"Szerelem.

Megtalálod benne magad és a másikat. Valaki utánad kiált, mert
szüksége van rád. Öröm. Valaki után kiáltasz, mert csak vele
élhetsz. Öröm..."

"CSAK...

Csak szeretni hívlak,
gyémántok lehetnénk -
csillagtalan létben
nap-szemed ragyogna.

Csak szeretni hívlak,
kezemben kezeddel -
szívünkben lüktetés
lenne valahára.

Csak szeretni hívlak,
az nem lehet kevés -
duplán élni vágyna
általunk a csoda.

Csak szeretni hívlak,
a szeretet elég -
ne hallgattasson el
önzőn a hangulat.

Csak szeretni hívlak,
az űrt betöltenéd -
hangomból sebesen
menekülne a "csak"."

( Dobrosi Andrea )

"Mi volna nélküled?

Mi volna hangod nélkül ez a csend?
Csak némaság, és üresség hona
de így, hogy szavad még fülemben cseng,
a csendnek is van titkos dallama.

Mi lenne nélküled magányos álmom?
Csak rezzenetlen néma holdsugár
de így, hogy itt vagy nekem a világon,
álmom szenvedélyes, ajkam csókra vár.

Milyen lehetne akkor a jelen,
ha vágyat nem oltottál volna belém?
Nem lenne remény, sem  szerelem
s nem lopnék kalandot életedbe én.

Játsszunk hát kedved szerint, ÉLETET!
Vígat, és kacagástól hangosat!
Játsszunk vágyat és titkos szerelmet
mindennél szebbet, mindig boldogat!"

( Harcos Katalin )

"Örök tánc

Amit a sorstól csak kérhetünk:
legyen örök tánc életünk
dallamok, ének, léptek, suhanás
könnyelmű-könnyed, szélvész-rohanás.

Mindegy! Csak táncoljunk!
erősen fogd kezem
ölelj, szoríts,
égess el örök táncban
szerelem!"

( Őri István )

"A HÁZBAN, HOL SZIVÜNK

Verhaeren

A házban, hol szívünk szerelme lángra lobbant,
s hol kedves bútorok töltik meg a szobát,
ketten lakunk mi most, s az ablakokon át
rózsák néznek be ránk a nyári hónapokban.

S vannak napok, olyan vigasszal édesek,
s oly csenddel ittas és gyönyörű nyári órák,
hogy megállítom ott, a tölgyfa-ingaórán,
a gyors időt, amíg aranykorongja leng.

S akkor a perc, a nap s az éj miénk titokban,
s a boldogság, ha jő suhanva s meglegyint,
szívedet hallja csak, s a szívemet, amint
ütésük hirtelen egy csókban összedobban."

( Szegzárdy-Csengery József )

"Add nekem ...

Add nekem a kezed, hogy
magányos éjeken velem legyen,
ujjaid nyomán erőre kapjon
az ezerszínű szerelem.

Add nekem a vállad, hogy
rejtőzzek csontos gödrébe bújva,
kezem kapkodón szeretne
szertelen hajadba túrva.

Add nekem a szádat, hogy
ha csókodat szakítni vágyom,
a határtalan, vad szerelem
vámot szedjen a számon.

Add nekem a szemed, hogy
tükrében szépnek lássam magam,
pupillád éjében elveszve
a tegnapról úgy higgyem, ma van.

Add nekem a füled, hogy
súgjak bele titkos-szép szavakat,
cimpádat harapva faragjak rá
örök fognyomokat.

Add nekem a szíved, hogy
tarthassam vigyázó kezemben,
az izzó lüktetés hullámként
sodródjon vágyó testemen."

"Ajándék vagy

Nekem szép vagy. És kívül-belül tiszta,
felszikrázóan igaz, mint a fény.
Úgy hullsz reám a magasodból vissza,
akár betegre a gyógyító remény.

Nekem jó vagy. És simogató szellő
ömlik a légbe lépteid nyomán.
Szikes földszívem általad lesz termő,
véled telik meg elhagyott szobám.

Messze vagy még, ám én megérzem jöttöd,
kívánásom okosságoddal őrzöd,
Szuszog szívedben megszelídült szándék.

