Idézetek♥
Nap idézete!

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kisebb animáció:)

  [katt]

 
(''v'')
 
♥☻☺Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett. Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek. Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak. Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.☺☻♥
 
 
 
 
○◘"És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. Ezért jöttem el hozzád. Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni, nem bizony, ennyi év várakozás után. Azt sem tudtam, hogy várok rád, de mire eljött a csütörtök éjjel, már megértettem. És te is tudtad."○◘
 
:):)
Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.
 
Idézetek4

Nem kell olyan barát, ki csak szóval szeret. 
 
  
A barátság nem más, mint testvéri viszony férfi és nő között. Két lélek közel jut egymáshoz, de nem olvad össze: akár két ujj egy kézen. Ez a barátság. 
 
 
  
A világ olyan, mint egy tükör. Látod? Mosolyogsz, és a barátaid visszamosolyognak. 
  
 
Két hónap alatt több barátot szerezhetsz, ha őszintén érdeklődsz mások iránt, mint két év alatt, ha arra törekszel, hogy mások érdeklődjenek irántad. 
    
 
  
Semmivel sem nyújthatunk nagyobb segítséget egy embertársunknak, mint ha felelősséggel ruházzuk fel, és biztosítjuk őt bizalmunkról. 
   
 
 
A barátság szívből jön, amikor közösen teszünk szép és nehéz dolgokat. 
      
 
  
Csinálj bármit, mindig az számít, hogy hogyan csinálod, és van-e kivel, mert ez csapatjáték, és már az is ajándék, ha figyelsz arra, aki rád figyel. 
   
 
  
Álljatok közel egymás mellett, de ne túl közel egymáshoz, mert a fák sem nőnek egymás árnyékában. 
   
 
Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az... A nagy találkozások, a lélekközeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő. 
  
 
 
Osztozni az örömben: kétszeres öröm -
osztozni a bánatban: fél bánat. 
  
 
  
A barátság az égvilágon semmit nem követel, kivéve egyvalamit: őszinteséget. Csak ezt az egyet, de ez nem kevés. 
    
 
  
Nem tudhatjuk pontosan, mikor kovácsolódik a barátság. Ahogy mindig az utolsó csepp víztől telik csordultig a kehely, úgy a rengeteg kedvesség közül is az utolsó lesz az, mely csordultig tölti szívünket. 
    
 
  
A barátságot nem érhette csalódás, mert nem akart a másiktól semmit, a barátot meg lehetett ölni, de a barátságot, mely a gyermekkorban szövődött két ember között, talán még a halál sem öli meg: emléke tovább él az emberek öntudatában, mint egy néma hőstett emléke. S csakugyan, az is, hőstett, a szó végzetes és csendes értelmében, tehát szablyák és tőrök csattogása nélkül, hőstett, mint minden emberi magatartás, mely önzetlen. 
    

Sokan sokszor tesszük fel magunknak a kérdést: Mi is a barátság?

Hogy könyebb legyen az elmélkedés errõl a kérdésrõl, jöjjön egy kis válogatás, tehát idézetek a nagyvilágból. 

"A barát az, aki akkor van melletted, amikor máshol kellene lennie."

 

"A barát az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret."

 

"A barát ismeri a szívemben lévõ dalt, és eldúdolja nekem, amikor kezdem felejteni."

 

"Az igazi barát a legnagyobb kincs - és minden kincs közül ennek megszerzésére gondolunk legkevesebbet."

 

"Van-e még barátság a világon? Fiatal emberek azt hiszik, van; de aztán megtudják, hogy amit barátságnak hittek, csak pajtásság volt. A barátság sokkal bonyolultabb, fájdalmasabb és erõszakosabb kapcsolat, mint a szerelem. A szerelem adni és kapni akar. A barát csak adhat. Barátság, abban az értelemben, szûkszavúan, ahogy két ember, kézfogás és ígéret nélkül, egy életre jótáll a másikért."

 

"A jósors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat."

 

"Két ember attól fogva számít igaz barátnak, amikor hallgatásuk már nem jelent kínos csendet."

"Az igazi barát az, aki akkor jön, amikor mindenki más megy."

 

"Barát az, aki akkor is velünk tart, amikor az egész világ ellenünk fordul."

 

"...nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az elsõ ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem a barátjainkban leltük fel az egész világot."

 

"Nagyra becsülöm azt a barátom, aki idõt talál számomra a naptárában, de még jobban szeretem azt, aki elõ sem veszi a naptárát, ha rólam van szó."

 

"Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erõs és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep."

 

"A mi barátságunk legyen az álom egy felébresztett perce, mely végigkíséri hosszú álmunk, s melynek élet a neve."

