"Kicsiny az ibolya
De nagy az illata
Kicsiny a versikém
De hű szív dobogtatja
Ha majd kérdezik honnan ered
Mond azt attól aki a világon a legjobban szeret"

 
"Ha az életben fáj valami nagyon
Ne mondd el senkinek, hogy kacagjon azon
Borulj egy kis kápolnára egy őszi éjszakán
S ott sírd ki magad szívből de igazán"

 
"Ha minden elhagyott a boldogság, remény
Hidd el akkor is szeretni foglak én
Távolból egy csillag integet
Na feledd el én hozzád sírig hű leszek"

 
"Üvöltenék a széllel mikor fájdalmam sírni késztet
Világgá üvölteném nincs már mi éltet
Sírnék a széllel ha könnyem lenne még
Ha eső esne velem sírna az ég"

 
"Valahol a csillagokban kerestelek téged
Mire rád találtam már elmúltak az évek
Elveszett időnket nem pótolja semmi
De most légy a barátom a vágyam csak ennyi"

 
"Mintha csak tegnap lett volna, hogy boldogok voltunk,
S a rossz dolgokról semmit sem tudtunk,
Nem féltünk, hogy vége lesz, mert hittünk a jóban,
Elmondtuk érzéseinket egyetlen szóban...
Szeretlek...S azt hittük örökké így is marad,
De, mint mindig az idő most is tova haladt...
Eltűntek a szép napok s az érzések,
Helyükön nem maradtak csak kérdések...
Hogy miért történt mindez, nem tudja senki,
Könnyebb volt egymást otthagyni s elmenni...
Félve a kudarctól nem mersz már bízni,
Talán jobb egyedül lenned, mint örökké félni...
Hinni már nem tudsz se szépben se jóban,
Hisz minden eltűnt, mint lábnyom a hóban...
Egyszer talán majd visszakapod az életed,
Talán kit igazán szeretsz egyszer majd megleled,
Akkor majd újra tudsz hinni mindenféle jóban,
S újra el tudod mondani érzéseid egy szóban...
Szeretlek..."

 
"Kis folyóm a völgy az otthonod

Csendes folyású, szelíd kis patak,
Lassan csörgedeztél,
A fák csillogó lombja alatt,
A völgybe siettél.
Álom kertek ígérete,
Nyitott kapuja alatt,
Haladtál csendesen, Kicsim, kis patak.
Nem hátráltál soha,
Pedig távol volt a cél,
Mert Kicsim a patak Te voltál,
S a völgy voltam én."

 
"Nem tudtál szívből szeretni,
S most én megpróbállak feledni.
Szerettelek igazán, hogy mennyire, azt te nem tudhatod,
Elhoztad szívembe a felkelő napot, majd szerelmed alábbhagyott.
Még mindig szeretlek téged, de érzem
Soha nem fogsz úgy szeretni mint én téged.
Még fájnak az emlékek, és fáj a szív,
Üres a szó, mely téged hív.
Egy lány, egy érzés, lassan vége már,
Már nem várom hogy újra eljöjjön a nyár...
Meleg szellő cirógatja testem,
Hideg szél fúj a szívemben.
Együtt vagyunk, mégsem vagy velem,
Szerelmem irántad reménytelen.
Már nem várok és nem remélek semmit,
Nem futok olyan után ki mást hív.
Szeretném remélni hogy egyszer majd rámtalál
Kinél szerelmem ugyanolyan viszonzásra talál.
Veled vagyok, bár tudom reménytelen,
De nehezen tudom elképzelni nélküled az életem.
Szeretném hinni, hinni hogy változhatsz,
És szerelmünkre újból beköszönt a tavasz.
De most sem hívsz és nem nézel felém,
Számunkra már tényleg nincs több remény.
Most jöhetne hát a búcsú, nem lesz folytatás,
De naiv kis szívem még csodára vár.
Várom a hajnalt, és figyelem az eget,
Valahol lehet, hogy te is ugyanezt teszed..."

 
"Mondd, mért szeretsz te mást?

Emlékeim közt van egy tépett levél,
Levél, melyet nem is küldtem el.
Féltékenység szülte a bolond szenvedély,
De olvassuk csak el, mit mondd a levél:

"Mondd, miért szeretsz te mást, és én csak téged?
Miért másnak örülsz úgy, ahogy én néked?
Ha mellém sodort egyszer már az élet,
Én nem engedlek oly könnyen el.

Mondd, miért adtál reményt és oly sok álmot,
Ha mástól akarod a boldogságot?
Mondd, miért fogadtad el szerelmes szívem,
És hogyha elfogadtad, most miért dobtad el?

Az első pillanatban megmondhattad volna,
Szólhattál volna: ne kezdjük el.
De te lázba jöttél, s lágyan átkarolva,
Hozzám hajolva hazudtad el:

Hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved,
S lásd, kis búcsúlevél lett az ígéret."
De én ezt a kis levelet most összetépem,
Ha így akartad, hát nekem sem fáj."

( Máté Péter )

 
"Mese arról, ki hogyan szeret

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell,
éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell,
éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem
határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem
határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a
gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl,
amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt,
amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost,
amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők
útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja,
hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába
nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke
a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat,
akivé maga is válik általa."

( Somlyó György )

 
"KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomorú nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.,
Köszönöm az énértem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sírást,
Köszönöm tört szívű édes anyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm."

( Ady Endre )

 
"Oly kedves, tiszta, szép vagy

Oly kedves, tiszta, szép vagy,
Mint egy fehér virág,
De hogy szívem ne fájna,
Nem bírok nézni rád.

Kezem fejedre téve
Kérem jó Istenem:
Tartson meg mindig ilyen
Szép tisztán, kedvesen."

( Dsida Jenő )

 
"SZERELEMDAL

Oly áldott a te két kezed,
Hogyha belőle szőhetne a len,
Nem volna egy virág se szebb
A réteken.

Oly gyöngéd kis lábad nyoma,
Mint lepkeszárnyon lehellet.
Nesztelen úgy suhansz tova,
Mint égen a karcsú felleg.

Hangod oly édes, tiszta, mint
A fülemile-dal a csalítban.
- Mint nyírfa, ha tavaszi szélben ing,
Úgy suttogsz halkan.

Szépek az ifjú barackfák,
Virágos virágaik dísze,
De sugárzóbb a te pompád:
Bár hajad éjfekete.

Te vagy a virágok virága,
Madárdal, tavasz és felleg.
Csak messziről áhítlak vágyva,
Tudom, sohase ölellek.

Mégis, - ha nézlek,
Nem bánok madárt, lepkéket.
Hogyha meglátlak,
Felejtem a tavaszt, a fákat,
A virágot, földet, eget:
És nem irigylem
A boldog isteneket."

( Kaffka Margit )

 
"KISFECSKE

Olyan vagy, mint tavaszt hozó fecske,
rózsaszál, mely illatozik egyre,
csobbanó víz, mely csitítja szomjam,
nyári ózon, mely tüdőmbe lobban.

Szemeid macskásan, zölden égnek,
még sosem sebzett a nevetésed,
ha szólsz hozzám, gondom elfelejtem,
szavadból méz kesernyéje cseppen.