Ajkad nyílik, ezer csengője árad,
Magamhoz vonlak, megérintem állad,
Mert ünnepemhez te vagy az ajándék."

( Hámori István Péter )

"Nem hívlak fel előre

Kinyílik minden virág, a mesék véget érnek
megállnak az autók, elnémul az ének
Az emberek az utcán, csak suttogva beszélnek
Ilyen lesz a nap, amikor hozzád visszatérek.

A koncerten a karmester, csak áll és nem vezényel
a hegedűsnek szárnya nő búcsút int kezével,
Nem lesz többé hűtlenség, szeretünk, mint régen
Ilyen lesz a nap, amikor hozzád visszatérek.

A villanyszámlás úriember, kölcsönt ad, ha pénz kell
Romeó és Júlia, már nyugdíjukból élnek
Az Operában rock and rollt játszanak a vének
Ilyen lesz a nap, amikor hozzád visszatérek.

A dzsungelben az elefántok színes TV-t néznek
nem büntet az ellenőr, az UFÓ-k hazatérnek
Táncolnak az utcán csak zene lesz az élet.
Ilyen lesz a nap, amikor hozzád visszatérek.

Nem hívlak fel előre,
nem hívlak fel előre,
Nem hívlak fel előre,
Otthon leszel úgy érzem."

( Kormorán )

"Hárommilliárd év

Hárommilliárd esztendő alatt
Erre a pár napra vártam.
Hárommilliárd év egy pillanat
Szétnézni a világban.

Hárommilliárd év nem volt elég,
Hogy megtanítson a jóra.
Tisztábban látni fehéret, feketét
Ennyi idő sem elég.

Hárommilliárd év kellett ahhoz,
Hogy érezzem, s tudjam, hogy élek.
Hárommilliárd év kellett ahhoz,
Hogy találkozzam veled.

Hárommilliárd esztendő alatt
Te voltál az, akit vártam.
Hárommilliárd év egy pillanat,
Lassan jön, gyorsan szalad."

"Kedves... 

Szia Kedves,
hiányzol. Így egyszerűen.
Messze vagy nagyon.
Szeretlek, bár nem ismersz
S noha nem ismerlek
talán kedvelsz.
Mosolyogj, Kedves, nevess az égre,
söpörd a gondokat félre
s fölöttem is eloszlik a pára
mert Benned leltem nagyon jó barátra
...

Néha nem tudom, mit miért teszek.
Önző vagyok, s vannak dolgok, miket nem merek
pedig nincs rá indokom,
se valós okom.
Ne haragudj rám, Kedves,
ostobaságom biz' gyakori tettes.
Te csak mosolyogj és nevess
add magad, hogy mindig magad lehess
Én ezért is szeretlek.
Szia Kedves,
hiányzol. Így egyszerűen.
Messze vagy nagyon."

"Hogy írjam le?

Hogy írjam le,
Mit kimondani nem lehet,
Amit nem írt le még senki,
S mégis mindent jelent?

Hogy írjam le,
Mit nem szült még a képzelet,
Amit nem neveznek közhelynek,
Pedig van, s mindig is létezett?

Hogy írjam le,
Mit a szív magába temet,
S hiába faggatom, hasztalan,
Nem jő felelet?
Hogy írjam le Neked?"

( Kéri Ferenc )

"Nem tudunk fájdalom nélkül szeretni: Bárcsak belehalnánk a
szerelembe, bárcsak szenvedéssel mérhetnénk végtelenségét, mert
nincs olyan öröm, amelynek legmélyére szállhatnánk alá...
Végtelenül boldogok vagyunk, és csaknem kétségbeesetten szorítjuk
egymás kezét: ments meg, mert túlságosan szeretlek. Még jó, hogy
fölöttünk ott ragyognak a csillagok, még jó, hogy elég hely van
olyan hatalmas dolog számára, mint a szerelem. Csak azért beszélünk,
hogy hallgatásunk a benne foglalt valóság súlyával szét ne zúzzon
bennünket."

"Pünkösd rózsája

Harmatcseppek csillogása
szirmaidra fest egy képet,
fent az égben harangoznak,
puha pázsit rejti lépted.
Virág kelyhe ringó ágyad,
csillagfényben úszik álmod,
titok bújik szép szívedben,
minden kincsed neki szánod.