 

"A barátság nem nagy dolog, hanem milliónyi apróság."

 

"A barátok azok, akik megkérdezik, hogy vagy, és várnak a válaszra."

 

"Lényed által. Nemcsak azért szeretlek, ami vagy, hanem amivé válok, amikor velem vagy. Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted, de azért is, amivé engem teszel. Szeretlek, mert minden hitnél többet tettél velem azért, hogy jó legyek, és jobban bármily végzetnél tetted, hogy boldog is legyek. Egyetlen érintés nélkül tetted ezt, szavak nélkül, jelek nélkül. Puszta lényed által mûvelted ezt. S talán épp ez a barátság lényege."

 

"... csak a régi barátok tudnak összeveszni, majd kibékülni, mivel barátságuk kiállta az idõ próbáját."

 

"Elhagynak ha bármi ér. Otthagynak bárkiér.Ez a barátság?"

 
 
  
Azt hiszem, a szívünkben, ha nyílna még virág,
boldogabb és szebb lehetne az egész világ.
Ha véletlen találkozunk, egy mosoly legyen a jel,
hogy ismeretlen ismerősként búcsúzunk majd el. 
    
 
 
A régi barátokkal kapcsolatban az egyik legnagyobb áldás, hogy az ember megengedheti magának, hogy hülyét csináljon magából előttük. 
    

 

A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé
kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság
öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás,
amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy
egy embertársad hisz és bízik benned.

 

Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között.
Miért csillag a barát?
És miért barát a csillag?
Mert olyan távol van, és mégis bennem él?
Mert az enyém, és mégis elérhetetlen?
Mert az a tér, ahol találkozunk nem emberi, hanem kozmikus?
Mert nem kíván tőlem és én sem kívánok tőle semmit?
Csak azt, hogy legyen, és így, ahogy van; és ő van, és én vagyok, ez kettőnknek tökéletesen elég?
Nem lehet rá válaszolni.
Nem is kell.
De, ha nem is lehet, barátom iránt mindíg azt fogom érezni, hogy csillag,
a világegyetemnek rám ragyogása.


Azt hittem szeretnek, pedig csak játszottak velem;
minden, amit eddig hittem, romokban hever.
Összetört szív, s talán már néma érzések suttogják:
nem érdemes sírni, ennyi volt a boldogság.
Nehéz a könnyes szemen uralkodni, hisz őt senki sem tudja majd pótolni.
Néma minden, hisz még fáj a szív, s azt hiszed, hogy ez soha nem lesz többé így.
Talán igazad van, de ha így is lenne, gondolj az együtt töltött, boldog percekre.
Hisz annyi minden közös emlék, forró csókok, meleg ölelés...
S most minden szertefoszlott.
Közös álmok, vágyak, tervek, minden, miket együtt terveztetek.
Ennyi volt, s te már tudod, sohasem feleded el őt, bárhová is juttok.
Az ő szerető szívét nem lehet feledni, mert megtanított arra, hogyan kell szeretni.
Forró ölelések, csókok, s minden, mit ajkaitok egymás felé mondott.
Ha most már vége is, tudd, hogy sohasem feledhet el ő téged, hiszen élete egy részét szentelte néked. S ezt kitörölni, elfeledni még akkor sem lehet, ha szíve majd egykor egy másikat szeret. Ennyi volt, mi szép volt s jó, hidd el, ez nem múlandó.
S hidd el azt, ne kételkedj benne, ha végső búcsúd közeleg, ő lesz az utolsó, ki azt mondja, ég veled, szerettelek, s talán még most is így érzek.
Tudom, ez már késő, s tán te ezt nem is érted, hogy mért hagytalak el, ha szerettelek téged…

 


„Te vagy az egyetlen a Földön
akiért mindent megteszek,
Veled az életem töltöm,
Nem csak múló perceket.
Nem ígérek kincset, csillagot,
Csak hű szívet adhatok,
Érzem, másé nem lehetsz,
Én is csak a Tiéd,
Ha igazán szeretsz!"

 


Kezdetben sok örömet hoz a szerelem, a vége mégis pusztulás. Ahogy az első korty bor is jólesik a belsőnknek, a második már tűzbe hozza májunk, s a harmadik ködbe borítja fejünk - úgy az első belekóstolás a szerelembe igen kellemes, a második már veszélyes, s a harmadik mint a pestis.

 

Ölelj át, hogy biztonságban tudjam magam,
Szoríts sokáig, de halld meg még a szavam.
Táncoló veszély, szakadék mélye vár,
De mi legyőzünk mindent, mert ketten vagyunk már!
 


