába várok A kedves szerelemre.
Lesz majd este, Minden este, Mikor enyém vagy S én tiéd szeretve.
Elalszom ezer estével fejemben, Míg mindben csak rád gondolok, Hogy ott fekszünk összefonva, S az estéinkről álmodok."
"HÉT CSODA
Tudod mi volt a hét csoda? Egy újszülött mosolya, Egy falevélen az ér, Mely a gyökerekig ér, Egy szó, mely idejében jött, Egy darab ég a csönd fölött Egy kéz, mely utánad nyúlt, Mikor csillagod földre hullt Télen egy jó meleg szoba - S ha szépen érkezel...oda."
( Szabó Éva )
"Elalvás előttre
Szeretnék valakit becézni, ülni és lenni valakivel, téged szeretnélek dallal igézni és álomba ringatni el. Szeretnék az egyetlen lenni, aki tudná: hideg volt az éj. Szeretnék rád figyelni odaki: mit mond a Mindenség s a Mély. Az órák egymást hívó hangja bong, látni az Idő fundamentumát. És lenn egy idegen bolyong, és riaszt idegen kutyát. Mögötte csönd. Nagyra tárt szemem rád zárom, köréd; szelíden őriz s mindjárt elbocsájt, ha valamit megmoccant a sötét."
( Rainer Maria Rilke - Kányádi Sándor fordítása )
"Ha valaki jönne...
Ha most valaki halkan idejönne, idelopózna a hátam mögé és megkérdezné: fáradt vagyok-é?
Kicsi kezét, mint tearózsa szírmát finom-borzolón fürtjeimbe lökné s én azt hinném, hogy úgy marad örökké.
Leoldaná selyempuha kendőjét és vállamra tenné, hogy meg ne fázzam. Ajkával mérné: nincs-e lázam?
Nem lenne szava, nézne csak, míg én hallgatnék magamat keresve, lelankadva egy félbemaradt versre...
S ha már szabályos lett a pihegésem és lelkem földjén álom-eke szánt át, - vigyázva, halkan elfödné a lámpát..."
( Dsida Jenő )
"Csillagtánc
Csillagporból csillogó valód. Elém áll a sohasem volt. Bolondozunk te meg én, Az égszínkékben a lég vizén.
Szeretlek, suttogja a szél. Te meg én úszunk az ég szélén. Simogass, ölelj, úgy kell még! A szeretet nekem még nem elég!
Arcon csókol majd a dér, Hozzád suhogó bársony ér Kacér táncod engem kér Csillagod végül az enyémhez ér."
( Preszl Éva )
"A mosoly
A mosoly nem kerül semmibe. Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, s nem lesznek szegények azok, akik adják. Tartama mindössze néhány pillanat, de szinte egy örökkévalóságon át kell készülni rá. Senki sem olyan gazdag, hogy megvehetné, senki sem oly szegény, hogy ne érdemelné meg. A mosoly pihenteti a fáradtat, felbátorítja a félénket. Nem lehet sem megvásárolni, se kölcsönadni, se ellopni, mert ez olyan valami, aminek csak akkor van értéke, ha adják. Ha találkozol valakivel, aki nem tud többé mosolyogni, légy nagylelkű: ajándékozd meg!"
"Átváltozás
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. Csúf, de te gyönyörűnek találtál. Végig hallgattad mindig, amit mondtam. Halandóból így lettem halhatatlan."
( Pilinszky János )
"Talán
talán egyszer majd te is megérted hogy a szeretet fáj árvasága csontodig éget s örvény mélye elől nincsen menedéked
akkor majd gondolj rám"
( Szabó Ila )
"Ne sírj mert vége lett - Mosolyogj, mert megtörtént"
( Gabriel García Márquez )
"A néma könnycsepp
Nehéz, ha szeretsz, s ezt a lüktető érzést nem tudod kimondani. Nehéz az út a léleknek a hangban megnyilatkozni.
Nehéz a szónak a lélek ruhájában a hangszalagokig elindulni.
Nehéz a szó, ha már nincs akinek kimondani.
Nehéz a néma könnynek a szemcsatornán elindulni."