Pipacstenger vörös tánca,
nyári szélben, ha átölel,
moha zöldjén száraz ágak,
a viharos ősz nem felel.
Fagytól sebzett téli tájon,
a jégvirág is hófehér,
bíbor tavasz rügybe borul,
a bánatos dal véget ér.

Pillantásod kedvessége,
hajnalt bont a rétek felett,
pompás színt nevetsz a tájra,
szundikáló festő helyett.
Kacagásod szellő szárnyán,
hegyi-patak csobogása,
visszhang sír a tó tükrében,
nem látszik a hasonmása.

Legyél hát csak egy pillanat,
idők sodrán, a végtelen,
békecsokor kardnak élén,
ha harcot vív az értelem.
Legyél hát pünkösdi rózsa,
kertem legszebb ékessége,
elmerülök illatodban,
a tavasznak nem lesz vége."

( Márk Miklós )

"Fakereszt

Lágy szellő leszek majd,
gyengéden átölellek,
és érezni fogod,
van, ahol nem felednek.

Könnycsepp leszek szemed sarkán,
legördülök arcodon,
elviszem a bánatodat,
légy boldog, úgy akarom.

Csendes nyári eső leszek,
elverem a port lábad elől,
és a megnyugvás szelét hozom,
a nagy, kék hegyek felől.

Vidám dallam leszek,
hogy ne legyél szomorú,
és örökre eltűnjön lelkedről,
a csúf, és gonosz bú.

Jó tündérként őrzöm majd,
éjszakánként álmodat,
és adok Neked nyugodt éjjelt,
hogy ne féljél, jó sokat.

Nyári napsugár leszek,
átkarollak, vigyázok Rád,
hogy soha ne felejtsd el,
azt az első éjszakát.

Gyönyörű szíved dobbanása,
az mind én, én leszek,
mert a szíved felett győzött,
a józan, és kőkemény eszed.

Sziget leszek, picinyke,
az őrület óceánján,
hogy elbújhassál rajtam,
mondd, mást, mit kívánnál?

Végül korhadt fakereszt leszek,
rám lesz írva: Nem feledlek,
s túl az idők végetlenjén,
mindörökre átölellek."

"HASONLATOK

Olyan vagy, mint suttogó faág,
ha rám hajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrűző idő,
olyan izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst-
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború:
sötétarany, -
ha megharagszol, ép
olyan vagy, mint az ú,

mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd."

( Radnóti Miklós )

"Nyári pillanat

Tavaszillattal lépsz be az ajtón,
nyári meleget hozol a szobába.
-Mesélj, kedves, merre jártál?-
így indulunk egy éjszakába.

Elmeséled az égbolt kékjét,
felhőket, miket úszni láttál,
Elmeséled minden perced,
miben minden este engem vártál.

Puha bőröd esti forrósága,
nyári zápor könnyű cseppjei
gördülnek végig arcodról számra
s puha, édes csókjaid ezrei.

Virágillattal fénylik a Hold,
csillogó lángja a szemünkre vet,
s míg élek melletted tudom,
pici szívem téged szeret."

"Minden könnycseppért kár

A függönyt halkan húzom szét,
A hűvös szél arcomhoz ér.
Alszol még, hát aludj csak tovább,
Felejtsd el az éjszakát, egy sóhaj dallamát,
Felejtsd el, hogy szeretlek, amit sohasem mondtam!

A város piszkos, így is szép,
Nem seprik rég.
A felnőttek csak sietnek tovább,
És nem látják, hogy megjelent az a kócos kisgyerek,
Aki nekem integet, akit sohasem hittél.

Minden könnycseppért kár, amit értem hullatnál.
Érints meg, s láthatod, én csak álmokból vagyok!
Minden könnycseppért kár, amit értem hullatnál.
Mennem kell, egy más világ várja elveszett fiát,

Volt pár dalom, rád hagyom,
Hogy mennyit ér, én nem tudom.
Isten veled, várnom nem lehet,
Az út fölött már ott lebeg a tündöklő sereg,
És befogad, és eltemet, mint az esőt a tenger.