Ha keresed a szerelmet, nem találod, ha keresed a párod egyedül maradsz- a magány ellen mit tehetsz?
Igaz tanácsot senki sem adhat neked, de ha őszintén megéled a szívedet, a szerelem rád nevet, ha bátran megéled az életed, a társad megfogja kezed.

 

 
Hirtelen furcsa zajt hallott, és egy nagy, sötét árnyékot látott a feje fölött. Egy óriási méhecske kerengett zümmögve a levegőben.
- Te ki vagy? - kérdezte a jövevényt.
- Én méhecske vagyok, szeretnék kicsit lakmározni a szirmaid közül.
- Jó - mondta a virág, és széttárta fehér ruháját. - Mondd, méhecske, te sokat láttál már a világból? Mekkora? Vannak még fák a mandulafán túl is? És a felhők mögött? Ott is laknak virágok? És azt tudod-e, hogy hová szalad a szél, és merre tartanak a felhők?..

 


 Nincs az a nehézség, amelyet a szeretet le ne győzne le.
Nincs az a betegség, amelyet a szeretet meg ne gyógyítana.
Nincs az az ajtó, amelyet a szeretet fel ne nyitna.
Nincs az a szakadék, melyet a szeretet át ne hidalna.
Sem bűn ,amelyet elég szeretettel ne lehetne jóvátenni.
Nem számít milyen mélyen gyökerezik a gond.
Milyen reménytelenek a kilátások.
Milyen kusza a zűrzavar.
Milyen nagy a hiba.
A helyesen értelmezett szeretet mindent megold.
S ha elég erős benned a szeretet,
te leszel a világ legboldogabb és legerősebb embere.
 

 

A Kék Madarat nem kell távoli országban keresni. A Kék Madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét. Mert a Kék Madár maga a boldogság, és kalitkája az emberi szív.

 

Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott,
Rám tán halálos volt a játék,
Magának érte taps jutott.
Így osztják a babért a földön,
Hol a szív sorsa siralom...
...Hány ily darab játszódott már le
Ezen a monstre-színpadon?!

 


Nem láthatod amit én látok, mert csak azt látod amit látsz.
Nem tudhatod amit én tudok, mert csak azt tudod amit tudsz.
Nem egészithetem ki azt amit látsz, s amit tudsz azzal amit én látok, s tudok, mert a kettő nem ugyanaz a kategória.
A tudásod sem cserélheted ki, mert akkor saját magad kell kicserélni

 

Különleges dolog ami belülről éget,
A hiányod az, amit fájdalomként érzek.
Bármit nézek, csak téged látlak,
Gondolataimban csak szavaid járnak.
Emlékeztetnek selymes bőröd illatára,
Hogy együtt legyünk, ezért születtünk e világra.

 

Így maradjunk egyként szállva,
Fütyülve most a Világra!
Mert a csókod Csillagkincsem
A Mindenségbe repít engem
A sötétben fénnyé válunk,
S a Végtelenig meg sem állunk!

 

Az a feladatunk, hogy segítsük és támogassuk, nem pedig,hogy elítéljük egymást.

 


Ahhoz, hogy önmagad legyél - egy olyan világban, amely éjjel-nappal arra törekszik minden erővel, hogy olyanná tegyen téged, mint akárki más - a legnehezebb csatát kell megvívnod amit csak lehet emberileg, és sosem szabad abbahagynod a harcot.

 


Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki. Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához. Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak. Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged. Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod. Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival. Így mikor végre találkozunk vele. Tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért. 

 


Könnyeim tartom vissza, nem szabad sírnom,
Nem akarom gyengeségem mutatni.
Remegek és átfut rajtam a hideg,
Mert elvesztettem, elvesztettem a hitet!
Könnyeim kezdenek száradni arcomról,
Nem szabad a rosszra gondolnom már.
Erősnek kell lennem, össze kell szorítanom a fogam,
Hogy csöndben legyek, hogy ne ordítsam, ne áruljam el magam.

 

"A mi barátságunk legyen az álom egy felébresztett perce, mely végigkíséri hosszú álmunk, s melynek élet a neve."