( Beke Sándor )
"Miért olyan nehéz?
Miért olyan nehéz? Kimondani, S csak nézni meredten, Át a világon az idilli, Némán tehetetlen csendben?
Miért olyan nehéz? Elhinni, Hogy a végtelenen túl, Egyetlen könnycseppbe sírt, Szerelem-sarj szorult?
Miért olyan nehéz érezni? Körbezeng, lebeg, átitat, Harmatlepel, szemkendő, gyógyír, Bódító balzsamos áhítat.
Miért olyan nehéz? Élni, Nektárba fúló apró pillangó? Miért olyan nehéz, ha hint Rád aranyló port egy rózsabimbó?"
( Gulyás Gábor )
"Bizakodás
Nem megyek messze többé soha szíved közeléből. Hiába viszem magammal arcod tükrét, nem látom benne azt, aki elindult, csak a cserepek széthulló fényében felsejlő alakot rajzol az emlékezet. Melletted maradok, mert nincsen más, csak az egyetlen lélegzet - még ha az utolsó is -, amely éltet, ha végleg elhagyott a bizakodás."
( Nagy István Attila )
"Nincs nélküled
Mi vajon egy éjszaka nélküled? Mi vajon egy perc, miben nem rád gondolok? Mit ér mindaz az élet, Melyben melletted nem én vagyok?
Mi segít át tengereken? Mi hajt belülről, ha nem te állsz a célnál? Miért folyik könny a szememből, Ha kit siratok, az nem te vagy?
Nincs éj nélküled, Nincs borzongás a percben, ha nem rád gondolok. Ha melletted nem én állok, Még biztosan csak feléd tartok.
Bolyongásom célja is te lehetsz, S valós álmom képe, igaza: Hogy nem létezem nélküled már én sem Mind a szerelem záloga."
"Mágia
Mikor jöttél, én már senkit se vártam, asztalomon nem volt sem bor, sem abrosz, szobám kihűlt, pókháló nyúlt nyakamhoz, a ház üres volt, mégis kulcsra zártam;
az ablakon buktál be, mint a napfény, az üveg megpendült, de nem törött el, befűtöttél meztelen köldököddel, fogad zománcával megterítettél;
azóta úgy élek, mint egy királyfi, varázslatod valósággá fogadtam, kincseim köldöködben és fogadban, kastélyom van, mégsem kell kulcsra zárni; velem maradtál, - történjék akármi, gazdag vagyok s immár kifoszthatatlan."
( Jatzkó Béla )
"Kagylóba zárva
Egy holdvilágos őszi hajnalon, Nézem a Holdat, és nézlek Téged, Gyöngy életünk szól át az álmokon, Kagylóba zárva szállnak az évek.
Összeforrt gyöngy, túl égi álmokon, Ezek vagyunk, valóság, nem képzet, Apró porszemek a nagyvilágon, Csontba zárva, szerencsénk a végzet.
Időtlen idő a mi páncélunk, Húsunk a lét kristályos anyaga, Bezárva vígan, szabadon élünk,
A Hold fényénél olykor kinyílunk, S teknőnket átlengi a vég szaga, De új porszemben újra éledünk."
( Kéri Ferenc )
"Annyit álmodtam rólad...
Annyit álmodtam rólad, hogy már nem is vagy valóság Lesz-e még időm elérni ezt az élő testet s megcsókolni e szájon ennek a drága hangnak születését. Annyit álmodtam rólad, hogy karjaim, melyek úgy hozzászoktak hogy ha árnyadat átkarolják, a saját mellemen kulcsolódnak össze, talán nem is tudnák átérni testedet. S ha valódi alakjában megjelennék az, ami napok és évek óta kísért s fogva tart, magam változnék árnnyá biztosan. Ó érzelmek billenő mérlege. Annyit álmodtam rólad, hogy most már biztosan késő lenne felébrednem. Álltomban alszom, testemet kitárva élet és szerelem minden tüneményeinek, és te, te számomra egyedül létező, tán még annyira se tudnám megfogni a te homlokodat és ajkaidat, mint a legelső erre jövő ajkát és homlokát. Annyit álmodtam rólad, annyit jártam, beszéltem, aludtam a kísérteteddel, hogy mégsem marad számomra más, mint hogy kísértet legyek a kísértetek között, hogy százszor árnyabb árny legyek az árnynál, mely életed napóráján vidáman sétál most és mindörökké."