Máskor meg vihar vagy, tiszta arcát
fellegekkel elfedő szabadság,
kerekedtél - s elvonultál menten,
vigasztalanságban hagyva engem.

Ám éntőlem sose menekülsz meg,
keblem börtönébe visszaűzlek,
bárhol is leszel, én megtalállak,
mint halandó napot örök árnyak.

Mert a földön - hidd el, kicsi fecske -
nincs más, aki téged így szeretne."

( Rolando Certa - Baranyi Ferenc ford. )

 
"Szerelmes vers

A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.

Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli?
Szellemek érctava; drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így
fényleni?

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!"

( Babits Mihály )

 
"Nem váglak ketté...

Nem váglak ketté lélekre meg testre
oly éles késsel, ahogy te teszed,
ki lelkedet rábíznád tenyeremre,
de kolostorba zárnád testedet.

Vadabb vagyok. Fülem örvény: felissza
lélegzeted fúgáit, s ha hamis
szégyenkezésem nem tartana vissza,
végigfogdosnám árnyékodat is.

De ha mind az öt érzékemet menesztem:
mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
és nem vagy többé se lélek, se test:

én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
és mert kívánlak, élvezem a vágyat,
mely engem betölt; téged elereszt.

Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni."

( Faludy György )

 
"Kezem a kezedben

Hallod? Ez az a szél
mely kitépi a fák gyökereit
de ez a szél gyönge ahhoz
hogy elszakítson bennünket egymástól.

Te az én lefejthetetlen húsom vagy
s az én vérem forr a te ereidben.
Hiába jön felénk barát vagy ellenség
nincs aki elrabolhatná a te ajkad
az én ajkamtól
nincs, aki kiáshatna engem
a te nagyon mély szemeidből."

( Kassák Lajos )

 
"Ide köt minden...

Nagy a csend benned,
Tudod, hogy kéne menned,
De egyszerűen ideköt minden,
És nem szabadulsz innen,
Nem tudsz menni ki innen.
A szád kíván mindent,
És a szíved imád mindent,
De nem szabadulsz, mert ide köt minden!

Eszed menne, de lábad nem indul,
És a szíved beindul.
Kattog, mint az óra,
És lobban egy szóra,
De Te nem tehetsz róla.
Itt az idő kéne menned, De nem szabadulsz...
MERT IDEKÖT minden!"

 
"ÉSZREVÉTLENÜL

Látod, már nem is veszlek észre,
úgy jársz-kelsz csendesen -
nem csábítasz a széptevésre:
épp csak vagy, kedvesem.

Épp csak vagy, s mert egy vagy velem,
test álma, lélek pihenése:
vagy hő nyaram és hű telem,
úgyhogy már nem is veszlek észre.

Hiányozz, mint ha álmom, étkem
cserbenhagy csendesen -
hogy ne maradjál észrevétlen,
szakadj el tőlem, kedvesem.

És kóboroljak és vacogjak,
mint egy gazdátlan háziállat,
ki nem vár mást, egy falatot csak -
és hadd higgyük, hogy megtalállak."

( Szilágyi Domokos )

 
"Amit megőriztem

Még annyi mindent mondhatnék neked,
mégis évek óta írok egy levelet.
Csak egyetlen sornyi hazugság-röviden
"Már megtanultam élni nélküled."

Egy vetetlen ágy, amire emlékszem,
és egy szoba, ahol laktunk, már elfelejtetted?
Csak a neved őriztem meg, kedvesem,
hiszen minden régi fényképet eltéptem.

Illetve
még egy apróságot, amit nem is említettem.
Azt, amit csak egyedül te adtál nekem
e világon, szerelmem."

( Jim Morrison )

 
"Elfognám szél-szerelmedet

Mióta biztosan tudod,
hogy létezésed éltet engem:
képzelt fölény duruzsoló
biztonságát se szítja bennem
kétségeid sóhaj-szele-
hamuvá lett lobogó gőgöm,
elfognám szél-szerelmedet,
hogy örökké nálam időzzön
Már gyermekláncfű-bolyhait
lefújtad mind a kétkedésnek,
a szeret - nem szeret" pihék
úgy fogytak el, ahogy remélted;
szeret - vallott a sorsvirág
s lehet: e vallomás a veszte...

Talán szeretlek? - megszeretsz.
Szeretlek! - s talán nem szeretsz te.
Úgy vagyok, mint aki magát
megadta épp a harcmezőkön,
s várja, hogy ellensége most
elfogja vagy szívébe lőjön,
rejtélyességem fegyverét
önként, feladva félredobtam
s hogy foglyul ejts - azt várom én
végleges-kiszolgáltatottan."

( Baranyi Ferenc )

 
"Hogy mi vagy nekem? Elmondom!
NAP: mely melegít,
TŰZ: mely felhevít,
ÉJSZAKA: melytől félek, de érted belevágok,
HIDEG: melytől remegek,
SÖTÉT ÚT: melyben elveszek,
DAL: melytől könnyezek,
SZÓ: melyet annyira szeretek,
VERS: melytől nincs szebb,
ÉLET: melyben élek,
EGY ÁLOM: mely soha nem érhet véget...!
EZ VAGY NEKEM!"

 
"Fáj a szívem el kéne engednem
hisz tiltott szerelem ő énnekem.
De mégsem tehetem,
mert tiszta szívből mégis csak őt szeretem!"

 
"Mi az az álom?

Az álom vágy és szenvedés,
az álom boldogság és feledés,
az álom szívverés és könnyek,
az álom szépség és szörnyeteg,
az álom szív és ész,
az álom gyáva és merész,
az álom kedves és gonosz,
az álom minden ami jó és rossz."

 
"Magányosnak érzed magad?
Úgy érzed néha valaki megragad,
És mélyre húz le a földbe
Le a mélybe, a sötétbe.

Mindenki elkövet néha hibákat,
De nincs ki meghallgatja imádat.
A te bűnöd nagy, nagyobb másokénál.

Sötét utcán egymagad sétálsz
Megoldást már semmire nem találsz.
Egyedül ülsz szobádban, ismét sírsz.
Egy kést tartasz kezedben
s közben egy búcsú levelet írsz.

Nincs visszaút, nincs remény se
Csak azt szeretnéd, ha ő is szeretne.
De ő nem szeret, nem is fog.
Ilyen az élet, ilyen kegyetlen,
nem kaphatjuk meg ki nekünk kell.

Asztalodra borulva haltál meg csendben,
így ért véget első szerelmed,
s az utolsó egyben."

 
"Álmomban álmodtam

Reggel, mikor felébredek keresem az álmom,
de bármerre is nézek, sehol sem találom.
Szemembe könny szökik, fáj a valóság,
nem fogom már látni, tudom, ez az igazság.

Gyönyörű álom volt nem fogom feledni,
eszembe juttatta, hogy tanultam meg szeretni.
Könnyeim letörölve felkelek az ágyról,
felveszek egyet gyönyörű ruhámból,

így kezdem a napot, s csukom az ajtót,
lábamra felveszek egy könnyű kis papucsot,
csinálok egy szendvicset, s megeszem lassan,
mindent úgy teszek ahogyan álmomban.