"Van-e még barátság a világon? Fiatal emberek azt hiszik, van; de aztán megtudják, hogy amit barátságnak hittek, csak pajtásság volt. A barátság sokkal bonyolultabb, fájdalmasabb és eroszakosabb kapcsolat, mint a szerelem. A szerelem adni és kapni akar. A barát csak adhat. Barátság, abban az értelemben, szukszavúan, ahogy két ember, kézfogás és ígéret nélkül, egy életre jótáll a másikért." (Márai Sándor)

"A jósors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat." (Seneca)

"Két ember attól fogva számít igaz barátnak, amikor hallgatásuk már nem jelent kínos csendet." (Dave Tyson Gentry)

"Az igazi barát az, aki akkor jön, amikor mindenki más megy." (Walter Winchele)

"Barát az, aki akkor is velünk tart, amikor az egész világ ellenünk fordul." (Alban Goodier)

"Lényed által… Nemcsak azért szeretlek, ami vagy, hanem amivé válok, amikor velem vagy. Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted, de azért is, amivé engem teszel. Szeretlek, mert minden hitnél többet tettél velem azért, hogy jó legyek, és jobban bármily végzetnél tetted, hogy boldog is legyek. Egyetlen érintés nélkül tetted ezt, szavak nélkül, jelek nélkül. Puszta lényed által muvelted ezt. S talán épp ez a barátság lényege."

"... csak a régi barátok tudnak összeveszni, majd kibékülni, mivel barátságuk kiállta az ido próbáját."

"A szerelem és a barátság kizárja egymást." (La Bruyére)

"Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, eros és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep."

"...nincsen szebb kora az emberiségnek
mint az elso ifjúság évei. Azon láncok,
melyek akkor köttetnek, nem szakadnak
el örökké, mert nem a világban kerestünk
még akkor barátokat, hanem a barátjainkban
leltük fel az egész világot." (Kölcsey)

"Nagyra becsülöm azt a barátom, aki idot talál számomra a naptárában, de még jobban szeretem azt, aki elo sem veszi a naptárát, ha rólam van szó." (Robert Brault)

"A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom." (Byron)

"Az ember élete két részbol áll. Az elsoben reménylünk egy boldog jövot, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két idoszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre." (Széchenyi)

"Azok a dolgok, amelyekre leginkább áhitozunk, nem történnek meg, vagy ha megtörténnek is, nem abban az idoben és nem olyan körülmények között amikor szertelen örömet okoznának." (La Bruyére)

"Ki bánatot sosem ismert: boldogságot meg sem ért." (Rusztaveli)

"A boldogság könnyelmu fruska, nem idoz sokat egy helyen, hajad szemedbol elsimítja, megcsókol, s tunik hirtelen." (Heine)

"A boldogság nem könnyu dolog. Önmagunkban meglelni nagyon nehéz, másokban meglelni lehetetlen." (Chamfort)

"A boldogság vagy boldogtalanság egy sereg olyan dologtól függ, amely nem látszik, amelyrol nem beszélünk, s amelyet nem is lehet elmondani." (Chamfort)

"Nem boldog, aki nem akar boldog lenni." (Joubert)

"…ha boldogságunk van, mindenünk van; ha pedig nincs, mindent elkövetünk, hogy megszerezzük." (Epikurosz)

"…lehetetlen boldognak lenni, ha nem akarjuk; akarni kell tehát a boldogságot és megteremteni." (Alain)

"Sokféle boldogság van az életben. De a legnagyobb talán az, amikor hosszú távollét után ismét találkozunk szeretteinkkel."

"A legnagyobb boldogság, ha tudhatjuk, hogy szeretnek azért, amilyenek vagyunk, pontosabban annak ellenére amilyenek vagyunk."

"Nagyon kevés kell ahhoz, hogy boldoggá tegyenek minket, de ahhoz, hogy azok is maradjunk, több kell,mint amennyi a mennyben és a földön csak megtalálható."
(Joseph Heller)

"Amikor a boldogság egyik kapuja bezárul, egy másik kinyílik elottünk. Néha olyan sokáig nézzük a bezárt ajtót, hogy nem vesszük észre azt, amelyik kinyílt."

"A boldogság, akár a jó barát, néha váratlanul állít be, többnyire olyankor, amikor nagyon el van az ember foglalva valami egészen mással."

"Attól, hogy még orvos vagy,
Beteg is lehetsz.
Attól még, hogy bíró vagy,
Bunös is lehetsz.
Attól még, hogy ember vagy,
Boldog is lehetsz!" (Fodor Ákos)

 

"… a boldogság nem földi javakon, hatalmon vagy hírnéven múlik, hanem azon, milyen a viszonyod azokkal az emberekkel, akiket szeretsz és tisztelsz."

 

"Nem teheted maradéktalanul boldoggá azt, akit szeretsz, akár minden kívánságát teljesíted is, ha Te magad nem vagy boldog."

 

"A boldogság olyan, mint a levego: csupán a hiánya tunik fel."


"Az erotika nemcsak testi vágy, hanem éppolyan mértékben becsvágy is. A partner, akit meghódítottunk, akinek fontosak vagyunk, aki szeret bennünket, az nem más, mint tükör, vagyis mércéje annak, hogy kik és mik vagyunk, mennyit érünk. Az erotikában saját jelentoségünk és súlyunk képét keressük." (Részlet Kundera Nevetséges szerelmek c. elbeszélés-gyujteményébol, a Szimpozium c. elbeszélésébol.)