Minden könnycseppért kár, amit értem hullatnál
Érints meg, s láthatod, én csak álmokból vagyok
Minden könnycseppért kár, amit értem hullatnál
Bármit mond, bárhogy szól, csönd lesz minden... dalomból

Minden könnycseppért kár, amit értem hullatnál.
Érints meg, s láthatod, én csak álmokból vagyok!
Minden könnycseppért kár, amit értem hullatnál.
Mennem kell, egy más világ várja elveszett fiát."

( Omega, Sztevánovity Dusán )

"Valakiért

Fáj a szívem: mondjam ki? Jaj,
hogy fáj Valakiért!
A teljes téli éjszakán
fenn volnék Valakiért.
Ó, jaj, Valakiért!
Lejárnám a két lábamat,
le én Valakiért!

Szűz szerelem angyalai,
ti feleltek Valakiért!
Hozzátok vissza, küzdjetek
az én Valakimért!
Ó jaj, Valakiért!
Ejhaj, Valakiért!
Megtenne - mit nem tenne meg
a szívem Valakiért."

( Burns - Szabó Lőrinc ford. )

"A dal szárnyára veszlek

A dal szárnyára veszlek,
s elviszlek kedvesem.
a Gangesz-parton a legszebb
ligetbe röpülsz velem.

Ott szelíd holdsugárban
virágzó kert susog.
Rád nővérükre várnak
a lenge lótuszok.

Ibolyák enyelegnek halkan,
fenn csillag gyúl magosan.
Mese csordul a rózsák ajkán,
rejtelmesen, illatosan.

A gazellák rád függesztve
szemüket, néznek komolyan,
és hallod, amint messze
morajlik a szent folyam.

Leheveredünk a gyepre,
hol pálmák árnya ring,
s álmodjunk mindörökre
szerelmes álmaink."

( Heinrich Heine )

"Ki is vagy?

Te vagy az, aki meghozza nekem a hajnalomat!
Szívem tűz vörös hajnalát, mikor meglátlak!
Szólni nem tudok, mert szívem egyre csak dobog
Ha velem lennél, szívem hangja akkor lenne nyugodt!

Ó ha minden reggel láthatnálak téged
És mondhatnám, hogy szívem belülről érted éget!
Szívem hangja akkor lenne nyugodt,
Ha tudnám a te szíved is értem dobog!

Lehoznám neked az égről a csillagokat,
Elűzném szívedből a hideg, zord napokat!
Szívem hangja akkor lenne nyugodt,
Ha fülembe súgnád.: -Szeretlek! Ugye tudod?"

"Mit érek én?

Szemem világa mit ér neked?
Ha nem láthatlak, inkább vak leszek!
Pici szívem mit ér neked?
Én a tiedért ha kell, a pokolba megyek!
Olcsó életem mit ér neked?
Tied az már, veled leszek!"

"A szerelem ég szívemben,
égeti testemet, lelkemet.
Édes ez az emésztő tűz,
mely VELED összefűz!

Titkos, édes Szerelmem,
neked adnám életem!
Fogva tart e csodálatos érzelem,
és repülök VELED a gyönyörben!

Ölelj, szoríts, ne engedj!
A sors már hozzád rendelt.
De könnyeket is hintett szememre,
hisz oly megkésve érkezett el."

"Gondoltam

Gondolatban messze járok,
Képzeletben Rád találok,
De mikor kinyitom a szemem,
Te már nem vagy sehol sem
Van viszont egy halvány remény,
Hogy egyszer együtt leszünk,
Te & én."

"Kőbe vésték

Ostoba játszma csak, mit a lélek űz,
hogy sebeit elfelejtse: tovább nem
küzdök magamért hiába ellened sem.
Minden gondolat új, és új nekem az
érzés, bár jól tudom a bölcsek régen
kőbe vésték. Mert csak a magadé vagy,
az enyém nem lehetsz, de már elbírom
azt is, hogy megőrizzelek. Jöhet bosszú,
ármány, hírnöke a jónak, én téged
mindig, s mindenkiben szeretni foglak."

( Erdei Éva )

"Refrain

Ismerem a néma alkonyokat,
mikor minden zaj eltűnik a földről,
a szív megáll egy pillanatra,
és a lélek örökre elsötétül.