Nyílik a szobaajtó bemegyek csendben,
az ágyon édesen alszik a kedvesem.
Mellé bújok, homlokon csókolom,
szeretlek szerelmem, fülébe suttogom.

Felébred és átkarol, megcsókolja számat,
gyengéden körül öleli a derekamat,
s ekkor összerezzenek, és ébredezni kezdek,
egy álom volt az egész, mégis mindenre emlékezek."

 
"Nem vagy az enyém:
Többé nem csak én leszek neked,
hisz másnak adtad lelkedet.
Szívem darabokban hever,
mert kit szerettem, megvetett.
Mondtad hogy hagyjalak,
többé téged ne lássalak.
E két mondat az,
miért élni nem lehetett...
érzem, ez a szerelem...
rád is vár,
én tudom...
majd érzed azt, mit én éreztem,
vakon bíztam benned...
az élet csak megvetett,
de idő kérdése s feledek...
bár más szívre -tudom- nem lelek."

 
"csupán gondolatok...

hideg a fal, s sötét a szoba...
gondolatok kavarognak bennem... ide-oda...
talán csak a magány, csalta elő könnyeim...
vagy az élet során elveszett, régi elveim...
és fáj ez az egész, fájnak a szavak...
melyeket csak én hallok, s más senki...soha...
vajon van e értelme élni, vajon ki szeret engem...
vajon, amit mond a szív, azt tényleg meg kell tennem?...
ma még elhiszem a szavait, ma még bízok benne...
de hová fussak, ha majd vége, mikor nincs mit tennem..."

 
"Egy festmény

Nézd ember, milyen szép az élet!
Nézd eme sok gyönyörű képet!
Mintha festő lenne az emberek sorsa,
életet fest egy üres vászonra.

Csillogó szemmel nézem minden képet;
hogy tud a sors festeni ennyi jót és szépet?
Hogyan készül el e mindennapos csoda?
Hogy születik minden nap egy életerős baba?

Nézd, az élet már rügyezik benned!
Mint a sors, te is e képet fested.
Ott állsz most egy üres vászon előtt,
s reszkető kezedbe a szerelem ad erőt.

Száz tanáccsal láttunk el már régen;
sokszor mondtuk, hogy mi legyen e képen.
S mi mégis csak csodálunk téged;
mily könnyedséggel fested eme képet.

Nem csoda, hogy nem reszket már kezed,
hisz melletted áll egyetlen szerelmed.
Együtt léptek egy új, szép jövőbe,
s életet leheltek egy apró gyermekbe.

S nézd csak lassan elkészül a festmény.
Mennyi öröm, szerelem és élmény.
Hidd el, ily egyszerű az élet;
elég egy festmény, hogy láss valami szépet."

 
"Az Élet

Valakit megismerni,
Hirtelen megkedvelni,
Végül egy nap belé szeretni.
Küzdeni érte,
Hogy úgy szeressen, ahogy Őt Te!
Küzdeni szerelméért, egyetlen szerelmes szaváért,
Te légy benne, neked szóljon; egy ilyen mosolyáért.
Egy érintésért, egy csókért,
Egy simogatásért, egyetlen ölelésért.
Egyetlen pillanatért, egyetlen érzésért,
Mikor csak az van benned, hogy a szíve már a Tiéd!
De ha elbuktad a küzdelmet,
Már semmi más nincs benned.
Csak annyi, hogy elvesztetted,
És egy kérdés: Mi értelme élned?
Szeretni reménytelenül, szeretni azt, kit nem lehet,
Mikor látod, hogy boldog, a szeme ragyog, de nem melletted.
Küzdeni, és kaparni a földet,
S a fájdalomban már-már kiég a lelked.
Szeretni úgy, hogy odaadod a büszkeséged,
Szeretni úgy, hogy eldobod érte életed.
De te még látod a reményt, és még egyszer megalázod magad,
Hátha most rádöbben, hogy téged szeret, hátha most sikert arat.
De nem kellesz neki,
És az önbecsülésed a porban marad.
Kit imádtál,szerettél,
Úgy kellett neked, mint egy falat kenyér,
A Tiéd nem lehet,és bele pusztul tested-lelked,
Hervadozik szíved,
S egy nap ezt olvassák feletted:
"Élt, mert született, Meghalt, mert szeretett"
Egy nap felnőni, Reménytelenül szeretni, Fájdalommal szívedben hazug
mosollyal élni,
A maró könnyeket eltitkolni, S a földi életet elhagyni,
Ez az élet, semmi más, Harc, szeretet, fájdalom és csalódás!"

 
"Gyötrő fájdalom mi szívedet marja,
Valami lelkedet nyugodni nem hagyja,
Keserű gondolatok élnek fejedben,
A fájdalom érzete kavarog lelkedben...
Elveszett minden, végleg változott,
Szívedből a szeretet gyorsan távozott,
Sötétség lepi el minden napodat,
Egyre kínzóbb minden gondolat...
A reménytelen még a lelkedet tépi,
De szíved mélyen még titkon reméli,
Hogy nem veszett el minden, van még miért élni,
Megéri várni és továbbra is félni...
Küzdj a végsőkig, ne add fel soha,
Hiába is érne kudarcok sora,
Higgy a szívednek s ne hallgass eszedre,
S a remény fénye csillogjon szemedbe'..."

 
"Sóhajokba kapaszkodva

...mert az élet repül velünk,
ha szárnyalunk, vagy csak megyünk,
andalogva, kézen fogva,
emlékeket felkarolva,
sóhajokba kapaszkodva,
összebújva vagy széthullva,
illatokkal, illanókkal
tele tarisznyánk a jóval,
hamuba sült fájdalommal,
friss idővel, vagy a múlttal,
ezerarcú szép titokkal..."

( Szabolcsi Erzsébet )

 
"Lennél-e...?

Lennél-e kedvemért felhő, kapkodó szél?
Lennél-e kedvemért széllel szálló levél?
Lennél-e értem pitypangbóbita,
ha én lennék az ősz hűvös sóhaja?

Ha Te lennél a tél hideg lehelete,
lennék kedvedért hullongó hópihe.
Lennék kedvedért hófúvás vihara,
vagy lennék miattad csipkés zúzmara."

( Szabolcsi Erzsébet )

 
"Szerelmes igék

Ahogy mentél,
ahogy álltál,
ahogy néztél,
ahogy szóltál,
ahogy sírtál,
ahogy hívtál,
ahogy lestél,
ahogy kértél,
ahogy adtál
és szerettél,
vagy gyűlöltél,
öleltél és
megtagadtál -
úgy voltál jó,
ahogy voltál,
csak még lennél,
csak még volnál..."