 

"A szüzesség pártjára kelni annyi, mint megvádolni az anyádat." (Shakespeare)

"Nem a szexuális kielégülésbol fakad a szerelem, hanem a szerelem teszi lehetové az igazi szexuális kielégülést

 

"Mi a nagy élet? Egy ifjúkori gondolat, melyet érett korban megvalósítunk." (De Vigny)

 

"Nem valami kényelmes dolog az élet" (Seneca)

 

"Az élet tragédia és komédia keveréke!" (Shirley Maclaine)

 

"Az élet olyan rövid, hogy az ember ne fossza meg magát az örömtol, még ha az öröm veszélyt rejteget is." (Stendhal)

 

"Az élet betegség, amelyet az álom minden tizenhatodik órában enyhít. De ez csak tüneti kezelés, az orvosság: a halál." (Chamfort)

 

"Az élet csak egyszeruen egyik rémes dolog a másik után." (Elbert Hubbard)

 

"Az élet egy nyitott könyv. Sajnos azonban nagyon gyakran rossz oldalon." (Mae West)

 

"Élek megint. - Érzem, mert szenvedek." (Madách)

 

"Ne veszítsétek el a fejeteket. Az élet még szeretné megsimogatni." (Merleau-ponty)

 

"Igyekezzünk úgy élni, hogy amikor meghalunk, a temetkezési vállalkozó is szomorú legyen! " (Mark Twain)

 

"Milyen csúnya az élet! Ha az ember egyszer valami gyengeségre akad benne, s átengedi magát neki, akkor ez bun, és késobb drágán fizeti meg." (Maupassant)

 

"Az élet értelmét nem keresni kell, hanem nekünk kell értelmet adni az életnek." (Palotai Boris)

 

"Akkor élsz, ha másokért élsz" (Széchenyi)

 

"Aludtam és azt álmodtam:
az élet-öröm.
Felébredtem, és azt láttam:
az élet-kötelesség.
Dolgoztam, és azt láttam:
A kötelesség-öröm." (Rabindranath Tagore)

 

"Az élet olyan, mint egy cigi. Néha jól megszívjuk..."

 

"Ne add fel az álmaidat és az ábrándjaidat. Ne engedd, hogy az élet elvágja a zsineged, mielott felorsóznád azokat az álmokat... tartsd feszesen ... ... és orsózz .... ne add föl .... kapaszkodj bele a hálóba ... , s ha a már benne lévo álmok kiszökkennének, ugorj a vízbe és ússzál utánuk az életed kockáztatásával is.... de ne engedd oket elszökni..."
(Justin Daniels)

 

"Amin nem tudok változtatni azt elfogadom. Amit meg tudok változtatni, minden erommel küzdök, hogy megváltoztassam. Istenem adj erot hogy meg tudjam különböztetni a kettot egymástól!"

 

"Élj azért, mert vagy valaki, s mihelyt nem vagy az, élj azért, hogy légy valaki."

 

"Sok olyan ember van, aki nagyon kevéssel is képes gazdaggá tenni a saját és a mások életét."

 

"A bukás gyakran csak pillanatnyi állapot. Véglegessé az teszi, ha feladjuk a küzdelmet."



"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, De nagyon hiányozz onnan, ahonnan elmentél."

 

"A gyoztesek soha nem adják fel. Akik feladják, soha nem gyoznek."

 

"Nem az életemet akarom végigálmodni, hanem az álmaimat végigélni!"



"Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelott gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyujtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszeru és természetes. Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy." (Márai Sándor)



"Két szóval elmondhatom, amit az életrol megtanultam: megy tovább." (Robert Frost)

 

"Az emberek azért magányosak, mert falakat építenek hidak helyett."

 

"Élni születtünk, nem az Életre készülodni!"



"Amikor megszülettél, mindenki mosolygott, csak te sírtál. Élj úgy, hogy mikor meghalsz, mindenki sírjon, csak te mosolyogj."



"Nem az élet tehet róla, ha nem veszed észre, hogy milyen szép."

 

"Ahelyett, hogy elítéljük az embereket, próbáljuk megérteni oket. Próbáljuk meg kideríteni, hogy miért teszik azt, amit tesznek. Ez sokkal hasznosabb és érdekesebb, mint a puszta bírálat, amellett rokonszenvet, türelmet és jóakaratot ébreszt."