"A szellemi törvények
Szerelmesnek lenni és igazán szeretni két különböző dolog, miként a virág és a gyümölcs. A gyümölcs megjelenésével a virág eltűnik. Ha valóban tudatosan önmagam vagyok, azt élem, amit e pillanatban tennem kell, azaz beteljesítem a pillanatot, akkor összhangban élek önmagammal és az élettel. Életem értelme, hogy önmagamra ébredjek, hogy felismerjem, ki vagyok, hol állok, hova akarok eljutni, mit akar az élet tőlem, hogyan tudom azt megvalósítani, hogy ne akarjak más lenni, felszínre törhessen Igaz Valóm. Létfeladatom, hogy önmagam legyek. Ezen a világon semmi sem történik véletlenül, hanem minden az ok és okozat törvénye szerint működik. A szeretet azt jelenti, hogy megértően, tudatosan elfogadom a tökéletlent."
"Néha nem elég a szó, kéz a kézben volna jó a csend hangján mondva el mindazt, mit szívemtől kérdezel..."
"Mikori gyengédség
Mikor senki nem lát én akkor is látlak, hiába hullnak rád bármekkora árnyak, csillagok virága virul ki lelkedben, úgy illatozik mind, mintha tündérkertben.
Mikor nem mosolyogsz, enyém minden bánat, szomorú kedvben csak bámulom ruhádat, nem merem oldani egyik nyílását sem, csonk, meztelen ujjam bőrödre tehessem.
Mikor félsz csókomtól, mindig reszket ajkad: lecsukódó szemed engem is elaltat, úgy lapulsz karomban, mintha senki lennél, mintha szerelmünkben sosem nem is hinnél.
Mikor csendesen sírsz könnyeid szép gyöngyök, gyöngyeid vizében tisztulva megfürdök; gyengéd fájdalmaid rám boruló sírok: mikor nem is látod veled együtt sírok.
Mikor te nem vagy már, többé én sem élek, addig sosem látott árnyékokba lépek, felkaptatok hozzád a borús, nagy égbe, így vegyülök véled örök végességbe."
( Pogány Zoltán )
"Ments meg!
Ó ments meg kérlek, A sötétségtől, ami bennem lakozik! Gyere, hisz egyedül félek! Mindenhol ott rejtőzik, Addig, amíg élek! Kezem reszket, szemem vörösen izzik, Gyere, mielőtt elégek!
A lelkemet te birtoklod, Elvesztem az eszméletem, a föld megremeg Ne is mondd, hisz úgyis tudod! Gyere, ments meg, ments meg! Gyere én Rád várok, gyere, gyere, Hisz a szakadék szélén állok, MENTS MEG!"
"Szerelem
Vártál-e már valakit hosszú órákon át? Lested-e az ablakból, remélve, hogy senki se lát? Rohantál-e, ha megcsörrent az átkozott telefon? Hánykolódtál-e álmatlanul egy-egy hajnalon?
Tudod-e, milyen, mikor semmi se fontos, csak a beígért hívás lenne már pontos! Tudod-e, hogy fáj, mikor nem jön el, mikor bárhogy várod, ő nem hív fel?
Érezted-e már, hogy a szív - bár nem tud - mégis fáj? Tudod-e, milyen, mikor a körmöd a tenyeredbe váj? Kívántad-e úgy őt, hogy sírnod kellett tőle, hogy soha, de soha nem lesz eleged belőle?
A szerelem kín, de szeretünk szenvedni, s kínunk okozóját nem tudjuk elengedni."
"Szeretném ha tudnád
Szeretnék ma álmod lenni, Minden reggel veled kelni. Mosolyommal napot lelni.
Szeretném ha álmom lennél, Mosolyomra csókkal felelnél Életeddel meghintenél.
Szeretnék most melletted ülni Szárnyak nélkül elrepülni, S a földet így csak megkerülni.