( Bartis Ferenc )

 
"A zöld filozófiája

Az emberi világ nagy szava: a szeretet...
Másik nagy szava: a boldogság.
A boldogság sohasem közös...
Mindenki a maga számára boldog,
ahogy mindenki a más számára szeret.
Ezért a boldogsággal a magány jár
együtt, ahogy a szeretettel a közösség. A
magányos ember nem tudja, mit jelent
szeretni. Nem kívánja a közösséget. Nem
akar együtt élni. Életének értéke: a boldogság.
Persze a világ nem csak ezt a két
szót ismeri. A Szeretet és a Boldogság
mellett ott van: a Tudás, a Szépség, a
Hatalom, a Béke, a Szenvedés. A lét tele
van nagy szavakkal, ahogy tele van
lelkekkel, és minden léleknek megvan a
maga nagy szava.
Az Első Lélek az érzés fölötti érzésben él,
abban az örömben és gyönyörűségben,
amely a legelső, s amely mélyebb, mint a szeretet,
mélyebb, mint a szenvedés, mélyebb, mint a tudás, a
szépség, a hatalom, mélyebb, mint a
béke  olyan mélyen van, hogy oda
könny nem ér le soha: a Boldogság ez,
amelyből az istenek születtek.
Elég, ha egy ember Beethoven IX.
szimfóniájára gondol, Schiller Öröm-
ódájára és Dionüszoszra. Elég, ha az
ember arra gondol, hogy miképpen
rohannak ma a tőzsdére, színházba, könyvekért,
mulatságba, sportba egyetlen
csöpp örömért. Elég, ha az ember el-
gondolja, hogy miképpen házasodnak,
szerelmesek, barátkoznak, harcolnak,
játszanak egy percnyi boldogságért.
A modern ember törekvése:
öröm és boldogság."

( Hamvas Béla )

 
"Nyár Te voltál...

Nyúlnak az árnyak
félnek a vágyak
Mért megy el a nyár
de jó, hogy itt voltál
de jó, hogy itt vagy
ugye leszel, ha fagy,
ha majd szitál a pára

s a tavasz még árva
ugye beszélünk még
mint nem is oly rég
hallgatlak, ringass csak
de mész s most nem maradhatsz
de jó, hogy vagy, de jó, hogy voltál
nem is volt út, de idetaláltál
titkodat őrzi a könnyed lépted
most nem suhan el de visszatéved
az árnyak a fények
a vágyak is égnek
visszajön majd a nyár
de jó hogy itt voltál,
de jó, hogy itt vagy
de jó, hogy vagy..."

 
"Sorsunk...

Sorsom immár sorsodhoz kötődik.
Látod? Már létem léted része lett.
Mosolyom napfényként beléd szövődik,
s te ragyogsz rám a csillagok felett.

Szavad zenéje incselkedik velem,
s csengő kacagásom kísért, ha alszol.
Öledben hálok minden éjjelen,
mert akkor is vágylak, ha haragszol.

Lelked derűje a fénylő napom,
s szívem békéje az éjed csendje.
Öleljen lágyan szerelmes dalom,
hogy életed sebeit befedje!

Sorsom keresztezte az utadat,
lényed beivódott az életembe.
Hiába keresel ebből kiutat
mindig találkozunk a végtelenbe."

( Harcos Katalin )

 
"Mint azelőtt

És Te újra eljössz,
Homlokom csókolod
Mint azelőtt a fényben.

Kezem fogod majd,
Barna szemembe nevetsz,
Mint azelőtt a réten.

Keblemre hajolsz,
Szívem dobbanását éled,
Mint azelőtt szerényen.

Átkarol óvó tested,
Boldog teljességében,
Mint azelőtt a szélben.

Mert most is szeretsz,
Ahogy én szeretlek téged,
Mint azelőtt egészen."

( Válóczy Szilvia )

 
"Lehetnek

lehetnek elcsókolatlan
boldogtalan csókjaink
ha mindig csak várunk

lehetnek el nem simított
elárvult simogatásaink
ha csak dermedten állunk

lehetnek elmondatlan
drága-szép szavaink
ha mindig csak beszélünk

lehetnek soha nem kapott
örökké kielégítetlen vágyaink
ha sohasem kérünk"

( Komáromi János )

 
"Hiányzol

Benned élek,
mint a lélek.
Szívem érzed kedvesem?

Forma, ábra
szóba zárva,
téged rajzol csendesen.

Hangban, búban
némaságban,
Téged idéz hű szívem.

Éjszakában
félhomályban,
vágylak, hívlak csendesen."

"Amíg Rád nem találtam!

Sosem ismertem olyat,
Aki meg tudta változtatni a kedvemet
Egyetlen szavával,
Amíg Rád nem találtam!

Sosem ismertem olyat,
Aki nélkül nem tudok élni,
Amíg Rád nem találtam!

Sosem ismertem olyat,
Aki elalvás előtt is eszemben volt,
És reggel Rá gondoltam először,
Amíg Rád nem találtam!

Sosem ismertem olyat,
Akiért mindent megtennék,
Akár az életem is odaadnám,
Amíg Rád nem találtam!

Sosem ismertem olyat,
Aki egyetlen gyengéd érintésével
Teljesen elvarázsolt,
Amíg Rád nem találtam!

Sosem ismertem olyat,
Akinek a csókja
Édesebb lenne, mint a mézé,
Amíg Rád nem találtam!

Sosem ismertem olyat,
Aki ennyire tud szeretni,
Még ha ilyen messze is vagyok tőle,
Amíg Rád nem találtam!

Sosem ismertem olyat,
Akibe ilyen szerelmes tudtam volna lenni,
Amíg Rád nem találtam,
Úgy érzem nincs értelme többé keresgélnem..."

 
"Halhatatlanságra ítélve

Előtte álltam, dörgő hanggal
Kérdezte, mit tettem, ami jó.

Sokáig tépelődve, fejem lehajtva
Azt feleltem: SZERETTEM.

Miért?

Önzésből, mert szép volt és kellett,
Hogy enyém legyen.

Miért?

Érezni akartam a vágyát,
Ami miattam nőtt az égig.

Miért?

Azt mondta: szeret, imád és
Hogy hiányzom neki.

Mivel bizonyította szerelmét?

Semmivel, csak boldog voltam,
Ha megfogta a kezem és
Amikor rám nézett a
Szemeiben az arcom tükrözött vissza.

S mivel bizonyítottál Te?

Semmivel, csak elengedtem,
Hogy ne érezze többet a fájdalmamat.

Csak ráncolta redős homlokát,
S hosszasan túrva szakállát,
Mindent tudóan hallgatott,
Végül kegyetlen ítéletet alkotott.

Bűneid miatt térj vissza a földre
Élj tovább, törekedj a
Boldogságra, de nélküle,
S akkor beengedlek a felhők közé,
Élhetsz itt békében velem,
Felejtve a halandóság átkait.

Így ítéltettem
halhatatlanságra
Idelenn.
Egyhangú, magányos
Önsajnáltató életem.
Mikor lesz már, hogy feledem
Mennyire szerettek és szerettem?
S a válasz égetve van a szívemen
Nem tudlak nem szeretni. Kedvesem."

( Kauer Csilla Mária )

 
"Éjszakára
Csillagok elől,
csak holdárnyékként nyúlva,
így álmodunk éjjel
ketten összebújva.