 

"Szeretni annyi, mint sebezhetové válni. Bárkit szeretsz, a szíved bizonyára elszorul és esetleg meg is szakad. Ha biztos akarsz lenni abban, hogy sértetlenül megorzöd, nem szabad odaadnod senkinek. Gondosan csomagold be hobbikba és apró élvezetekbe; kerülj minden bonyodalmat, biztonságosan zárd be önzoséged ládikájába vagy koporsójába. És abban a ládikában a szíved elkezd változni. Kemény, törhetetlen és visszalágyíthatatlan lesz."

 

"Mi a hazugság végre is? Igazság, mely álarcot hord." (Byron)

 

"Az igazság szeretete a legtöbb emberben nem egyéb, mint félelem az igazságtalanság elszenvedésétol." (La Rochefoucauld)

 

"Semmi sem sebez jobban az igazságnál." (Metternich)

 

"Nekem nincs szükségem kegyre: én csak igazságot kívánok!" (Lessing)

 

"Az igazság az, amit az ido egy adott pillanatában annak hiszünk." (Luigi Pirandello)

 

"A legkegyetlenebb hazugságot sokszor a hallgatás fejezi ki." (Stevenson)

 

"Az igazság olyan, mint egy fényes csillár: a szobában lévok számára látható, de mindegyikük más szemszögbol látja." (Sir Peter Ustinov)

 


"Az igazság nem létezo fogalom. Mert ugye "nem létezik", hogy másnak legyen igaza." :)

 

"Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki." (Braque)

 

"Az igazság nem tur meg semmi álnokságot, nyíltan szól az emberekhez, éppen ezért népszerutlen."

 

"Attól még senkinek nem lett igaza, hogy azt mondták neki, hogy igaza van."

 


"… a no számára nincsen más, csak egy: mindig szeret és mindig tönkremegy" (Byron)

 

"Szerelem! Gyulölet! Harmadik nincs?" (Grillparzer)

 

"Ó jaj! A hu szerelemnek folyama… kényelmes nem volt soha" (Shakespeare)

 

"A barátság szilárd minden egyébben, kivéve a szerelem dolgait.." (Shakespeare)

 

"Ne fájjon, amire nincs orvosság. Aminek vége, vége." (Shakespeare)

 

"A not ha könnyen ad, arcátlannak tartják a férfiak." (Shakespeare)

 

"Az igaz szerelemmel is úgy áll a dolog, mint a szellem jelenségekkel: mindenki beszél róla, de kevesen látták." (La Rochefoucauld)

 

"A szerelem szerelemmel kezdodik, s a legerosebb barátságból is csak gyenge szerelem fejlodhet." (La Bruyére)

 

"A no a világ legeroszakosabb férfiával is azt csinálhatja, amit akar, ha nagyon okos, elég szép, és kevéssé szerelmes." (Fontenelle)

 

"A szerelmes beszélgetéseknek az a muvészetük, hogy ne mindig legyenek szerelmesek. Kis kiruccanásokat kell csinálnunk, s akkor visszatérés arra, amit szeretünk, sokkal kedvesebb." (Fontenelle)

 

"Mondd el, mivel hat a férfi a lányra? A szereto s a kéro ugyanazzal: ezer hazug szóval s egy fél igazzal." (Lope de Vega)

 

"Ki nem állhatja a noket? Szerencsétlen bolond! Nem tudja mi a jó!" (Goldoni)

 

"Rettenetes szerelem, mire nem viszed emberi lelkünk!" (Vergilius)

 

"Egy not feledni éppen azért nehéz, mert jólesik a ráemlékezés!" (Lope de Vega)

 

"A szerelem ravaszabb és bátrabb, mint a gonoszság." (Schiller)

 

"Azt hinnéd, nem akar s bezzeg akar, csak akard!" (Ovidius)

 

"A szerelem a legrosszabb dolog a világon. Az ember megorül, nem is törodik magával. A dolgok értelme megváltozik, az ember a legnagyobb orültségekre is képes, és egy perc alatt elintézi magát egy életre." (Mario Vargas Losa)

 

"Amikor szerelmes vagy nem vagy eszednél, mert ha eszednél vagy nem vagy szerelmes." (Pubilius Syrus)

 

"A szerelem szenvedélyét csak úgy gyozhetjük le, ha futunk elole.." (Cervantus)

 

"Egy férfin egy-két év alatt se látsz át. Mind csupa gyomor s mi vagyunk az étkük. Mohón falnak, s ha elteltek velünk, kiokádnak." (Shakespeare)

 

"Megesik néha, hogy a no eltitkolja a férfi elott mindazt a szerelmet amelyet iránta érez; a férfi pedig ugyanakkor, színleli neki mindazt a szerelmet, amelyet nem érez iránta."