Szeretném most kezed fogni, Percekig csak Rád mosolyogni Szívvel mindig érted dobogni.
Szeretném, hogy ez az álmom Minden nap valóra váljon, Szíved mindig megtaláljon.
Szeretném, hogy mindig érezd Te is tudd és mégis kérdezd: Mindig nagyon szeretlek téged!"
"Hogyan tudnék élni nélküled? Hisz rólad szól az élet! Nem történhet semmi sem veled, Míg létezem, és érzek! Hogyan tudnék élni nélküled? Hisz összeköt az élet! És az, ami nélküled lehet, nem kell sosem!"
"Szerelem ég szemében
(Júlia) Szerelem ég szemében, ki akarta fenn az égben? Melyik csillag vagy Isten, hogy Júlia így szeressen? Mit bánom én, ha tiltják, csak mert Rómeónak hívják! Bármi az ár, mit kér az ég, semmiség szerelmemért! Apáink ellenségek, a vonzódás hát vétek! Egy gonosz égi tréfa, hogy Rómeó és Júlia!
(Rómeó) Szerelem ég szemében, ki akarta fenn az égben? Melyik csillag vagy Isten, hogy Rómeó így szeressen? Ezért ha kell, esengek! Harcolok, ha másként nem megy! Mert tudom lesz, ki ellenáll, de nekünk itt ez jár!
(Rómeó és Júlia) Haragjuk bárhogy szítják, fogódzunk annál inkább! Együtt leszünk, ha baj van, együtt örömben, harcban!
(Júlia) Tréfának szánták ott fenn!
(Rómeó) Hogy én pont őt szeretem!
(Rómeó és Júlia) Szerelem ég szemében, ki akarta fenn az égben? Melyik csillag vagy Isten, hogy engem így szeressen? Melyik csillag vagy Isten, fogadja hálánk ott fenn! Oly szép ez égi tréfa, hogy Rómeó és Júlia!"
( Rómeó és Júlia - Operettszínház )
"E-gész nap egymásról álmodni, G-ondolkodni, vágyakat szőni, GY-ászolni a veszekedéseket, Ü-temesen élni az életet, T-örekedni a jóra, T-e + Én ÚJRA!!!"
"Hadd legyek
Hadd legyek bódító álmod, Éjjeledben izzó, boldogító vágy, Ha csikorgó hideg tépi elgyötört tested, Hadd legyek kandallós, fűtött kis szobád. Hadd legyek csók szomjazó szádon, Válladon könnyű, vigasztaló kéz, Mikor szétesni látod épített világod, Hadd legyek én a megmaradó rész. Hadd legyek erős, ha gyengül a karod, Hadd legyek Nap, ha eged felhőbe fúl, Hadd legyek édes, gyógyító balzsam, Ha szívedre sötét árnyék borul. Hadd legyek ölelő, kéklő oázis, Hadd legyek illatos fűszer neked, Ha süllyed a hajó, s reményed sincs már, Én legyek az, aki úszik veled."
"MESSZEBB VAGY
Bukdácsolok az álomban: fel-felriadok, arcod, kezed, szemed hiányára. Futnak velem a fürge kerekek, elringatnának, mégis bukdácsolok az álomban: rám emelhetnéd boldog tekinteted, s akkor megtelne fuldokló szívem a szemeddel, tenyeremben hintáznának játékos ujjaid, s az arcodba újra meg újra beleszeretnék. De hát nem lehet - messzebb vagy tőlem, mint a képzelet."
( Nagy István Attila )
"A titkos úton
Ha majd a titkos útra lépek, biztos visszanézek, távolból csodálva látok majd, ezernyi emléket.
Érzéseket, mire szívem egykor moccant, félreértett szavakból, mit és mennyit hoztam.
Sok-sok vallomást, izzó varázst, szárnyalást, tévelygő lelkemben, tetten ért számadást.
Önzőségem mélyeit, mit, miért, s hogy tettem, mi vezérelt, kiért, hol és merre mentem.
Akkor fog döbbenteni lelkem titkos árnya, utolsó utamnak is, csak egy volt a vágya.
Érted mentem mindig, abban a reményben, hogy az út végén is Te vársz, s veled élek szépen." |