Megálmodlak újra,
megálmodlak mára,
s álmodom ezt tovább
ezer éjszakára.

Azt álmodom mindig
itt ragyogsz felettem,
s betakarlak mára
álmodj így mellettem!"

 
"Először

Úgy készülök, mint egy menyasszony,
mikor várom, hogy érkezel:
ágyat húzok s a székeken
szétszórt ruháim elakasztom;

a hamutartók tele vannak,
ürítem őket szaporán,
felporszívózom a szobám,
új ingeket veszek magamnak,

hajat vágatok s minden körmöm
hosszát-formáját ellenőrzöm,
kétségbe ejt egy pattanás.
Tizedszer jössz? Lám, a varázs
nem tört még meg, s miért is törjön?
Nekem mindig most jössz először."

( Jatzkó Béla )

 
"MOZDULATLANUL AZ IDŐBEN

Szép szerelmesem, őrizlek magamban holtomig
akár egy csillag ragyogtál előttem az űrben
s most itt állok kifosztottan, felettem az éggel
mely vakon didereg és hullatja rám terheit.

Csillag voltál bizony, mezítelenül fürödtem
hajnali fényeidben s telhetetlen csodáltam
nagy fekete szemeid és a mozdulatokat
melyek önfeledten mutatták fehér vállaid.

Messze vagy már, s utánad cseng fájdalmam éneke
nem panaszlón, inkább fennen hivalkodva véled
aki a jó és rossz fölé emelted életem
s aki figyelted vergődő szívemet a csöndben."

( Kassák Lajos )

 
"Te vagy az, aki után lámpással futottam
Te vagy az, akit vakon is megtaláltam
Te vagy az, akiért érdemes az élet
Te vagy az, akibe egyszer majd belehalok"

( Kassák Lajos: Négy sorok )

 
"Kérdések a messzeségről

Tudja-e vajon e földön valaki,
hogy lehet-e őszintén és igazán vonzódni
és egy sosem látott,
de kedves hangba beleszeretni,
várni a percet, hogy újra hallja,
számlálni a napokat - vissza -
hogy egyszercsak
legelőször megpillantsa
s eldőljön azzal a sorsa?!
Válasz nincs, a kérdés a semmibe hull,
koppan ott lenn, mélyen valahol -
de a forgatókönyv már rég készen áll:
minden, de minden
el van döntve már...
Fogadd el sorsod, mi kijelöltetett
elszaladni úgysem tudsz,
elmenekülni sem lehet,
hisz magadat mindenhová magaddal viszed.
Az életed nem csak a tied:
vedd el bátran - s éljed.
Azt azonban csak te tudhatod, hogy
abban a szent percben ott,
mikor először meglátod őt:
mit tehetsz,
és mi lesz majd a sorsod."

 
"A kimondhatatlan

A szíved majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,

oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.

S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati

nyöszörgés kínlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfúj, mint pókhálót a szél."

( Szabó Lőrinc )

 
"A reménytelenség fokán

Nagyon szeretni volna jó ma
Beleülni a szerelembe:
A felvirágozott hajóba.
Evezni szépen messze, messze
Szelíd örömhullámokon
S a szívem szikrás vágy epessze.
Hullám hűsítse homlokom
S talán ki kéne kötni este
Távol lilázó partokon.
Téged szeretni volna jó...
De nem te vársz a messzi parton,
De nincs remény, de nincs hajó."

( Lányi Sarolta )

 
"Enyém voltál

Enyém voltál. Nyugodj el álmoddal álmaimban.
Aludjon végre minden, szerelem, munka, bánat.
Forog nagy, láthatatlan kerekein az éjjel.
Oly tiszta vagy mellettem, mint álmodó borostyán.

Soha már más, szerelmem, nem alszik álmaimmal.
Együtt úszunk mi ketten az idő folyamában.
Soha más senki nem jön velem, mikor sötét van,
csak te, örökkön-élő, te örök-hold, örök-nap.

Kezed már kinyitotta kényes öklét,
lágy puha csillagok hullanak ki belőle,
s a szemed, két szürke szárny, magára zárult,

míg én a vízen úszom, mit sodorsz, s mely visz engem:
az éj, a szél, a föld teszik, ami a tisztük,
s én már nem is vagyok más talán, csak a te álmod."

( Pablo Neruda )

 
"Szerelem...
mely két ember érzéseit meséli el.
Ha nem lehet a tied, akit szeretsz,
gyötrődsz, s  úgy érzed, te már nem leszel szerelmes sosem!
De ez nem így van, hisz mindig van kiút,
találsz majd egy fiút, aki szeret és megóv.
Lehet, hogy csalódni fogsz,
s azt mondod: én már sohasem leszek boldog!
Hidd el, tovább kell menned,
még akkor is, ha a szerelemért szenvedned is kell!
Sokan feladják a harcot,
s örök fájdalomként élik meg ezt a kudarcot!
Ne add fel céljaid, és találd meg a szerelmet,
mert az egyik legszebb dolog az életben..!"

 
"Szeretem

Szeretem a szemed kékjét,
A hangodnak lágy zenéjét,
Ajkad heves érintését,
Tested minden rezdülését.
Szeretem édes illatod,
Mindet veled töltött napot,
A sok forró pillanatot!
Te vagy a legjobb, mit ember kaphatott."

 
"Ha a fehér álmok feketévé válnak
S ha eljön az ősz vége lesz a nyárnak
Ne keseregj rajta nyugodj bele szépen
Ne gondold hogy mi volt valamikor régen
Ne nézd hogy az álom s az ábránd mivé lett
Hogy te mi voltál s az élet mivé tett
Így lesz hogyha egyszer vége lesz a nyárnak
Ha a fehér álmok feketévé válnak!"

 
"Volt egy szép lány aki egy szép fiút szeretett
mindent megtett érte amit csak lehetett.
Szerették is egymást évekig
Szerelmükkel elvitték egymást az egekig.
S egyszer egy hűvös éjszakán
folt látszott a szép fiúnak nyakán
Mikor a fiú a történetet elkezdte mesélni, a lány szeméből forró
könnyek csordultak ki
Mindennek vége! ordította zokogva.
S zokogott hazafelé futva.
A fiú is megejtett néhány kósza könnyet.
S becsukta magában e szerelemről szóló könyvet
Másnap az új barátnőjével sétálva a szép lányt az úton meglátta
A lány is megpillantotta ő exét s döntött, végleg lezárja e mesét.
Kamion közelgett, óriási furgon s vezetője nem vette észre a szép
lányt az úton
Egy óriási csattanás csak mit hallani lehetett
S a szép lány az útra már holtan esett.
A szép fiú sírt, s ordított ahogy a torkán kifért, de ez akkor már
semmit se ért.
Barátnője odament s vigasztalta: nem a te hibád!
Gyere szépen haza!
Nem mozdulok innen őt el nem engedem!
Bármi is történt őt szeretem
S könnyeket hullatva ölelte holt kedvesét.
S nem hagyta befejeződni így e szép mesét
Fogta hát a zsebkést mit mindig magánál tartott
S a lány hívó szaván kívül mást nem hallott
magába döfte majd ő is holtan esett össze
csak azért hogy a szép lányt örökre szeresse
Volt egy szép fiú aki egy szép lányt szeretett
mindent megtett érte amit csak lehetett
szerették is egymást életük végéig
Szerelmükkel elvitték egymást az egekig!"