Ismerem a csillagos éjszakákat,
mikor a fény kiömlik és túlárad,
kicsordul minden keserű pohár,
s meztelen marad kínjával a mélység.

Ismerem a szerelmet, ha befészkel
a szívnek pompás palotáiba,
s akkor a bús dalok megríkatnak,
és megvéreznek a vidám rímek.

Ismerem a szorongás napjait,
a keserű és csüggedt őszöket,-
óh, mindent titkos szálak fűznek össze,
csak a lelkek maradnak így, külön..."

( Jovan Ducic - Babits Mihály fordítása )

"S ha már többé

S ha már többé nem keresel,
és ha a világ betakar történéseivel,
akkor is lesz egy perc, egy pillanat,
mikor megállok és rád gondolok,
s ha nem lesz pillanat,
az se számít,
mert mindig előttem állsz
fény-ruhában, mosoly-köntösben,
s bár a világot nézem,
téged látlak
a világ zaján át te nevetsz felém
nem kell perc, nem kell semmi sem,
mert még mindig szeretlek, kedvesem...

nem kell semmi...

csak valamennyi élet,
amibe megkapaszkodhatom
valamennyi emlék,
ami csak az enyém
valamennyi Te...

egy kevés is elég,
mert végtelen vagy,
szemed az egész világ,
egy lépésed földeken visz át...

valamennyi...

elég..."

( Őri István )

"Legszebb

Legszebb, ha alszik s rózsaszín
álmából ébred, mocorog.
Egyszer volt, ilyen egyszerű
ébredj fel, itt vagyok.

Legszebb, ha nyílik a szeme
de homloka még álmodik.
Megúsztat kéktükrű taván
rebben, s fölsóhajt - Te vagy itt?

Legszebb, ha tüzel még a test,
őrzik az alvás melegét.
Ne ronts el semmit, bújj ide!
Folytassuk együtt a mesét!

Legszebb szó nélkül, mert igaz
ó mondhatatlan örömöm!
Átcsap fölöttünk a világ
Már semmi máshoz nincs közöm!"

"Őrülten szeretlek téged.
Nem tudok élni nélküled.
Nem tudom, mit hoz még a holnap,
Tudom, hogy vársz, és én is várlak.
El sem hiszem, hogy engem szeretsz.
Nem tudok élni nélküled.
A szíved dobbanását hallom.
Tudom, hogy vársz, szeress nagyon!
Leszállt a csendes éj és rólad álmodom.
Nem tudok élni nélküled.
Ha elmész tőlem, csak szívem fáj nagyon.
Mert hiányzol! Úgy szeretlek én!
Csak mondd el bánatod, én hallgatom!
Ne szégyelld a könnyet az arcodon!
A szíved dobbanását hallom.
Tudom, hogy vársz, szeress nagyon!"

"Szerelemről álmodtam az éjjel.
Sok minden szépet láttam én.
Átkarolva táncoltunk az éjben.
Suttogtam, csak Te vagy nekem.

Nem tudom, mért fáj most a szívem.
Talán azért, mert messze jársz.
Nem tudlak elfeledni téged.
Gyere, kérlek, szeress még tovább."

"Karomban tartalak

Karomban tartalak,
százszorszép szemed
behunyva álmodik,
kezed nyakamat fonja át,
csend van köröttünk,
mi némán hallgatunk:
az idő is megállt.

Lelkemben a pillanat
csodája ég,
kialudt szememben
újra fény ragyog,
sóvárgó vággyal
csak most születtem:
nem voltam eddig,
csak most vagyok!

Szívemben forró lávaként
forrong a vérem,
szétárad bennem
zúgón szilajon,
perzselő lánggal
lobogva égő
szikrázó fény
és örök vágy vagyok."

"Ha csak...

Ha csak Rád gondolok,
elmosolyodom.
Ha a hangod hallom,
összezavarodom.
Amikor meglátlak,
a világ megremeg:
Szerelmem, ölelj meg!"

"Csak az öledben

Két combod megnyílt, vágyakozva
nyílt elém remegő öled.
És befogadta, behatoltam
a sötét, puha és meleg

húsba, az eleven gyönyörbe,
mely körülfogott édesen
és egymásra talált az ajkunk
és ringatott a szerelem."