 

"A szerelem az egyetlen olyan szenvedély, ami a maga gyártotta pénzzel jutalmaz." (Stendhal)

 

"Senki sem táplálhat magában egyszerre két szerelmet." (Stendhal)

 

"Akit elhagytunk, azt csak megeloztük, ennyi az egész. Néhány hónappal több vagy kevesebb: ez az egyetlen különbség hutlen és elhagyott között." (Chamfort)

 

"A szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökeret ereszt egész valónkban, és gyakran tovább zöldül a szív romjain." (Hugo)

 

"A szerelem olyan betegség, ami akkor fáj nekem, ha elmúlik neki." ( Teknos Péter)

 

"Az igaz szerelem osztatlan, magától támad, s nem lehet kényszeríteni." (Cervantes)

 

"A mostani nagy gyulölet gyakran egyedüli jele az elmúlt nagy szerelemnek." (Sainte- Beuve)

 

"A noket a szerelem nem csak érdekessé teszi, hanem meg is szépíti. A no akkor szép igazán ha boldog, és akkor boldog ha érzi, hogy szeretik."

 

"Csúnya vonás a férfiakban, hogy szégyenlik a szívüket. Ez is hiúság, ez is hamis dolog, jobb lenne ha az eszüket szégyellnék néha, az gyakrabban hibázik." (Goncsarov)

 

"Az értelmes ember számára a szerelem nem vak és ha szeret, tudja kit szeret és miért szeret." (Selgunov)

 

"Férfi és no. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a ketto mást akar - a férfi not, a no férfit."
(Karinthy)

 

"A legfontosabb dolog az életben, hogy szeress és viszontszeressenek." (Moulin Rouge)

 

"Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervistáncot, légy eszelosen boldog, vagy legalább légy rá nyitott! A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Azt mondom, légy fülig szerelmes; olyat találj, akit orülten szeretsz, és aki ezt viszonozza! Hogy találhatsz rá? Hagyjd az eszed! Hallgass a szívedre!... Az az igazság, hogy e nélkül nincs értelme élni. Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod! Ha nem próbálod meg, nem is éltél... Légy nyitott, ki tudja... becsaphat a villám." (Meet Joe Black)

 

"Nem azért tudunk szeretni, mert találunk valakit, aki tökéletes, hanem azért, mert megtanuljuk az esendot tökéletesnek látni."



"A férfi és a no két lezárt szelence, és a kulcs mindkettohöz a másikban van."



"Talán semmi sem szebb az életben, mint találni egy emberi lényt, akinek szavai megnyugtatnak, s akinek egyszeru jelenléte elég ahhoz, hogy boldogok és vidámak legyünk."

 

"Vágysz a szeretetre? Szeress!" (Martialis)

 

"A szerelem gyönyöruség - virág, csak az a baj, hogy szakadék szélén terem."

 

"Vigyázzunk mindig arra, akit szeretünk. Ne hagyjuk, hogy rossz legyen neki mellettünk. Ha valakit igazán szeretünk, akkor csak akkor vagyunk boldogok, ha o is boldog…" (Syradan)

 

"Szerintem, legalábbis ami a férfiakat illeti, a szerelem, az éppen adott no iránt érzett szerelem olyasmi, mint a tapasztalatszerzés. A férfinak minden egyes új no esetében, aki iránt vonzalmat érez, tulajdonképpen a látóköre szélesedik, vagy ha ebben a fogalmazásban jobban tetszik: egy új, számára ismeretlen területet hódít meg."

 

"Szerelem, fájdalom...végtére mégsem lehet betegségnek minosíteni az életet csak azért, mert fáj." (Svevo)



"A szerelem az élet...Ha elmulasztod a szerelmet, elmulasztod az életet." (Leo Buscaglia)

 

"A szerelem buzgó megfeledkezés mindenrol, ami rajta kívül van." (Hugo)


"A megvetés és a szerelem gyakran édestestvér."

 

"Angyal azt mondja: égi öröm,
Ördög azt mondja: pokoli kín,
Ember azt mondja: szerelem."

 

"A szerelem nem okoskodik, ha okoskodik akkor már nem szerelem többé." (Széchenyi)

 

"Az ember nem szerelmes, hanem o a szerelem. És természetesen, ha te vagy a szerelem, akkor egyúttal szerelmes is vagy. De ez csak egy eredménye, egy mellékterméke az eredeti oknak. Az eredeti ok pedig az, hogy te vagy a szerelem." (Osho)

 

"Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit, beérni a jelenlétével. Szeretni ot a saját világában, a megváltoztatás szándéka nélkül." (Kundera: A lét elviselhetetlen könnyusége)

 

"Ismerem azokat a szavakat,
amelyeket még ki sem ejtettél.
Már tudom hová tartasz,
mikor még el sem indulsz.
Tudok a féltett titkaidról,
amiket mélyen elrejtesz.
Mindent tudok rólad, kedvesem,
nem vagyok kém, csak szeretlek!" (Jim Morrison)

 

"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondolod jól meg, bántana ha azután sokáig elkerülnél." (József Attila)



"Ne feledd, hogy a legnagyobb szerelem és a legnagyobb eredmények hordozzák magukban a legnagyobb kockázatot!"