 
"Szeméből könny csorog, de fel nem szárad,
Mert arcára a cseppek sebet vágnak,
Üvegszilánkok peregnek könny helyett,
S már nem talál magának nyugodt helyet,
Ahol a sok sok szilánk ne szúrná szemét,
A szerelemtől már elvesztette eszét,
S nem jön rá, hogy egyszerű a képlet,
Kívánnia kéne sok jót és szépet,
De nem magának, hanem szerelmének,
S akkor a fájdalmak véget érnének,
Nem szúrná szemét többé a keserűség,
S nem uralkodna tovább rajta a féltékenység,
Örülne, hogy Ő boldog lehet,
Hisz ellene semmit nem tehet,
Így hát ne állj útjába a boldogságának,
És hidd el, eltűnnek az elkeseredett vágyak,
Hagyd, hagy élje saját életét,
S ne a te boldogságod legyen a tét.
Ha ezek egy részét is, de megfogadod,
Újra sikerül fájdalom nélkül sírnod,
Eltűnnek a szilánkok, s szíved is megnyugszik,
Előtted újra minden kapu kinyílik..."

 
"Lépj tovább...

Kelj fel, add a kezed!
Állj két lábon, nyisd ki szép szemed!
Ölelj át, szoríts jobban,
Látod már a fényt? Az út vége ott van!
Indulj el az úton én szorosan melletted leszek,
Sose félj, én mindig segítek neked!
Bármi jön vagy épp múlik el,
Ne sírj, hisz nem érdemli könnyed, senki se!
Hidd, hogy győzni fogsz, te túl lépsz rajta,
Nem tudod miért vette el az Isten, ha ő is adta?!
Ugye, már van elég merszed?!
Hogy szívvel harcolsz, és a fegyvert leteszed?!
Bízz bennem, csak ennyit kérek,
Cserébe tiszta szívből: SZERETLEK TÉGED!"

 
"Ha valami fáj az életben,
S úgy érzed fuldokolsz e méregben,
Tudd: meg kell tanulnod szeretni,
S ezt az embert soha el nem engedni!

A szerelem szép dolog mely néha megsebez,
ha megtalálod az igazit ő el nem ereszt,
S rájössz majd, hogy szép is az élet,
S nem kell több hozzá csak egy ígéret! ÖRÖKKÉ!"

 
"Jó éjt...

Mielőtt lehunyod szemed,
Suttogj egy nevet.
Tudom, hiányzik, hogy nem lehet veled,
Csak gondolj arra, ki igazán szeret.
Talán már tudod, hogy ő ki lehet,
Jussanak eszedbe az együtt töltött percek.
Mikor kezét fogtad, s szorosan ölelted,
Ajkad ajkához ért,
A legszebb, mi azon a napon történt.
Azóta keres, az emlékeibe rejtett,
Eltelt már pár nap, de semmit nem felejtett.
Szíve csak úgy dobog, már a szomszéd utcát járja,
Hiszen párját elvesztette, de nálad megtalálta.
Annyit kér cserébe, viszont szeresd,
Csalódni ne hagyd, hisz boldog csak VELED lehet..."

 
"Szívből szeretni híven, nincs szebb égni e tűzben!
És együtt repülni fel, hogy lelkünk kevésbé féljen!
Szívből szeretni mámor, elvész közel s a távol
És érezd, a szíved lángol, eltűnt a múlt a mából"

( Rómeó és Júlia - musical, Galambos Attila fordítása )

 
"NE FÉLJ

Nézd, milyen szép az éjjel!
Ránk köszönt csillagfénnyel.
A Hold mily fényesen ragyog,
És én oly boldog vagyok.
Jöjj, ne félj, senki se lát,
Bújj hozzám, ölelj át!

Két fénylő szemed látom,
Oly szép ez, mint egy álom.
Kérlek, semmitől se félj!
S ha majd elmúlik az éj,
Én itt maradok veled,
Nyújtsd hát a két kezed!

Oly régen kerestelek, kutattalak,
Nem tudtam, merre kell indulnom
Ahhoz, hogy valahol
Végre majd megtaláljalak.

Nézd, közeleg a hajnal,
Ránk köszönt madárdallal.
A Nap is lassan felébredt már,
És minket együtt talál.
Jöjj, ne félj senki se lát,
Bújj hozzám és ölelj át!"

 
"A MAGAM TÖRVÉNYE SZERINT...

Jaj hol is kezdjem, hogy el tudjam mondani mennyire boldog vagyok,
éjjel volt, hirtelen elállt az eső, kacagtak a friss illatok
kettesben mentünk a fák közt az úton percekre boldogok.

Aludni sem hagyott örömem éjjel, nevetve gondoltam rád,
megszűnt a rettegés, gyanú és vágyódás, megszűnt a rabszolgaság,
szeretlek, mégis a magamé vagyok, most szabadon gondolok rád.

Bízhatok magamban, biztosan ringanak napjaim felém megint,
haragod nem halál s üdvözülhetek a magam törvénye szerint!
Hajnalok, nappalok vágytalan derűje s csillagok nyugalma int.

Mert tudom ha engednék, nem lenne csókodból sohasem, sohasem elég,
örvénylő keringés, kábulás, zuhanás, nem bánnám hogyha az ég
naprendszerei bomolva keringnek és itt a szörnyű vég.

S a nyújtózó fák közt megéreztem hirtelen: szabad-szabad vagyok,
énekeltek a csendben a cseppek s a bolondul friss illatok -
sohasem szerettelek annyira még mint most, hogy szabad vagyok!"

( Hajnal Anna )

 
"Egyszerre lélegzetet vettem...

Egyszerre lélegzetet vettem,
torkom hirtelen szabadult,
a kő, mely majd bezúzta mellem,
sziromcsomó lett, szerte hullt;
s amikor szemem kinyitottam,
köröttünk egy ázott csalit
éppen a napban szárította
kamaszos lombjait.

Fülemben az a sötét zúgás
átváltozott és tiszta lett,
felismertem a patak hangját,
mely a sűrűben nevetett...
Nem félsz? kérdezted s szavaidból
ezüstös ujjú könnyűség
örvényt kavart a levegőben,
mely felkapott, sodort feléd

s mellemmel melledhez tapadtan,
mint törzséhez szélfújt levél,
éreztem, édes érintésed
magának elígér;
s mint fény ha bimbója kinyílik
valami enyhe ébrenlét
virágzott zsongó tagjaimban
s átsugárzott beléd.

Valami tündér szomjúsággal
ölelkezett két hűvös láng,
lankadtak s nem tudnak betelni
s a zsibbadás úgy szállt le ránk,
mint lepkék fehér havazása,
mely megülte ámult szívünk...
szárnyak nyitódtak és csukódtak
s a csalit felrepült velünk...