( Szabó Lőrinc )

"Szememben hordozlak

Lehetsz nagyon messze,
akármilyen távol,
közelemben jársz Te,
ha én úgy kívánom.
Szememben hordozlak,
örök tükör vagyok,
belerajzoltak már
a sugárzó napok.
Gyémánttüreggelek
véstek a szemembe,
hogy az éjszakáim
veled teljenek be.
S lehetsz nagyon távol,
akármilyen messze,
csak bezárom szemem,
s itt maradsz örökre.
Ki tudna elvenni
tőlem, ha nem adlak!
Itt vagy te, a legszebb,
így csak én mutatlak.
Igazítsd meg hajad
két szemem tükrében,
úgyis ritkán látod
magad ilyen fényben."

( Gyurcsó István )

"Csak egy

Miért csak egy van, ki elrabolja
szívünk?
- csak Őt keressük zord hajnalon.

Miért csak egy van, kit némán is
érzünk?
- átkísér hiánya a nappalon.
Miért csak egy van, kit örökké féltünk?

- halljuk hangját, ha est honol.

Csillagok közönye alatt is, érezzük összekapcsolt
lelkünk.
Álomba zuhanni is csak, rágondolva
tudunk."

"Névmások ölelkezése

Nem mástól: csak önmagától
ahogy kívánná ő is mástól
mégis oly távol önmagától
mintha másoktól volna távol.

Nem másban - csak önmagában
tenni úgy - ahogy tenne másban
hogy tudjon hinni önmagában
mintha nem hinne senki másban.

Nem másért - csak önmagáért
nemcsak másokért élni másért
lenni úgy másban önmagáért
mintha magában lenne- másért."

( Jánosi Zoltán )

"Kérésem egy

Kérésem egy: csókod add,
vagy tiszta szívvel megtagadd,
de ne osszad nekem kegyül,
mert akkor a szívem kihűl.

Omolj karomba szelíden,
vagy lökj magadtól messze el;
ha hozzám simulsz, köszönöm;
ha meg se hallgatsz, becsülöm;
alamizsna nem érdekel."

( Devecseri Gábor )

"LENNÉK

Lennék én a szeretőd
és lennék én a gyermeked,
lennék anyád, testvéred
és lennék időd, rengeteg.

Lennék zene füleidnek,
lennék szín a vásznadon,
lennék ecset a kezedben,
lennék hang az ajkadon.

Lennék levegő szobádban,
lennék bőr a testeden,
lennék vér az ereidben,
lennék pitvar szívedben,

Lennék izom csontjaidon,
mindez lennék én neked.
Mégis, ha te mást gondoltál,
mondd el, mit kérsz, mi legyek?"

( Földeáki-Horváth Anna )

"Mi lehet jobb annál, mint amikor korán ébredünk, szobánkat
bevilágítják az első puha fények, az utca néma, a levegő hűvösen
simogat - mi egymás felé fordulunk a takarónk alatt, és tudjuk, hogy
vasárnap reggel van."

"Egy ember szerelme a másik irányában nem jelenthet mást, mint két
olyan magányos lélek közeledését, akik felismerik, védelmezik és
vigasztalják egymást."

"Emlék szirmaim

Csak a rózsa szirmai maradtak meg,
mint szép emlékek szívemben
Csak azok súgják az érzést,
Mi lüktetett még bennem.

A rózsa tövise elszáradt,
S nincs, mi összefogná egybe,
Csak a szirmok hullanak
Egy bársony dobozból kezembe.

Illatuk még édes,
tavaszuk már messze szállt.
Azt mutatják voltál Te
kit szívem egyszer megtalált.

Nem engedem a szirmot,
Nem adom az emlékeim,
Csak játszom bennük néha,
Mintha félteném gyermekeim.

Nem szórnám folyóba,
Nem szórnám el a szélbe,
Csak néha nézném emlékeim,
Sziromtenger közepében.

Majd bezárom a dobozt,
S mégis mindig nyitva marad,
Könnyeimtől rozsdás egy csöppnyi
kulcs s egy  csöppnyi lakat.

Majd bezárja más még
Ki hoz nekem új szirmokat,
De nem engedem majd,
Hogy elrabolja az álmokat."