 

"Aki nem érti hallgatásod, valószínuleg nem értené a szavaidat sem."

 

"Soha ne felejtsd el, hogy ha Isten tökéletesnek szánta volna a mai napot, nem teremtette volna meg a holnapot."

 

"Jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettem meg!" (Boccaccio)



"Akinek látszunk, arról mindenki ítélhet, amilyenek valójában vagyunk, arról senki sem." (Voltaire)

 

".. ismerni a jót könnyebb, mint követni" (Kölcsey)



"A jövo nincs teljesen hatalmunkban, viszont nem áll teljességgel hatalmunkon kívül."



"Mit nevetsz? A mese Rólad szól! Csak a név más..." (Horatius)



"Mondd meg kivel társalogsz, s én megmondom ki vagy." (Talmund)



".. még meg nem ölnek van addig remény."



"A vagyonszerzéshez nem tudás kell, hanem úgynevezett élnitudás." (Beaumarcais)



"Az ember sokszor más, mint aminek látszik. De ritkán jobb." (Lessing)



"Az optimista egyáltalán nem az, aki soha nem szenvedett, hanem az, aki átélte és legyozte a kétségbeesést." (Szkrjabin)



"Ne kezdjünk olyannal, akinek nincs vesztenivalója!" (Gracián)


".. okos dolog elviselni a rosszat a jó reményében. Viszont balgaság önként kitenni magunkat céltalan gyötrelemnek és hiábavaló szenvedésnek." (France)



"Sokat olvasok a dohányzás ártalmairól. Ideje lenne felhagyni az olvasással." (Veto József)

 

"Ha valamikor csábítást érzel, hogy beszélj másoknak a bajaidról, emlékezz arra, hogy a hallgatóid felét nem érdekli, a másik fele pedig örül annak, hogy végre megkaptad, amit megérdemeltél!"



"Csak olyan célt tuzz ki, ami leheto. De a lehetoért tedd meg a lehetetlent is!"


 

"Mindenkinek alanyi joga, hogy hülye legyen és sokan élnek is vele."

 

"Minden noben ott lapul a rosszlány, csak alkalmas férfi kell, hogy kihozza belole."



"Az embernek hinnie kell, hogy tehetsége van valamiben, s ezt a valamit el kell érnie, kerüljön bármibe!"



"Ne légy megelégedve azzal ami vagy, ha el akarsz jutni oda, ahol még nem vagy!"

 

"Minden azért olyan szép, mert vége kell, hogy legyen." (Ramuz)



"Az ido, mondják, nagy tanítómester. Csak az a baj, hogy megöli a tanítványait." (Berlioz)

 

"Ha megfosztanák az embereket ábrándjaiktól, mi örömük maradna az életben?" (Fontenelle)

 

"...ilyen az ember: sohasem látja helyesen a sorsát, míg az ellenkezojét is meg nem tapasztalja, és csak azt tudja értékelni, ami elveszett." (Goldoni)

 

"A legnagyobb hatalom, önmagunknak parancsolni." (Seneca)

 

"Ha próbálkozol csalódhatsz, de ha nem próbálkozol - akkor véged."

 

"A sértodékenység az ostoba emberek legjellemzobb tulajdonsága. Egy okos ember sohasem sértodik meg, mert ha nála muveltebb bírálja, örül neki, hogy tanulhat tole, a buta ember sértéseit pedig nem veszi magára."

 

"A káromkodás áthidaló megoldás a menekülés és a küzdés között." (Peter Finnley Dunne)

 

"Senki sem nyert még versenyt, aki nem nevezett be." (Arnold Bennett)

 
..--Okosság--..
 
Számolni jó!
Indulás: 2006-03-22
 
..Frissitések..
 
Névnapok!!!

 
Naptár


Yumiko Graphic

 
Szerelem!
"A szerelem olyan, mint a kábítószer.
Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek.
Aztán másnap többet akarsz.
Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek.
Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejtheted.
De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz.
Ekkor már három óráig gondolsz rá, és csak két percre tudod elfelejteni.
Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját.
És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért."
 
<3

S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyé ragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, feltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, "szívét összetörték", soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívűekkel állasz szemközt: nem tudod őket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.