Lépések... láttak? sose bánjad!
mentünk s az úton a kavics
fehérre mosva nevetett ránk
s virágok, füvek, bokrok is;
zöld tenyereken ázott lepkék
dermedten ültek, míg a nap
leheletével melengette
az ájult, fehér szárnyakat."

( Hajnal Anna )

 
"Mint egy virág, olyan vagy

Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek és szívemhez
a bánat közelít.

Kezem véd könyörögve,
meghallgat tán az ég:
ilyen maradj örökre,
ily kedves, tiszta, szép."

( Heinrich Heine - Képes Géza ford. )

 
"STRÓFÁK

Ó, álmaimnak tündérkirálynője,
Uralkodjál örökké lelkemen,
Engedd, hogy szívem álmát rólad szője,
Habár ez álom lenne szemfedője
És hervadása ez a szerelem!

Te csak ragyogj tündéri szépségedben,
Míg én a szürkeségbe olvadok,
Míg egyre szebben, egyre ékesebben,
A te örök bájadtól ihletetten,
Fényt szórnak rád e lángoló dalok."

( Juhász Gyula )

 
"Szeretlek, mert oly szép szemed van...

Szeretlek, mert oly szép szemed van,
Hogy nappal van, hol az ragyog;
Még a lelkemben sincsen éjjel,
Pedig én oly sötét vagyok!

Szeretlek, mert fölfoghatlan vagy,
Bűvös-bájos fátyol föd el;
Szeretlek, mert olyan titok vagy,
Amiben mégis hinni kell.

Szeretlek, mert bár el nem érlek,
Tégedet látlak mindenütt:
Fűben, virágban, a harmatban,
Amelyre isten napja süt.

Mert te vagy az úr, te a minden
Minek nevét nem nevezi,
Kit nem ismer, csak sejt a lelkem,
Mert nagy hatalmad érezi.

Téged szeretlek én, imádlak.
Egyetlen, más nélkül való!
Óh, engedd el, ha mi bűnöm van,
Tekintsd azt bennem, ami jó.

Szeretlek én, hiszlek, reméllek,
Mert nagyon büntetsz engemet;
S mert szenvedek, tűrök, hiszem, hogy
Meglátom egykor - mennyemet!"

( Vajda János )

 
"Szeretlek

Szeretlek,
mert sikoltnom kell, és visszhangra vágyom;
mert sápadt hangom mosolygássá
aranylik éjjel a szádon.

Szeretlek,
mert káromlásos, sajgó Istenhitem
hajnallá szépül, szivárványa
törik meg könnyeiden.

Szeretlek,
mert pogány gúnyom tiport minden csodán,
s te szád égő kelyhével nyújtod
legfájóbb úrvacsorám.

Szeretlek,
mert szemed kékjét szívemig ölelted,
mert feloldoztál, s elképzeltem
a lelkem és a lelked...

Szeretlek,
mert ember vagyok, fázékony, bús, gyáva,
mert betakarsz, s mert emlékeztetsz
egy szelíd elmúlásra."

( Gérecz Attila )

 
"MONDA ISTEN: NAP LEGYEN...

Monda isten: nap legyen s szemed lett,
A szerelmi lánggal csillogó szem;
Monda isten: rózsadomb viruljon,
S rózsadomb lett két virágzó arcod;
Monda isten: lágy selyem teremjen,
S terme fürtöd drága szálú selyme;
Monda isten: lenne szűz eperke,
Édes, ízes, teljes és pirosló,
S lőn parányi szácskád az eperke;
Monda végre: tündér kert teremjen,
És te termél csuda bájú lányka,
És e kertben fülmilét teremte,
S én levék e kertnek fülmiléje,
Reggel este fönnen énekelvén:
Vajha engem s mindörökre engem
Boldogítna már e nap sugára,
Vajha nékem s mindörökre nékem
Nyílnék üdvösség e rózsadombon,
Enmagamnak kötnék enkaromra
Rabbilincset a selyem hajakból,
S híven, híven őrzeném e kertet,
Semmi más jutalmat nem kívánó:
Csak, hogy benne - én szedhessek epret."

( Garay János )

 
"CSÓKOLJ MÉG

Csókolj még, csókolj, csókolj, egyre többet,
és öntsd csókodba minden ízedet,
és öntsd csókodba minden tüzedet,
és négyet kapsz, parázsnál égetőbbet.

Ó, panaszkodol? Nesze hát nyugodj meg,
tíz másikkal csordítom mézüket.
Törje ez a csókcserés élvezet
boldog útját a féktelen gyönyörnek.

Életünk így lesz kétszer kétszeres:
ki-ki maga s a maga párja lesz.
Hadd legyek, édes, őrült olykor-olykor:

émelyít, betegít a fegyelem
s nem örülök igazán sohasem,
csak ha valahogy kitörök magamból."

( Louis Labé - Szabó Lőrinc ford. )

 
"A SZERELEM VONZÁSÁBAN

A pallóra lépek hogy elérjem a hajót.
Viharzón sodródik alattam a víz
és megugatja árnyékom.
Visszanézek a földre hol összesöpörték a múltam
és szemétre vetették.
Pénzem jobb ruháim őrangyalom is odaveszett.
Elindulok hát pucéran
üres zsebekkel
lesoványodott testtel.
De rendületlenül hiszem hogy megérkezem hozzád.
Bizonyára este lesz akkor
s te ott állsz előttem
a csillagok fényében."

( Kassák Lajos )

 
"Nem adom fel!

Forró könnyek zápora, égetik arcomat,
Fájdalom és kín, csak ez maradt.
Nem érzek semmit azóta, mióta el kellet hagyjalak.
Semmim, csak egy levél tőled, ez maradt.
Ne kérdezd édes, hogy miért, hogyan?
Tudom, hogy fájnak a szavak: TÖBBÉ SOHA.
Váljunk el szépen csendesen,
Ne viharosan, szemünket hagyva könnyesen.
Ne gondolj rám többé, én már a múltad vagyok,
Nehéz lesz, de majd csak megszokod!

Nem, most én mondom: Soha többé!
Nem, csak egy szó létezik: ÖRÖKKÉ!
Harcolok érted, nem adom fel!
Semmi és senki más nem érdekel!
Ha meg is kell szöknöm boldogan teszem,
Ha csak akkor lehetsz velem.
Letörlöd könnyem, érzem az érintésed,
Szívembe neved, mélyen belevésted.
Nem hagylak el ne félj,
Te vagy, ki az éltemnél is többet ér!"

 
"Félsz még, hogy mit hoz a hajnal,
Mi érkezik hozzád a reggeli faggyal,
A félelem mardossa remegő lelked,
S hevesebb iramot diktál a szíved...
A máskor gyönyörű sugarak, égetnek,
Ezek a percek múltadnak véget vetnek,
Távozik az örömöd s szíved megszakad,
Ez már többé változatlan nem marad...
A gyönyörű fények hasítják elmédet,
Átértékeled magadban az egész életet,
S rájössz, hogy pillanatnyi öröm volt,
S tudod, hogy minden oly hamisan szólt...
De eddig nem tudtál rájönni,
Csak szeretted volna igazán szeretni,
Hagyta is, de már bánod, hogy hitted,
Hittél neki, pedig becsapot téged...
Tudod, hogy többé nem fogsz szeretni,
Azt hiszed vége, de most kell feledni,
S ez a szerelem legnagyobb átka,
Hogy a feledésnek fájdalom az ára..."

 
"Higgy bennem,
Higgy nekem,
Hidd el az életem,
Mit mondok hidd el nekem...
Csupán gondolatok,
Miket sokat mondogatok,
De igazak,
Vigasztalnak,
Félrevezetnek, becsapnak,
Nyugodni nem hagynak,
De kellenek, hogy tudd,
Mit már mindenki tud,
Szeretlek s így is volt,
S a múlt már elmúlt,
Így nem számít mi történt,
Hogy szívemet miképp törték,
Kicsiny darabokban hevert sokáig,
Reménytelennek láttam mindent máig,
Mert ma megmentettél,
Szavaiddal éltettél,
S így hinned kell amit érzek,
Szemedbe őszintén nézek,
Őszintén mondom szeretlek,
S örökké melletted leszek..."

 
"Te voltál...

Te voltál az első,
Az első igaz szerelem.
Tudtam mikor először láttalak,
Szívem dobogott, oly hevesen.
Mikor megfogtad kezem,
S mindig magadhoz húztál.
Ha öleltél, csókoltál,
S hozzám bújtál.
Éreztem erősen,
És mindennél jobban.
Hogy pici szívem érted,
Csakis érted dobban.
Éreztem szeretlek,
S nem kell nekem senki más.
Te is így éreztél,
S ez több volt mint egy vallomás.
Megcsaltál, KEDVES,
S elváltak útjaink.
Egy év veled,
Még látom magam előtt egymásba fonodó karjaink.
Te voltál a minden,
Te voltál az igazi.
Nem kell más,
Kérlek csak egy szót akarok mondani.
HIÁNYZOL kérlek állj újra elém,
Elmondanám szívem bánatát ha tehetném..."

 
"Itt fekszel mellettem. Gyönyörű vagy. Szemed
lehunyva, nem mozdulsz, csak mellkasod emelkedik minden
lélegzetvételednél.
Alszol. A végtelenségig el tudnálak így nézni.
Ahogy békésen járod álmaid országútját,
vétek lenne megzavarni ezt a tökéletes harmóniát.
És mégsem tudom megállni.
Végigsimítom arcod, és egy apró mosoly szökik szádra, ahogy lassan megfordulsz.
Álmosan kinyitod a szemed, s én elveszek annak mélységes kék
tengerében. Lehajolok és egy apró, szelíd csókot lehelek homlokodra.
Közelebb bújsz hozzám, egyik lábad átveted combomon,
és így ölelve hajtod le fejed, hogy újra álomba szenderülj.
Még mindig érzem a tüzet, mellyel tegnap ragyogtál.
Égetsz, ahogy hozzám simulsz, de boldog vagyok.
Belecsókolok puha, szőke hajzuhatagodba,
s Te mosolyogva még közelebb húzod Magad hozzám.
Egyik kezemmel nyakadat simogatom, s Te halkan felkuncogsz.
Megcsókolod nyakam, s én megremegek.
Lassan egyre feljebb haladsz, de a számnál megállsz.
Csak nézel a szemembe, és mosolyogsz, olyan édesen, mint még soha.
Hirtelen teljesen megrészegülök mosolyodtól, bódítóan hat Rám minden mozdulatod.
Aztán megcsókolsz, viharosan, szenvedéllyel.
Úgy érzem Magam karjaidban, mint egy megfélemlített nyúl a rókával szemben.
Aztán elengedsz, s olyan szeretettel nézel Rám, hogy egyből elfelejtem minden gondomat,
és áldom a pillanatot, mikor először megláttalak az utcán.
Akkor egy érzés oly gyorsan cikázott végig testemen, mint a villám.
De mostanra ez már többé érett, mint egy gyorsan kihunyó láng.
Szívemet hevesen lobogó tűz perzseli, és ha a szemedbe nézek, és
ugyanezt a tüzet látom zafírjaidban tombolni, úgy érzem, én vagyok a
legboldogabb ember a világon.
Mert szeretsz és törődsz velem, mint még soha senki."

 
"A Holdat nézem...

Minden éjjel a Holdat nézem,
s szemem könnybe lábad, mert nem érzem.
Nem érzem azt, hogy szeretsz,
hisz megmondtad, csak a barátom lehetsz.

Nekem viszont TE vagy a minden,
aki nélkül az életnek, értelme sincsen.
Szorosan ölelnélek most is egyetlenem,
s tudnád, éreznéd, milyen forró a szerelmem."

 
"Könnyes szemmel...

Könnyes szemmel fekszem az ágyon,
és mindig csak utánad vágyom.
Szeretnélek karjaimba zárni,
mert akkor, már semmi nem fog fájni.

"A szerelem fáj" -mondják sokan,
s elmulasztanám, ha tudnám hogyan,
de nem tudom, így hát marad a fájdalom,
könnyező szemekkel fekszem az ágyamon."

 
"Mikor csendes téli este becsukom a szemem,
Eszembe jut az a nyári este, mikor megtetted velem!
Vártalak a megszokott helyen, hogy együtt legyünk
S a szívembe nagy üresség szökött,
Mindhiába szerettelek, te végleg elmentél,
A mai napig nem tudom, hogy miért nem szerettél!?
Kerestelek, hogy elmondjam mennyire fáj,
De te azt mondtad, hogy "engem már nem bánt"!
Könnyel teli szemmel fordultam sarkon
S te csak becsaptad mögöttem az ajtót.
Sírva ültem le egy padra
S egyre csak búsultam magamba.
Nem akartam, hogy megtudják mi történt velem
Ezért könnyeimet zsebkendőbe rejtettem.
Majd elindultam, hogy elfelejtselek
De ez mind a mai napig nem történt meg!"

 
"Boldogan nézzük a felhőket a napsütötte égen, de
Oly' kegyetlenül gyorsan telik minden percem véled.
Csókod forró tüzében izzik ajkam akkor is, ha nem vagy velem,
Szívem megszakad, ha kezem el nem érheti kezed.
Árnyékom csak egy sötét alak, mely messze bolyong az éjben,
Nem kívánok egyebet, ha a magány rám száll, egyedül csak Téged! S
Amikor egy szavam is bántón szólna, én nem úgy gondolom.
További üzenetem pedig a függőleges sorban olvashatod..."

 
"Darabokra hullott szívem,
Összerakni a szilánkokat nem tudom.
Oly sokat jelentettél nekem,
Hiányod érezni borzalom.
Már csak lebegsz szemem előtt,
Mint távoli cél, mi elérhetetlen.
Pedig hónapokkal ezelőtt,
Te voltál az én szerelmem.
Azóta sötétség borítja életem,
Mióta elmentél könnyben ázik barna szemem..."

 
"A szíved nem felejti el örült vágyait
Boldog lenni nem tudsz, ha nem ismered álmait
Ne feledd soha: a szerelem boldogság
Feláldozni a szívedet ahhoz kell bátorság."